Szép csillagos este az utcákon járok
Izgatott tömeg közt, rohanó életben
Valakire várok.
Amíg szemem nézi a csillagok tengerét
S a nagy, örök csendet, mi onnan árad szét,
A fülemet éri zajos, földi lárma,
Rohanó emberek furcsa zsibvására.
És míg nézem félve, mit tett az Alkotó,
Tolakodó hangon, minden ablakon át kiált a rádió.
Szemem a csodákról a földiekre téved
És nem is tudom miért, ó, te szegény ember, úgy sajnállak téged!

Nem tehetek róla, ez szava szívemnek
Mit a rádió ad, nem kell az Istennek!
Amíg fogsz "jó" musort, vérlázító zenét,
Nem fogja fel szíved Isten üzenetét!
Pedig O szíved azért teremtette,
Hogy annak, amit O ad, felvevoje lenne!
De megfordult minden! Mi is jön vajon még?
Nekünk semmit sem mond már a csillagos ég?
De ha az a nagy nap, Ember, reád szakad,
Isten helyett neked a rádiód marad!

Most még volna idod, most még megtérhetnél,
Szíved felfoghatna szép, mennyei zenét.
De te ezt nem érted, mert hallod a földit,
S amíg ezt hallgatod, nem hallhatsz mennyeit!
Pedig, ha megtudnád, hogy szól az üzenet:
– Ami ma számodra az utolsó lehet!

"Féljed a nagy Istent és adj dicsoséget,
Annak ki teremtett és alkotott téged."
Aki nem turi el, mert hu szerelmesed,
Hogy egy más leadó irányítsa szíved.
Nem a készülék bun, a fa, üveg, vászon,
Hanem ami szétfut rajta a világon!
Hisz futhatna jó is, istenáldott Ige!
De, hogy miért kevés ez, nem tudja senki se.

Szép csillagos este "Rádiómnál" állok,
Imádkozó szívvel üzenetet várok.
Csendet, békességet, reményt küld O nekem
És ha hu maradok, nem hagy el sohasem.
Azt üzeni: "Ne félj! Nem leszel ily árva!
Miért Jézus meghalt, itt van nemsokára:
Az Isten országa!