A nap az égen lemenoben,
Árnyak megújulnak, sötét minden.
Zöld erdoket, mosolygó virágot,
Homály takarja mar a világot.

Éltem is egy rövid nappal,
Elmúlt dele, estje kél. Köszönöm,
Jézusom, hogy napot adtál
És a sötétségbol kivezettél!

Nézem, nézem a lebukó napot,
Vajon vele mi minden vesz?
Azok közt, kik jutnak örök éjszakára
Lesz-e olyan ki a fényt tolem várta?

Uram, kérlek, míg tart nappalom,
Vihessek fényt s tudják, hogy ezt Toled kapom!
S ha elnémul minden, az örök nappalra
Vezess engem is el, ó, vezess haza.

Szép csillagos este az utcákon járok
Izgatott tömeg közt, rohanó életben
Valakire várok.
Amíg szemem nézi a csillagok tengerét
S a nagy, örök csendet, mi onnan árad szét,
A fülemet éri zajos, földi lárma,
Rohanó emberek furcsa zsibvására.
És míg nézem félve, mit tett az Alkotó,
Tolakodó hangon, minden ablakon át kiált a rádió.
Szemem a csodákról a földiekre téved
És nem is tudom miért, ó, te szegény ember, úgy sajnállak téged!

Nem tehetek róla, ez szava szívemnek
Mit a rádió ad, nem kell az Istennek!
Amíg fogsz "jó" musort, vérlázító zenét,
Nem fogja fel szíved Isten üzenetét!
Pedig O szíved azért teremtette,
Hogy annak, amit O ad, felvevoje lenne!
De megfordult minden! Mi is jön vajon még?
Nekünk semmit sem mond már a csillagos ég?
De ha az a nagy nap, Ember, reád szakad,
Isten helyett neked a rádiód marad!

Most még volna idod, most még megtérhetnél,
Szíved felfoghatna szép, mennyei zenét.
De te ezt nem érted, mert hallod a földit,
S amíg ezt hallgatod, nem hallhatsz mennyeit!
Pedig, ha megtudnád, hogy szól az üzenet:
– Ami ma számodra az utolsó lehet!

"Féljed a nagy Istent és adj dicsoséget,
Annak ki teremtett és alkotott téged."
Aki nem turi el, mert hu szerelmesed,
Hogy egy más leadó irányítsa szíved.
Nem a készülék bun, a fa, üveg, vászon,
Hanem ami szétfut rajta a világon!
Hisz futhatna jó is, istenáldott Ige!
De, hogy miért kevés ez, nem tudja senki se.

Szép csillagos este "Rádiómnál" állok,
Imádkozó szívvel üzenetet várok.
Csendet, békességet, reményt küld O nekem
És ha hu maradok, nem hagy el sohasem.
Azt üzeni: "Ne félj! Nem leszel ily árva!
Miért Jézus meghalt, itt van nemsokára:
Az Isten országa!

Ez a világ többé nem az én világom,
Boldog hitszemekkel a másikat látom
Jézus járt e földön, O mutatott rája:
Nézd, ez a szenvedok örök, szép hazája!

Remélek és hiszek Benned, Uram, látod,
Pedig ez fejemre töviskoronát hoz.
Legyen e hitemnek bármily kín az ára,
Enyém a szenvedok örök, szép hazája

Utamon O vezet, szeretettel várva,
Ha úgy is élek itt, mint elhagyott árva.
Nem értitek ti ezt, gyulöltök, hiába!
Enyém a szenvedok örök, szép hazája!

A Te nevedben járok, Uram, házról-házra.
Kérlek, a nevedet írd fel az orcámra!
Mennyei koszorút szövök harcban állva,
Enyém a szenvedok örök, szép hazája!

E siralom völgyét én boldogan járom,
Koporsóba érve is csak Jézust várom.
Nem maradok én hideg sírba zárva,
Enyém a szenvedok örök, szép hazája!

