Jézus Krisztus tökéletesen engedelmeskedett Isten akaratának. Isten bûneink jóvátételének egyetlen módját Krisztus életével, szenvedésével, halálával és feltámadásával adta meg, hogy azoknak, akik hittel elfogadják ezt a váltságot, örök életük lehessen, és az egész teremtett világ jobban megértesse a Teremtõ állandó és szent szeretetét. Tökéletes engesztelés igazolja a törvény igazságosságát és Isten könyörülõ jellemét, mert elítéli ugyan bûnünket, de meg is bocsátja. Krisztus halála helyettesítõ és engesztelõ, megbékéltetõ és átalakító. Krisztus feltámadása Istennek a gonosz erõk feletti diadalát hirdeti. Azoknak, akik a megváltást elfogadják, végsõ gyõzelmet biztosít a bûn és a halál felett. Nyilvánvalóvá teszi Jézus Krisztus hatalmát, aki elõtt mennyen és földön minden térd meghajol. (Hitelvek – 9)
Nyitott ajtón át vezet az út a világegyetem központjába, a mennybe. Hang hallatszik: "Lépj be, és nézd meg, mi történik itt!" János apostol lélekben bepillant Isten tróntermébe.
Káprázó smaragd szivárvány övezi a középpontban álló trónt, ahonnan mennydörgés, villámlás és egyéb hangok hallhatók. Fehér ruhás, arany koronás elõkelõségek ülnek kisebb trónusokon. A vének Istent dicsõítve leborulnak, és a trón elé teszik arany koronájukat.
Megszólal a hét pecséttel lezárt könyvet hozó angyal: "Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit?" (Jel 5:2). János rémülten látja, hogy mennyen és földön nincs senki, aki méltó volna kinyitni azt. Kétségbeesésében könnyekre fakad, de egy a vének közül vigasztalni kezdi: "Ne sírj: ímé gyõzött a Júda nemzetségébõl való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét" (Jel 5:5).
Ismét a fenséges trónusra tekintve János megpillantja a megöletett Bárányt, aki él, és a Lélek ereje benne van. Amint a szerény Bárány átveszi a könyvet, a négy lelkes állat és a vének ajkán új ének csendül: "Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön" (Jel 5:9-10). A mennyben és a földön minden teremtett lény együtt énekli: "A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké" (Jel 5:13).
Elénk tárja, hogyan mentette meg Isten az emberiséget Sátán fogságából és hogyan arat végsõ gyõzelmet a bûn felett. Bemutatja a tökéletes megváltást, ami által a bûn foglyai egyszerûen saját választásuk alapján kiszabadulhatnak végzetes börtönükbõl. Még jóval betlehemi születése elõtt jelentette ki a Bárány: "Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felõlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:8-9; vö. Zsid 10:7). Az emberiség megváltása annak volt köszönhetõ, hogy eljött a világ alapítása óta megöletett Bárány (Jel 13:8).
Isten üdvözítõ kegyelme
A Szentírásban úgy áll elõttünk Isten, mint aki kimondhatatlanul törõdik az emberiség megváltásával. A Szentháromság tagjai együttesen igyekeznek visszavezetni az embereket a Teremtõvel való egységhez. Jézus így világított rá Isten megmentõ szeretetére: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16).
A Szentírás kijelenti, hogy "az Isten szeretet" (1Jn 4:8). "Örökkévaló szeretettel" (Jer 31:3) hajlik az emberiség felé. Isten, aki mindenkinek felkínálja az üdvösséget, mindenható, de szeretete arra késztetti, hogy mindenki szabad akaratára bízza, elfogadja-e Õt vagy sem (Jel 3:20-21). Tervében nem szerepel kényszer, hiszen e módszer ellentétes jellemével.
Isten kezdeményezése. Amikor Ádám és Éva bûnbe esett, Isten keresésükre indult. A Teremtõ hangját hallva a vétkes pár nem szaladt örömmel elé, mint ahogy azt addig tette, hanem elrejtõzött. Isten mégsem hagyta õket magukra. Kitartóan kérdezte: "Hol vagy?".
Mélységes fájdalommal mondta el nekik engedetlenségük következményeit – beszélt a fájdalomról és a nehézségekrõl, melyeket el kell szenvedniük. Ám teljesen reménytelennek tûnõ helyzetükben feltárta elõttük azt a csodálatos tervet, ami a bûn és a halál feletti végsõ gyõzelmet ígéri (1Móz 3:15).
