Karasz Izabella verse

 Megallok elotted testver, ez unnepen
 Szemedbe nezek es lassan kerdezem,
 Bar egyszeru es csendes a szavam,
 Megis-hiszem-eros visszhangja van,
 Mert akarom,hogy eros visszhangja legyen,
 Es atremegjen tepett lelkeden.
 A valaszt a szivemnek nem kell tudnia,
 De kerdesemnek be kell jutnia
 A lelked legmelyebb rejtekebe.
 Hogy belesajduljon a szived vere:
 -Hol van testverem ,az atyadfia?

 Egyszer atsirt e kerdes mar a foldon,
 Hogy kinyiljon egy lelek,mint a borton,
 Mert nem volt szabad,-a Satan foglyakent-
 Elhagyta Kain az o Istenet.
 Azt mondta;En Abelt megolom,
 Bar testverem,de megis gyulolom,
 Mert neki Isten jobban kedvezett,
 Mert o Istennek sokkal kedvesebb,
 Utamban van,mert engem tulhalad,
 ne maradjon hat itt a nap alatt.
 S mig Abel vere Istenhez kialt,
 Az orok Isten oelebe allt:
 "Hol hagytad Kain ,az atyadfiat?"

 Veres botja a foldon hevert,
 lelkeben tuzes vas langokat kevert,
 Tombolt benne a kemeby dac,maga:
 En nem tudom Abel hol marada.
 Honnet tudjam ,csak nem orizhetem?
 O de sokat torodik envelem:

 Harman voltak a foldon nema csendben,
 Langok gyultek az isteni szemekben.
 Kain letorten csendben hallgatott,
 akarcsak Abel,a nemahalott.
 A hazugsag es gyilkossag utan
 Belyeg egett a Kain homlokan.
 Lazadozott,majd sirt a megvetett,
 athatotta a foldi tereket
 A rettento ,iszonyu vadolas:
 Meggyilkoltam az en atyamfiat.

 Sok ev utan e csendes unnepen
 Ma ujra hallom,s mint a felelem,
 Tombolva eget, kinozva gyotor,
 Minden csepp erot bennem osszetor,
 Ma hallom  ujra,s kerdezem magam:
 "Az atyadfia vajon merre van?
 Az atyadfia valyon mit csinal,
 Neki az elet valyon mit kinal?

 Hol van testvered,az edesanyad,
 Hol a ferjed,hitvesed es apad?
 Hol a gyermek,kit felve oriztel?
 Hol hagytad oket?Nem tudod kinel?
 Nem tudod hol van atyadfia,
 Hogy hova kellett neki jutnia?

 Lasd en lattam, ott fekudt a sarba,
 Lazas ajakkal a neved kialtva,
 Es bar akartam "rajta segiteni,
 Nem engedte ,csak te kellesz neki.
 Mert benned bizik,hiszi a szavad,
 menjel el hozza,varja a vigaszt,
 Hisz az o lelke teerted kialt,
 Mentsd meg testverem az atyadfiat.

 En nem tudom,hogy mit akarsz vele,
 Nem lathatok a szivedbe bele,
 de akarmit gondol is a szived,
 ne mondjad azt,hogy nem orizheted,
 Ne dobjad felre konnyen tetovan,
 Menjel el hozza azonnal,koran,
 Hisz var read,o ugy var rad,nagyon,
 Tudom,hogy erte mesz egy nagy napon,
 Mikor  mindent,de mindent megbocsatsz,
 Es szereted majd az atyadfiat.
 S nem mondod tobbe mar,hogy megolod,
 s erezed ,hogy nem is gyulolod,
 S hogy szent erzes,es jo a szeretet,
 Nelkule lelked mennyit vetkezett.