A falura hull a hó
És a szélvész az utcákat végigszántja.
A kocsmában folyik a bor
És a cigány most kezdi rá víg nótára.
"Húzzad cigány! Jer közelebb!
Ma nincs család, nincs feleség.
Megmutatom én itt máma
Ki a legény a csárdában!"

Folyik a nagy dáridó,
A cimborák vígan töltenek a pohárba.
Van ki fizet, az a jó!
Duhaj ének kihallszik az éjszakába.
Most… kinyílik a nagy ajtó,
Bevág a szél, becsap a hó.
Egy kis leány dermedten szól:
"Édesapám, miért iszol?

Azért küldött jó anyám,
Gyere haza, nagyon várunk.
Látod, nekem nincs ruhám,
Kenyerünk sincs, a hidegben nagyon fázunk.
Jó anyukánk is nagy beteg,
Meg is hal, ha nem sietek.
Kérek pénzt az orvosságra,
Mehessek a patikába.

Szíve remeg a pogánynak,
Cigány keze rádermed a vonójára,
Nincs itt helye a nótának.
De az apa reá vág az asztalára:
"Adta kölyke, pucolj innen,
Nem hagytok békén még itt sem?
Miért van anyád sok imája?
Segítsen a Bibliája!"

Tovább folyik a dáridó.
Gyozött a bor, eros volt a szeszes mámor,
Apa szíve gyenge volt.
Ó, de vajon mi is lesz a kislányból?
Az ido jár, gyorsan telik,
Észrevétlen reggeledik.
Elfogy a pénz az apától,
Eloszlanak a kocsmából.

Odakinn kegyetlen tél,
Élo ember nem jár ma az utcákon,
Csak egy ember dülöngél.
Hideg szélben elszáll tole szeszes mámor.
Ó, Istenem, mit lát szeme?
Dermedten megáll szíve,
Gyökeret ver földbe lába:
Az úton egy halott lányka!

Ó, de nagy a bun átka!
Mi is vitte szegény apát a kocsmába?
Most sírva fut a hóban,
Ölében megfagyott halott lánya.
"Asszony, nyisd az ajtót, várlak,
Vége van ma a világnak!"
De hiába üti és szól,
Nem jön válasz a szobából…

Nem nyílik ki az ajtó,
Férfi ero neki feszül, enged zárja.
Mit lát szeme?!
Az ágyban Halott asszony… kezében a Bibliája.
Itt már többet nincs mit tenni,
Falu népe is jön sírni.
Két koporsó készül gyorsan,
Anya s lánya egy új sírban.

Uram, ki ért meg Téged?
Ki éri fel gyarló ésszel mit cselekszel?
Minden bánat: gyozelmed!
Országodba két hu lelket Te vittél el.
A faluban a hír járja,
Hogy egy ember nem megy már kocsmába.
Nem szól soha, az estét várja,
Ráborul a Bibliára…! 

A falura hull a hó és a szélvész
A temetot végigszántja…

Búcsú a debreceni gyülekezettol 

Megint csomag, megint táska,
Megint készen indulásra.
Megszokott arcok, szereto szívek
Rám mosolyognak s tovatunnek.
Most látom, hogy ez sem volt más:
Nehéz úton egy állomás.
 

Földi vándor …megyek tovább,
Ami itt volt: "Isten hozzád!"
A vonat füttye szívembe vág.
Jó Megváltóm, hallgatok Rád!
Pedig bánat ült a szívemre,
Megint könny folyt hegedumre.

Ez az élet, testvér, nem más,
Mint egy bánatos utazás.
A kedves arcok, búcsúzó könnyek
Álmainkban még visszajönnek.
Fehér kendok intenek búsan,
A múlté lesz minden lassan.

De már nem sokáig megyünk,
Az örök célt látja szemünk.
Letesszük ott a nagy csomagot,
Nem várjuk többé a vonatot.
Nincs vonatfütty, nincs búcsúzás,
Hiszen ez a végállomás!