Kegyelem vagy igazságszolgáltatás? Késõbb, Izrael sínaihegyi hitehagyása után az Úr bemutatta Mózesnek jóságos, ám egyben igazságos jellemét: "Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bûnt: de nem hagyja a bûnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen" (2 Móz 34:6-7).
Isten jellemében a kegyelem és az igazság egyedülálló párosítását láthatjuk: kész megbocsátani, de nem hajlandó a vétkeket mentegetni. Csak Krisztus személye által érthetjük meg, hogy e jellemtulajdonságok hogyan egyeztethetõk össze.
Megbocsátani vagy büntetni? Izrael sorozatos hitehagyása idején Isten gyakran kérlelte õket, mert arra vágyott, hogy népe ismerje be gonoszságát, és térjen vissza hozzá (Jer 3:12-14). Õk azonban keményen visszautasították kegyelembõl fakadó hívását (Jer 5:3). A bûnbánatot elutasító magatartás és a bûnbocsánat gúnyolása elkerülhetetlenné teszi a büntetést (Zsolt 7:13).
Isten irgalmas, mégsem bocsáthat meg azoknak, akik ragaszkodnak a bûnhöz (Jer 5:7). A bûnbocsánatnak célja van. Isten a bûnösöket szentekké akarja változtatni: "Hagyja el a gonosz az õ útát, és a bûnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bõvelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7). Nagy hangon hirdeti az üdvösség üzenetét az egész világon: "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22).
Isten haragja a bûnnel szemben. Az elsõ bûn Istennel szembeni ellenségeskedésre való hajlamot alakított ki az emberben (Kol 1:21). Ebbõl következõen rászolgáltunk Isten haragjára, mert Õ a bûnnek "megemésztõ tûz" (Zsid 12:29; vö. Hab 1:13). Való igaz az egész emberiségre, hogy "mindnyájan vétkeztek" (Róm 3:23), "természet szerint haragnak fiai" (Ef 2:3; vö. 5:6) és halálra menendõk, mert "a bûn zsoldja halál" (Róm 6:23).
A Szentírás Isten haragjának nevezi azt, ahogy Isten fogadja a bûnt és az igazságtalanságot (Róm 1:18). Kinyilatkoztatott akaratának – törvényének – szánt szándékkal való semmibevétele kiváltja jogos haragját (2Kir 17:16-18; 2Krón 36:16). G. E. Ladd ezt írta: "Az emberek erkölcsi szempontból bûnösek, és amikor Isten felrója nekik törvényszegésüket, bûnösnek, ellenségnek, haragja tárgyának kell tekintenie õket, mert erkölcsi és vallási szükségszerûség, hogy Isten szentsége a bûnnel szembeni haragban nyilvánuljon meg."[1] Ugyanakkor azonban Istennek leghõbb vágya, hogy megmentse a lázadó világot. Minden bûnt gyûlöl, de szeretettel fordul minden bûnös felé.
Az ember válasza. Isten Izraellel kapcsolatos tettei közül a legkiemelkedõbb Jézus Krisztus szolgálata, aki által a legtisztábban ismerhetjük meg az isteni kegyelem "felséges gazdagságát" (Ef 2:7). "(És láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14) – mondja János. Pál azt írja, hogy Krisztus Jézus "bölcsességül lõn nékünk Istentõl, és igazságul, szentségül és váltságul: hogy, amint meg van írva: aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1:30-31). Kicsoda vethetné meg tehát "az õ jóságának, elnézésének és hosszútûrésének gazdagságát"? Nem csoda, mutat rá Pál, hogy: "Istennek jósága" megtérésre indít (Róm 2:4).
Isten kezdeményezi még az embernek a felajánlott üdvösségre adott válaszát is. Hitünk Isten ajándéka (Róm 12:3), mint ahogy a bûnbánat is az (ApCsel 5:31). Az Õ szeretete láttán ébred bennünk is szeretet (1Jn 4:19). Mi képtelenek vagyunk kiszabadítani magunkat Sátán fogságából vagy megszabadulni a bûntõl, a szenvedéstõl és a haláltól. A mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ésa 64:5). "De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Õ nagy szerelmébõl, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal. Mert kegyelembõl tartattatok meg, hit által; és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekbõl, hogy senki ne kérkedjék" (Ef 2:4-5, 8-9).
