Két fiúról szól történetünk. Két jó barátról, akik mindig együtt voltak, mindenben egyetértettek. Nevezzük egyiket Lacinak, másikat Csabának. Mindketten a kolozsvári Adventista Kollégium tanulói voltak. Tizedikesek lehettek, mikor rájöttek, hogy a puskázás épp olyan bűn, mint bármely más csalás, vagy hazugság.
Elhatározták, hogy többet nem puskáznak. Az osztály legjobb tanulói közé tartoztak. Minden vágyuk az volt, hogy a jól sikerült érettségi után bejussanak az Adventista Teológiára. Minden idejüket tanulásra szentelték.
Az elsö évharmad vége felé volt. Megkezdödtek a dolgozatírások. Mindketten jól felkészültek. Évharmad közben is rendszeresen tanultak. Mégis,amikor a tanárnö kiosztotta a dolgozatfüzeteket és felírta a táblára a tétel címét, Csaba úgy érezte semmit sem tud róla írni. Nem jutott eszébe a kezdés. Nem tudott elindulni. Gondolkozott és imádkozott. Várt.várt,..nem jutott semmi eszébe. Az idö közben telt. Ketten ültek Lacival a leghátsó padban. Laci más tételt kapott és tudta. Csaba csak forgolódott a padban.
Mikor a tanárnö nem nézett arra, gyorsan kikereste a füzetben a leckét és hozzáfogott olvasni. Laci meglökte az oldalát és megkérdezte:
Inspirálódsz?
Csaba elpirult és bedugta füzetét a padba. Megkapta az elinduló szálat és hozzáfogott írni. Jó sokáig ment az írás, de egyszer elakadt. Sehogy nem jutott eszébe a folytatás. Újra kihúzta a füzetet és olvasni kezdett. Laci észrevette, hogy Csaba sehogy sem tudja leszokni a puskázást. Nem azért, mert nem készült, vagy mintha nem tudná a leckét, hanem nincs bátorsága megállni a saját lábán. Azelött pár nappal határozták el, hogy segítnek egymásnak leszokni a csalásról.
Laci nem tudta hogyan segítse Csabát. Állandóan unszolta: Csaba csukd már be a füzetet.
Azonnal – mondta Csaba és tovább olvasott.
Laci megsokallta a sok nógatást:Hát nem együtt döntöttük el, hogy segítünk egymásnak hibáink leküzdésében?
De igen. Csak most az egyszer – felelte Csaba.
Nem. Többet soha ! Egyszer sem, mert akkor soha nem lesz vége. Nézd, én sem tudok mindent leírni szóról-szóra, de azért nem puskázok.
Jó, jó, becsukom a füzetet.
Mikor harmadszor is a füzethez akart folyamodni segítségért, Laci elkiáltotta magát: Tanárnö, Csaba inspirálódik.
Az egész osztály megbotránkozott Laci árulkodó magatartásán, még a tanárnö is megszeppent. Mindenki tudta, hogy ök ketten a legjobb barátok az osztályban és azt is tudták, hogy Laci is szokott puskázni.
Szünetben elmondták az osztály elött, hogy milyen elhatározást tettek azelött. Így megértették Laci magatartását.
Történt aztán, pár nappal az elöbbi esemény után, hogy Laci akart inspirálódni. Csaba észrevette.
Laci, te inspirálódni akarsz? Kivette a füzetet a kezéböl és a parketten elöre csúsztatta a katedrához.
Mi történt gyerekek? – kérdezte a tanár.
Semmi tanár úr, csak Lacinak erös nagy a kísértése.
Így szokta le a két barát örökre a puskázást. Most mindketten nagyokat nevetnek, mikor eszükbe jut ez a történet.