Intercer :: Egnek

Magyar keresztények web oldala

Homokba irjad

By

Ismeretlen szerzotol

A panaszodat,a banatodat,
homokba irjad,
Ha faj valami,hat akarkinek
azt el sirjad.
Homokba irjad,a prba irjad…
a szived buja akarmilyen nagy,
az embereknekazt el ne mondjad,
a terhedet csak csendben hordjad.

A masok bunet es gyarlosagat,
homokba irjad.
A megnemertest,tamadasokat
oh fel ne rojad.
A mester is csak igy csinalta ezt,
s bar varta Ot a bus fakereszt,
az asszony bunet homokba irta:
O elfeledte, s a szel elfujta.

Legyen az barmily szep ,szent igazsag,
mind eltapossak
S ha verzik is a szived erte,
megmosolyogjak.
Ezert ,ha egig er a banatod,
s ha konnyeidet else sirhatod
hordoznod kell,mert el kell hogy birjad,
S ha nem latjak-hat homokba irjad.

Emlekeid ,mik idekotnek ,
homokba irjad.
Mit kolcson adtal:penzt,sot bizalmat
a porba irjad.
Igy jobaratod lesz a fel vilag,
s insegedben ehen halni hagy.
De bizton szamithatsz az Urra,
Ezt marvanyba vesd.Ezt ne ird a porba

Alap

By

Rakhatod a téglát egymásra,
tetot emelhetsz, szépet, nagyot,
de ez hasztalan, ha alája
nem tettél egy szilárd alapot.

Higgy, tanulj, vagy uzzél álmokat,
fess ábrándokból délibábot,
alap nélkül széthull légvárad
és összeomlik kis világod.

Ezért építs a jó alapra,
Jézusra, ki mindent alkotott,
s ha zúg a hab, a lét vihara,
nem ér téged, csak az Alapot!

Az én nappalom

By

A nap az égen lemenoben,
Árnyak megújulnak, sötét minden.
Zöld erdoket, mosolygó virágot,
Homály takarja mar a világot.

Éltem is egy rövid nappal,
Elmúlt dele, estje kél. Köszönöm,
Jézusom, hogy napot adtál
És a sötétségbol kivezettél!

Nézem, nézem a lebukó napot,
Vajon vele mi minden vesz?
Azok közt, kik jutnak örök éjszakára
Lesz-e olyan ki a fényt tolem várta?

Uram, kérlek, míg tart nappalom,
Vihessek fényt s tudják, hogy ezt Toled kapom!
S ha elnémul minden, az örök nappalra
Vezess engem is el, ó, vezess haza.

Az én rádióm

By

Szép csillagos este az utcákon járok
Izgatott tömeg közt, rohanó életben
Valakire várok.
Amíg szemem nézi a csillagok tengerét
S a nagy, örök csendet, mi onnan árad szét,
A fülemet éri zajos, földi lárma,
Rohanó emberek furcsa zsibvására.
És míg nézem félve, mit tett az Alkotó,
Tolakodó hangon, minden ablakon át kiált a rádió.
Szemem a csodákról a földiekre téved
És nem is tudom miért, ó, te szegény ember, úgy sajnállak téged!

Nem tehetek róla, ez szava szívemnek
Mit a rádió ad, nem kell az Istennek!
Amíg fogsz "jó" musort, vérlázító zenét,
Nem fogja fel szíved Isten üzenetét!
Pedig O szíved azért teremtette,
Hogy annak, amit O ad, felvevoje lenne!
De megfordult minden! Mi is jön vajon még?
Nekünk semmit sem mond már a csillagos ég?
De ha az a nagy nap, Ember, reád szakad,
Isten helyett neked a rádiód marad!

Most még volna idod, most még megtérhetnél,
Szíved felfoghatna szép, mennyei zenét.
De te ezt nem érted, mert hallod a földit,
S amíg ezt hallgatod, nem hallhatsz mennyeit!
Pedig, ha megtudnád, hogy szól az üzenet:
– Ami ma számodra az utolsó lehet!

"Féljed a nagy Istent és adj dicsoséget,
Annak ki teremtett és alkotott téged."
Aki nem turi el, mert hu szerelmesed,
Hogy egy más leadó irányítsa szíved.
Nem a készülék bun, a fa, üveg, vászon,
Hanem ami szétfut rajta a világon!
Hisz futhatna jó is, istenáldott Ige!
De, hogy miért kevés ez, nem tudja senki se.

Szép csillagos este "Rádiómnál" állok,
Imádkozó szívvel üzenetet várok.
Csendet, békességet, reményt küld O nekem
És ha hu maradok, nem hagy el sohasem.
Azt üzeni: "Ne félj! Nem leszel ily árva!
Miért Jézus meghalt, itt van nemsokára:
Az Isten országa!