Krisztus békéltetõ szolgálata
A jó hír az, hogy "az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). Békéltetõ munkájával helyreállítja Isten és az emberiség kapcsolatát. Ez a szöveg rámutat, hogy e folyamat során a bûnösök békülnek meg Istennel, nem pedig Isten a bûnösökkel. Jézus Krisztus a kulcsa annak, hogy a bûnösöket vissza lehessen vezetni Istenhez. Isten békéltetési terve leereszkedésének csodálatos voltát mutatja. Teljes joggal veszni hagyhatta volna az emberiséget.
Amint már megjegyeztük, Isten kezdeményezte a közte és az emberiség között megszakadt kapcsolat helyreállítását. "Mikor ellenségei voltunk – mondja Pál -, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által" (Róm 5:10). Ebbõl következik, hogy "dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük" (Róm 5:11).
A megbékélés folyamatát az engesztelés fogalmával szokták kapcsolatba hozni. "Az ‘engesztelés’ megromlott kapcsolatot hoz rendbe, összhangot alakít ki. Ahol korábban eltávolodtak egymástól a felek, ott a megbékélés folyamata által összhang jön létre. Az ‘engesztelés’ eredeti jelentése szerint a megbékélés állapotát jelöli, ami véget vet az addigi rossz viszonynak."[2]
Az engesztelés alatt sok keresztény leszûkítve csak Krisztus testetöltésének, szenvedésének és halálának megmentõ hatását érti. A szentélyszolgálatokban nem csak az áldozati bárány megölése volt az engesztelés része, hanem az is, hogy a pap az áldozati állat kiontott vérével végezze szolgálatát a szentélyben (vö. 3Móz 4:20, 26, 35; 16:15-18, 32-33). A Biblia leírása szerint az engesztelés utalhat Krisztus halálára és a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatára. Ott fõpapként teljes és tökéletes engesztelõ áldozatának érdemével békélteti meg az embereket Istennel.[3]
Vincent Taylor azt is megfigyelte, hogy az engesztelés tanának két vetülete van "(a) Krisztus üdvözítõ tette és (b) tettének átruházása a hit alapján mind az egyénre, mind a közösségre. E kettõ együttesen adja az engesztelést." Ebbõl azt a következtetést vonja le, hogy "az engesztelés értünk és bennünk lett végrehajtva."[4]
E fejezet központi témája Krisztus halálával összefüggõ engesztelés. Az engesztelésnek a fõpapi szolgálattal való összefüggését késõbb tárgyaljuk (lásd: 23. fejezet).
Krisztus engesztelõ áldozata
Isten és az emberiség kapcsolatában Krisztus golgotai engesztelõ halála jelentette a fordulópontot. Feljegyzés készül ugyan az emberek bûneirõl, de a megbékélés következtében Isten nem rója fel azokat nékik (2Kor 5:19). Ez nem azt jelenti, hogy Isten elengedné a büntetést vagy a bûn már nem váltaná ki haragját. Ellenkezõleg! Arra utal, hogy Isten megtalálta a módját, miként adjon bocsánatot a megtért bûnösnek, megõrizve ugyanakkor örök törvénye igazságát.
Krisztus halála szükségszerû volt. "Erkölcsileg és a törvény szerint szükségszerû" volt Jézus Krisztus engesztelõ halála a szeretõ Isten igazságának megõrzése végett. Isten "igazságossága megköveteli, hogy ítélet alá essen a bûn. Istennek végre kell hajtania az ítéletet a bûn – így a bûnös felett is. A büntetés végrehajtásakor Isten akarata szerint Fia lépett a mi helyünkre, azaz a bûnösök helyére. Az tette szükségessé az engesztelést, hogy az ember Isten jogos haragja alatt volt. A bûnbocsánat evangéliumának és a kereszt titkának a lényege: Krisztus tökéletes igazsága teljeséggel elegendõ volt az isteni igazságnak, és Isten kész elfogadni Krisztus áldozatát az ember halála helyett."[5]
Aki nem hajlandó elfogadni Krisztus engesztelõ vérét, az nem nyer bûnbocsánatot, és továbbra is Isten haragjával kell szembenéznie. "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta" (Jn 3:36).
