Róbert nagyon szeretett este késÅ‘ig kint játszani az utcán. Habár az iskolából kora délután hazaérkezett, este fele mindig eltűnt otthonról. Délután megtanulta leckéit, elkészítette házi feladatát és gyakorolt a zongorán. Estefele úgy érezte joga van kimenni játszani. Igaza volt. De mivel egészségi problémákkal küzdÅ‘ gyerek volt, édesanyja nagyon féltette.
Lázgörccsel kuszkodott. Már a szülészeten elkezdÅ‘dtek a problémák, de senki sem mondta meg a szülÅ‘knek, hogy vigyázniuk kell Róbert egészségére. Senki sem tudta, hogy a közeljövÅ‘ben mik fognak történni. ElsÅ‘ gyerek lévén, szülei minden tÅ‘lük telhetÅ‘t megadtak neki. Napfényes, csendes szobája volt, ahol késÅ‘ reggelig alhatott, minden este fürösztötte édesapja. A baj csak két év múlva következett be. Szombat délután volt. Róbert szüleivel a gyülekezet erkélyén ült az énekkarban. ElÅ‘ször édesapja mellet, majd édesanyja mellett. Valószínű rosszul érezte magát, mert kérte, hogy vigye ki édesanyja. Édesanyja azt gondolta, hogy megunta bent és játszani szeretne az udvaron sétáló gyerekekkel, ezért hátraküldte édesapjához. Az apa megértÅ‘bb volt, ölbe vette és kiment vele. Alig értek a bejárati ajtóig, s a kicsi toporzékolni kezdett, hogy jöjjön édesanyja is.
Visszafordultak, hogy magukkal vigyék az anyukát is. Édesapja nem akart zajt kelteni az imaházban, ezért hallgatott rá azonnal. Azonnal felállt édesanyja és sietett le a lépcsÅ‘n utánuk. Mire leért Róbert már eszméletlen feküdt édesapja karjaiban. Az ijedtség nagy volt. Gyorsan rohant egy bácsi kocsijával s a beteg gyerekkel, meg szüleivel a korház felé. A kis Róbert végig nem tért magához. Még mindig ájultan feküdt édesapja karján.
Nyugtató injekciót kapott, amitÅ‘l elaludt. Megvizsgálták és felismerték a bajt. A mandula miatt hirtelen belázasodott, s egybÅ‘l felugrott a láz a normálisnál nagyobbra. EttÅ‘l ájult el Róbert. Lázgörcsöt kapott. Három napot feküdt a kórházban. Nem lehet leírni a szülÅ‘k bánatot és ijedségét. Mindegyre betelefonáltak érdeklÅ‘dni hogyléte felÅ‘l. Mikor végre jobban lett és hazaengedték, boldogan ment édesanyja utána. Állt a folyosón és várta, hogy az ápolónÅ‘k hozzák kisfiát. Mikor kihozták, Róbert hátat fordított neki. Nem ismerlek. Miért hagytál itt engem. Nem lehetett megmagyarázni neki, hogy nem engedték Å‘t is itt maradni. Hazamentek a szükséges gyógyszerrel, amit akkor kellett beadni, mikor belázasodott. De az is elÅ‘fordult, hogy a gyógyszer még csak a szájában volt és már elájult. Ez addig tartott, amíg annyira nÅ‘tt, hogy kivehették a manduláját. Addig folyton azért imádkoztak, hogy ne gyulladjon be. De a rossz mandulának elég volt a napról az árnyékba menni és máris begyulladt, hol egyik – hol másik.
A belsÅ‘ udvar felett, kövér árnyékot tartó szÅ‘lÅ‘lugas volt. A külsÅ‘ udvart, napfény fürösztötte reggeltÅ‘l – estig. A hÅ‘merséklet különbség nagy volt a két udvar között, ezért gyakran begyulladt érzékeny mandulája. Elérkezett az a pillanat is, amikor kivehették a mandulát. A doktorúr nagyon kedves volt, elzsibbasztotta, de annyira rohadt volt mindkét mandula, hogy csak darabokban tudta kiszedni. Róbert itt is többször elájult és abba kellett hagyni a műtétet. Egy hét múlva kezdÅ‘dött az iskola. ElsÅ‘ osztályba ment a fiúcska. A műtét után annyira legyengült, hogy az évnyitót nem tudta végig állni. Be kellett vigye édesanyja az osztályba, ölbe vegye, hogy pihenjen egy keveset. Sokáig élt még édesanyjában az a félsz, hogy fia bármikor be lázasodhat és rosszul lesz, s ha nincs mellette bármi történhet. Két évig minden reggel vitte az iskolába és délben utána ment.
Ezért nem tetszett édesanyjának Róbert késÅ‘ esti játékja, vagy sétája. Gyerekeket soha sem hozott az udvarra. Nem szerette a zajt. Legtöbbet a meggyfán ült, ha öccse barátai bejöttek. ElsÅ‘ este megkérte, hogy többet ne jöjjön késÅ‘n haza. Második este megparancsolta. De ez sem ért semmit.
Harmadik este is késÅ‘n jött haza. Ekkor édesanyja megverte, ami nem is volt olyan könnyű dolog, mert Róbert már nem volt a régi kisfiú. Már negyedik osztályos volt. A verés után is csak késÅ‘n jött haza. Mit tegyen, ha sötétben esett a legjobban a bújócskázás, fogócskázás. Különösön meleg, nyári estéken, mikor feljött a Hold és a csillagok is az ég boltjára. Varázslatos volt minden: a félhomály, a repülÅ‘ denevér, a kuvikoló bagoly, még ha egy este hintázás közben meg is koppintotta a fejét, annyira, hogy kokolus lett rá.
Mikor édesanyja látta, hogy fiánál semmivel sem ér el eredményt, elhatározta, hogy nem ad neki vacsorát, mikor késÅ‘n jön haza. Úgy is tett. Ez fájdalmas volt Róbert részére, akit mindig a legjobb falatok vártak otthon. Csak kétszer kellett ezt megismételni. Többet nem került sor rá. Róbert inkább lemondott a késÅ‘esti játékról, mint a vacsoráról, mert anya is huncut volt ám. Ilyenkor a legjobb ételeket, Róbert kedvenc inyencségeit készítette.
Ilyenkor Róbert órákon át kínlódott, hogy éhesen el tudjon aludni. Jobbnak látta idejében haza menni.