Bibliaismeret tanárunk hétfön nagy léptekkel jött be az osztályba. Láttuk, hogy valami nincs rendben. Letette a naplót a katedrára, vette a krétát, és felirt egy címet a táblára.
Rögtönzést írunk ma gyerekek. Tegyetek el mindent a padról, vegyetek elö egy lapot, tollat és írjatok.
Mindenki hozzáfogott írni. Az osztályban síri csend lett. Mindenki szerette és respektálta a tanárurat. Nagyon nyugtalannak látszott azon a reggelen. Kiment a folyosóra és ott járkált fel-alá. Az óra befejezése elött bejött és megkért, hogy legyünk csendben, fejezzük be a rögtönzést és majd szerdán, mikor újra együtt lesz óránk, beadjuk.
Úgy tettünk. Csendben ültünk és írtunk. Befejeztük a dolgozatot és magunknál hagytuk szerdáig. Persze idöközben valami még történt, mint ahogy az diákoknál szokott. Otthon mindenki igyekezett minél szebbé kerekíteni a témát. Nagyon jó dolgozatok lettek. Szerdán boldogan adtuk be öket. Örvendett tanárunk, hogy ilyen megbízható gyerekek vagyunk.
Alig vártuk a hétföt. Mennyi jó jegy fog belépni a naplóba. Mennyi dicséretet fogunk kapni.
Hétfö reggel boldogan lépett be a tanár a sok jó dolgozattal kezében. Kiértékelte öket, szokása szerint, majd kiosztotta. Csupa tízes volt, kettö kivételével. Fülig húzódott mindenki szája a boldogságtól. A tanár csak nézett és hagyta, hogy beteljünk az örömmel. Aztán megszólalt:
Gyerekek, akit nem vádol a lelkiismerete, diktálja be a jegyet.
Arcunkra fagyott a mosoly. A tanárúr rájött a csalásra. Feszült csend lett a teremben. Senki sem emelkedett. A tanár csak várt-várt. Az eredmény csak az maradt.
Végül ö törte meg a csendet: – Örvendek, hogy helyén áll a lelkiismeretetek. Derék emberek lesztek !