A kereszt tehát egyszerre mutatja Isten könyörületességét és igazságosságát. "Mert az Isten õt [Krisztust] rendelte engesztelõ áldozatul azoknak, akik az õ vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az elõbb elkövetett bûnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani idõben mutassa meg igazságát: mert ahogyan õ igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz" (Róm 3:25-26 – új prot. ford.).
Mi a szerepe az engesztelõ áldozatnak? Az Atya volt az, aki Fiát bemutatta "engesztelõ áldozatul" (Róm 3:25; görögül: hilasztérion). A hilasztérion újszövetségi használata még véletlenül sem rokon ételmû azzal a pogány nézettel, hogy "kiengesztelni a haragvó Istent" vagy "lecsendesíteni a bosszúszomjas, zsarnok, szeszélyes Istent".[6] A szövegbõl kitûnik, hogy "Isten könyörületességében Krisztust adta oda az emberi bûnnel szembeni haragja engeszteléséül, mert elfogadta Krisztust az ember képviselõjének, isteni helyettesének, és rá szabta ki a bûn ítéletét."[7]
Ebbõl a szemszögbõl nézve érthetõ, amit Pál Krisztus haláláról írt: "…adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul" (Ef 5:2; vö. 1Móz 8:21; 2Móz 29:18; 3Móz 1:9). "Krisztus önfeláldozása Istennek tetszõ, mert ez az áldozati felajánlás eltávolította az Isten és a bûnös ember közötti válaszfalat azzal, hogy Krisztus teljességgel elszenvedte Istennek az ember bûne miatti haragját. Krisztus által Isten haragja nem szeretetbe fordult, hanem Krisztus magára vette azt, így az embert elkerülte."[8]
Róma 3:25 arra is rávilágít, hogy Krisztus áldozata által a bûn miatti vezeklés megtörtént. A megtisztításnak az a lényege, amit az engesztelõ vér jelent a megtérõ bûnösnek. A bûnös bûnbocsánatot nyer, Isten eltörli személyes bûneit, és megtisztíja a bûntõl.[9]
Krisztus a helyettes bûnhordozó. A Szentírás úgy mutatja be Krisztust, mint aki magára vette az emberiség bûneit. Ésaiás prófétai nyelvezettel mondja róla: "Õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért. az Úr mindnyájunk vétkét õreá veté. És az Úr akarta õt megrontani betegség által. életét halálra adta. sokak bûnét hordozá" (Ésa 53:5, 6, 10, 12; vö. Gal 1:4). Pál erre a próféciára gondolva írta: "a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint" (1Kor 15:3).
Ez Igék a megváltási terv fontos elvére mutatnak rá: a beszennyezõ bûnöket és vétkeket átháríthatják bûnünk hordozójára [Krisztusra], ami által tiszták leszünk (Zsolt 51:12). Az ószövetségi szentélyszolgálat áldozati szertartásai Krisztusnak erre a szolgálatára mutattak elõre. Ott a bûnbánó bûnös az ártatlan bárányra terhelte bûnét, és ez azt jelképezte, hogy Krisztusra, bûneink hordozójára kerül át vétkünk (lásd: 4. fejezet).
Mi a vér szerepe? A szentélyszolgálatok közé tartozó engesztelõ áldozatban a vér központi szerepet játszott. Isten rendelkezett az engesztelésrõl: "Mert a testnek élete a vérben van, én pedig. adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért" (3Móz 17:11). Miután a pap megölte az állatot, fel kellett használnia a vérét, és csak utána nyert a bûnös bûnbocsánatot.
Az Újszövetség feltárja, hogy Krisztus golgotai áldozatának engesztelõ vére volt a beteljesülése azoknak az ószövetségi szertartásoknak, amelyeket a helyettes állat vére által mutattak be a bûnbocsánatért, a megtisztulásért és a megbékélésért. Az Újszövetség kifejezi, hogy az ószövetségi renddel szemben mennyivel különb "Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektõl, hogy szolgáljatok az élõ Istennek" (Zsid 9:14). Vérének kiontása jelentette a bûnért való engesztelést (Róm 3:25). János elmondta, hogy Isten szeretetbõl "küldte az õ Fiát engesztelõ áldozatul [hilaszmosz] a mi bûneinkért" (1Jn 4:10).
