Marosparti gondolatok (részlet)
Uram! a világot én nem kívánom!
Sem azt, amit a világ forrón áhít:
dicsoségek, rangok öröm virágit!
Akarok lenni egyszeru kis szolgád,
árban harcolva, feltekintni Hozzád.
Akarom járni a puszta utakat,
hol szenvedo testvér, küzdo társ akad…
Akarok lenni üdv szekerén kerék,
kinek a futásból soha nincs elég,
akarok lenni szíveken ütoér,
bun örvénye felett mentokötél,
Isten kezében alázatos szolga,
ki vérzo lelkek ügyét szívén hordja…
Krisztus templomában egy oszlop legyek,
ki nem remeg, ha mozdulnak a hegyek
s mondhassam majd, ha a végido lejár:
– Itt vannak Uram, kiket nékem adtál!
A falura hull a hó
A falura hull a hó
És a szélvész az utcákat végigszántja.
A kocsmában folyik a bor
És a cigány most kezdi rá víg nótára.
"Húzzad cigány! Jer közelebb!
Ma nincs család, nincs feleség.
Megmutatom én itt máma
Ki a legény a csárdában!"
Folyik a nagy dáridó,
A cimborák vígan töltenek a pohárba.
Van ki fizet, az a jó!
Duhaj ének kihallszik az éjszakába.
Most… kinyílik a nagy ajtó,
Bevág a szél, becsap a hó.
Egy kis leány dermedten szól:
"Édesapám, miért iszol?
Azért küldött jó anyám,
Gyere haza, nagyon várunk.
Látod, nekem nincs ruhám,
Kenyerünk sincs, a hidegben nagyon fázunk.
Jó anyukánk is nagy beteg,
Meg is hal, ha nem sietek.
Kérek pénzt az orvosságra,
Mehessek a patikába.
Szíve remeg a pogánynak,
Cigány keze rádermed a vonójára,
Nincs itt helye a nótának.
De az apa reá vág az asztalára:
"Adta kölyke, pucolj innen,
Nem hagytok békén még itt sem?
Miért van anyád sok imája?
Segítsen a Bibliája!"
Tovább folyik a dáridó.
Gyozött a bor, eros volt a szeszes mámor,
Apa szíve gyenge volt.
Ó, de vajon mi is lesz a kislányból?
Az ido jár, gyorsan telik,
Észrevétlen reggeledik.
Elfogy a pénz az apától,
Eloszlanak a kocsmából.
Odakinn kegyetlen tél,
Élo ember nem jár ma az utcákon,
Csak egy ember dülöngél.
Hideg szélben elszáll tole szeszes mámor.
Ó, Istenem, mit lát szeme?
Dermedten megáll szíve,
Gyökeret ver földbe lába:
Az úton egy halott lányka!
Ó, de nagy a bun átka!
Mi is vitte szegény apát a kocsmába?
Most sírva fut a hóban,
Ölében megfagyott halott lánya.
"Asszony, nyisd az ajtót, várlak,
Vége van ma a világnak!"
De hiába üti és szól,
Nem jön válasz a szobából…
Nem nyílik ki az ajtó,
Férfi ero neki feszül, enged zárja.
Mit lát szeme?!
Az ágyban Halott asszony… kezében a Bibliája.
Itt már többet nincs mit tenni,
Falu népe is jön sírni.
Két koporsó készül gyorsan,
Anya s lánya egy új sírban.
Uram, ki ért meg Téged?
Ki éri fel gyarló ésszel mit cselekszel?
Minden bánat: gyozelmed!
Országodba két hu lelket Te vittél el.
A faluban a hír járja,
Hogy egy ember nem megy már kocsmába.
Nem szól soha, az estét várja,
Ráborul a Bibliára…!
A falura hull a hó és a szélvész
A temetot végigszántja…
Ãllomások
Búcsú a debreceni gyülekezettol
Megint csomag, megint táska,
Megint készen indulásra.
Megszokott arcok, szereto szívek
Rám mosolyognak s tovatunnek.
Most látom, hogy ez sem volt más:
Nehéz úton egy állomás.
Földi vándor …megyek tovább,
Ami itt volt: "Isten hozzád!"
A vonat füttye szívembe vág.
Jó Megváltóm, hallgatok Rád!
Pedig bánat ült a szívemre,
Megint könny folyt hegedumre.
Ez az élet, testvér, nem más,
Mint egy bánatos utazás.
A kedves arcok, búcsúzó könnyek
Álmainkban még visszajönnek.
Fehér kendok intenek búsan,
A múlté lesz minden lassan.
De már nem sokáig megyünk,
Az örök célt látja szemünk.
Letesszük ott a nagy csomagot,
Nem várjuk többé a vonatot.
Nincs vonatfütty, nincs búcsúzás,
Hiszen ez a végállomás!