Összefoglalva, "Isten részrehajlás nélküli megbékélésének cselekedete Fiának, Jézus Krisztusnak engesztelõ vére (önfeláldozása) által történt meg. Így Isten az, ‘aki végrehajtotta, ugyanakkor el is fogadta a megbékülést’".[10]
A váltságdíj Krisztus
Amikor az ember a bûn uralma alá került, Isten törvényének kárhoztatása és átka hárult rá (Róm 6:4; Gal 3:10-13). Nem menekedhettek meg a bûn szolgái (Róm 6:17), a halál várt rájuk. "Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek" (Zsolt 49:8). Csak Istennek van hatalma a megváltáshoz. "Megváltom õket a Seol hatalmából! Megmentem õket a haláltól" (Hós 13:14). Hogyan váltott meg minket Isten?
Jézus által, aki bizonyította: "nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és adja az õ életét váltságul sokakért" (Mt 20:28; lásd: 1Tim 2:6!). Isten "tulajdon vérével" váltotta meg az egyházat (ApCsel 20:28). Krisztusban "van a mi váltságunk az Õ vére által" (Ef 1:7; vö. Róm 3:24). Õ azért halt meg, hogy "megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezõt" (Tit 2:14).
Mi lett a megváltás eredménye? Krisztus halála megerõsítette Istennek az emberek feletti tulajdonjogát. "Avagy nem tudjátok-é, hogy… nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg" (1Kor 6: 19-20; lásd még: 1Kor 7:23!) – mondta Pál.
Halálával Krisztus megtörte a bûn uramát, véget vetett minden bûnbánó bûnös lelki fogságának, megszabadította õket a törvény kárhoztatásától és átkától, és kehetõvé tette számukra az örök életet. Péter elmondta, hogy megváltattak "atyáiktól örökölt hiábavaló életükbõl" (1Pt 1:18). Akik megszabadultak a bûn fogságából és annak halálos gyümölcseitõl, azok most Isten szolgái. Ahogy Pál leírta, "megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet" (Róm 6:22).
Ha figyelmen kívül hagynánk vagy tagadnánk a váltságdíj elvét, ezzel "a kegyelem evangéliumának a lényegét veszítenénk el és megtagadnánk az Isten Báránya iránti hálánk legerõsebb mozgatórugóját".[11] Ez az elv központi helyet tölt be a mennyei trónteremben zengõ dicsérõ énekekben: "Megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön" (Jel 5:9-10).
Krisztus az emberiség képviselõje
Ádám valamint Krisztus – "az utolsó Ádám" vagy "a második ember" (1Kor 15:45, 47) – az egész emberiséget képviseli. Minden ember Ádám bûnének következményeivel megterhelve születik, azok pedig, akik újjászületnek, Krisztus tökéletes életének és áldozatának javaiban részesülnek. "Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek" (1Kor 15:22).
Ádám lázadása mindenkire bûnt, kárhoztatást és halált hozott. Krisztus viszszafordította az embert errõl a romlásba vivõ útról. Nagy szeretete miatt alávetette magát a bûnre kiszabott isteni ítéletnek, és az emberiség képviselõje lett. Helyettes halálával biztosította a megtért bûnösöknek a bûn büntetésétõl való szabadulást és az örök élet ajándékát (2Kor 5:21; Róm 6:23; 1Pt 3:18).
A Szentírás egyértelmûen tanítja Krisztus helyettes halálának egyetemes voltát. "Isten kegyelmébõl" mindenkiért meghízlelte a halált (Zsid 2:9). Mindenki vétkezett, mint Ádám (Róm 5:12), ezért mindenki meghal – ez az elsõ halál. Amit pedig Krisztus megízlelt mindannyiunkért, az a második halál volt a halál átkának teljessége (Jel 20:6; lásd: 26. fejezet).
Krisztus élete és az üdvösség
"Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az õ élete által, minekutána megbékéltünk vele" (Róm 5:10). Krisztus élete és halála kellett ahhoz, hogy áthidalhassa a bûn okozta szakadékot. Üdvösségünkhöz mindkettõ szükséges, és mindkettõ hozzá is járul!
Mit kaphatunk Krisztus tökéletes élete által? Jézus tiszta, szent, szeretetben gazdag életet élt, maradéktalanul Istenre bízva magát. Tökéletes életét ajándékul adja a bûnbánó bûnösöknek. A Szentírás menyegzõi ruhájaként (Mt 22:11) vagy igazság palástjaként (Ésa 61:10) mutatja be tökéletes jellemét, amit a szennyes ruháink (önmagunk igazzá tételére való igyekezetünk) helyett ad (Ésa 64:5).
Ha alávetjük magunkat Krisztusnak az emberi romlottság dacára, szívünk összefonódik szívével, akaratunk beleolvad akaratába, elménk eggyé válik elméjével, gondolatainkat Õ köti le – az Õ életét éljük. Igazságának palástjával takar be. Amikor Isten rátekint a hívõ, bûnbánó bûnösre, nem a bûn mezítelenségét vagy torzultságát látja, hanem az igazság palástját, amit Krisztus a törvény iránti tökéletes engedelmességével készített.[12] Csak az lehet valóban igaz, akire ez a palást borul.
A menyegzõi ruháról szóló példázatban a saját ruhájában érkezõ vendég nem hitetlensége miatt vettetett ki. Elfogadta a lakomára szóló meghívást (Mt 22:10). De az nem volt elég, hogy odament. Menyegzõi ruhára is szüksége lett volna. Hasonlóképpen nem elég az sem, ha valaki hisz a keresztben. Krisztus tökéletes életére, igaz jellemére is szükségünk van ahhoz, hogy megállhassunk a Király elõtt.
Nekünk, bûnösöknek nemcsak adósságunk eltörlésére van szükségünk, hanem arra is, hogy visszakapjuk bankszámlánkat. Nem csak a börtönbõl való szabadulás szükséges, hanem az is, hogy a Király befogadjon családjába. A feltámadt Krisztus közbenjárói szolgálatának kettõs célja – a megbocsátás és a felöltöztetés – halálának és életének érdemeiben részesít, hogy azzal éljünk, és álljunk meg Isten elõtt. A Golgotán az "Elvégeztetett" felkiáltás jelölte a tökéletes élet és tökéletes áldozat teljességre jutását. A bûnösöknek mindkettõre szükségük van.
Krisztus életének ösztönzõ ereje. Krisztus földi élete példa az emberiségnek arra, hogyan kell élnie. Péter többek között abban állítja Krisztust például elénk, ahogy a bántalmazásokat elviselte (1Pt 2:21-23). Õ, aki olyanná tétetett, mint mi, aki megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan, bebizonyította, hogy aki Isten hatalmára bízza magát, annak nem kell megmaradnia a bûnben. Krisztus élete a biztosíték, hogy élhetünk gyõzelmesen. "Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerõsít" (Fil 4:13) – hangzik Pál bizonyságtétele.
Krisztus feltámadása és az üdvösség
"Ha pedig Krisztus fel nem támadott – érvel Pál – akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. még bûneitekben vagytok" (1Kor 15:14-17). Jézus Krisztus valóságosan feltámadt (Lk 24:36-43), mennybe ment mint Isten-ember, majd az Atya Isten jobbján elkezdte döntõ fontosságú közbenjárói munkáját (Zsid 8:1-2; lásd: 4. fejezet).
Krisztus feltámadása olyan értelmet adott a keresztnek, amit pénteken, a keresztre feszítés napján a megtört tanítványok nem tudtak felismerni. Az Úr feltámadása tette ezeket az embereket történelmet formáló nagy erejû sereggé. Missziójukban központi helyet kapott a feltámadás – amit mindig Krisztus kereszthalálával együtt hirdettek. Az élõ, megfeszített Krisztusról beszéltek, aki legyõzte a gonosz seregeit. Ebben rejlik az apostoli üzenet ereje.
Philip Schaff írja: "Krisztus feltámadása az a próbakõ, amin áll vagy bukik a keresztény vallás igazsága. Ez vagy a legnagyobb csoda, vagy a legnagyobb csalás, amit a történelem feljegyez."[13] Wilbur M. Smith megjegyzi: "Krisztus feltámadása a keresztény hit fellegvára. Ez az a tanítás, ami felforgatta a világot az elsõ században, ami a kereszténységet magasan emelte a júdaizmus és a Földközi-tenger vidékének pogány vallásai fölé. Ha ezt elvetjük, elvetünk majdnem minden mást, ami alapvetõen fontos és egyedülálló az Úr Jézus Krisztus evangéliumában: ‘Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek’ (1Kor 15:17)."[14]
Krisztus jelenleg végzett szolgálata halálában és feltámadásában gyökerezik. A Golgotán bemutatott engesztelõ áldozata tökéletes volt, mégis Krisztus feltámadása nélkül nem volna bizonyosságunk arra, hogy isteni küldetését sikeresen végrehajtotta a földön. Krisztus feltámadása megerõsíti, hogy valóság a síron túli élet. Bizonyítja annak igazságát is, amit Isten ígért, hogy örök életünk van benne.
Krisztus üdvözítõ munkájának eredménye
Krisztus engesztelõ szolgálatának nemcsak az emberiségre van hatása, hanem az egész világegyetemre.
Az egész világegyetem megbékélése. Pál bemutatja, milyen óriási jelentõsége van Krisztus üdvözítõ tettének az egyházban és az egyház által: "Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, amaz örök elvégzés szerint" (Ef 3:10-11). Másutt kifejti az apostol: "tetszett az Atyának, hogy. Õáltala békéltessen meg mindent magával. Õáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben" (Kol 1:19-20). Pál beszél e békéltetés bámulatos eredményérõl is: "A Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére" (Fil 2:10-11).
Isten törvényének igazolása. Krisztus tökéletes engesztelõ áldozata megerõsítette, hogy Isten szent törvénye igaz, jó és igazságos. Krisztus halála, a váltságdíj eleget tett a törvény követelésének (hogy a bûnt meg kell büntetni), kegyelmével, irgalmával pedig megigazította a bûnbánó bûnöst. "Kárhoztatá a bûnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint" (Róm 8:3-4).
Megigazulás. A megbékélés akkor válik valósággá az ember életében, ha elfogadja a bûnbocsánatot. A tékozló fiú és apja között akkor jött létre a megbékélés, amikor a fiú elfogadta apja szeretetét és bocsánatát.
"A megigazulás felbecsülhetetlen ajándékát, és vele együtt azonnali gyümölcsét, az Istennel való békét azok kapják, akik hit által elfogadják, hogy Isten megbékéltette magával a világot Krisztusban, és meg is hajolnak elõtte (Róm 5:1). A megigazult hívõkre már nem Isten haragja, hanem Isten kegyelme árad. Krisztus által szabadon járulhatnak Isten trónja elé, és részesülhetnek a Szentlélek erejében, hogy lerombolhassák az emberek közötti ellenségeskedés minden gátját vagy elválasztó falát, amit a zsidók és pogányok ellenségeskedése jelképez" (Lásd: Efézus 2:14-16!).[15]
A cselekedetek általi megváltás hiábavalósága. Isten békéltetõ szolgálata leleplezi annak az emberi erõfeszítésnek a hiábavalóságát, hogy a törvény cselekedetei által próbálnak üdvösségre jutni. Ha bepillantunk az isteni kegyelembe, ez a Krisztusba vetett hit által nyerhetõ igazság elfogadására vezet. Akik bûnbocsánatban részesültek, hálásak Istennek, így öröm számukra az engedelmesség. Cselekedeteik nem üdvösségük alapját képezik, inkább annak gyümölcsei.[16]
Új kapcsolat Istennel. Isten kegyelme által az ember ingyen, ajándékként részesülhet Krisztus tökéletes, engedelmes életében, igazságában és engesztelõ halálában. E tapasztalat Istennel való mélyebb kapcsolatra vezet. Az emberben hála, dicsõítés, öröm támad; az engedelmesség, az Ige tanulmányozása örömmé válik, az elme pedig készségesen befogadja a Szentlelket. Új kapcsolat jön létre Isten és a bûnbánó bûnös között. E kapcsolat alapja szeretet és csodálat, nem pedig félelem és kötelesség (vö. Jn 15:1-10).
Minél jobban meglátjuk a kereszt fényében Isten kegyelmét, annál kevésbé érezzük majd magunkat igaznak, és annál inkább tudatában leszünk áldott helyzetünknek. A feltámadó Krisztusban munkálkodó Szentlélek ereje fogja átalakítani a mi életünket is. A kudarcok helyett már naponta gyõzhetünk a bûn felett.
A misszió indítórugója. Jézus Krisztus békéltetõ szolgálatában elénk táruló bámulatos isteni szeretet ösztönöz, hogy másoknak is beszéljünk az evangéliumról. Ha magunk is megtapasztaltuk, nem tarthatjuk titokban, hogy Isten nem tulajdonít bûnt azoknak, akik elfogadják Krisztus bûnért hozott áldozatát. Az evangélium megindító kérését továbbadjuk: "Béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õbenne" (2 Kor 5:20-21).