Hideg téli idÅ‘ volt. Egész éjjel havazott. Másnap délelÅ‘tt kisütött a Nap és a frissen hullott hó kezdett olvadozni. A régi sisonkák tetejét kristálytiszta víz vonta be. Azért vígan lehetett csúszkálni rajta.
Erika elsÅ‘ osztályos volt. Délután járt iskolába. Messze lakott az iskolától, ezért édesanyja idejében készítette és indította, hogy ne késsen el. Ahogy ment az úton, édesanyja utána kiáltott: – Ne állj meg sehol játszani! Le ne térj az útról! Menj egyenesen az iskolába és vigyázz az új nadrágodra!
– Jó anyukám, nem állok meg sehol.
Az ígéretrÅ‘l Erika hamar megfeledkezett. Pár méterrel tovább összetalálkozott osztálytársaival. Fiúkkal és lányokkal. Ahogy mentek az utcán lefele, a csapat mind nagyobb és nagyobb lett. A hosszú falu két utcából állott. Közöttük mély medrű patak folyt. Ez a patak Erika részére mindig vonzó volt. Télen, mert sisonkázni lehetett sima tükrén, nyáron, mert fürdeni lehetett benne. Nemegyszer fürdött nagyokat benne, mikor édesanyja mosni ment le a patakra. Különben a patak épp a kertjük végében folyt. Mindig oly csodálatos volt.
A két utcát, három híd kötötte össze. Mikor elértek a második hídig, ahol a part alacsony volt és simán be lehetett menni a patakba (itt állatokat is szoktak itatni, szÅ‘nyeget mosni), Erikának jó ötlete támadt :
– Menjünk a patakon a következÅ‘ hídig. Sisonkázva hamarabb odaérünk.
A fiúk egy része boldogan fogadta az ajánlatot, és máris tele volt a patak zajos gyerekekkel. De amint már mondtam, a frissen hullt hó a nap hatására elolvadt és a patakon a jég alatt is, és a jég felett is víz volt. Erika szép nadrágja szinte térdig vizes lett sisonkázás közben. Å persze észre sem vette. Élvezte a sisonkázást és a visibálást. Mikor már elég hosszú utat tettek meg és majdnem a hídnál voltak, ahol kimásztak volna, mert nem messze volt az iskola, csendes recsegéseket és pattogásokat hallottak lábuk alatt. Minél jobban közeledtek a hídhoz, annál nagyobbak és hangosabbak voltak a recsegések. Az utolsó lépés alatt, hosszú recsegést hallottak, s a jég betört alattuk. Mire észbekaptak már derékig a vízben voltak.
Képzelhetitek, hogy elszállt a jó kedvük. A hangos zsivaj a jég recsegésével tovaszállt. EgybÅ‘l csend lett. A jég se ropogott, Å‘k sem kacagtak. Csendes, halk sírás és jajgatás volt hallható. A jéghideg víz keményen hasított húsukba. Csuromvizesen másztak ki az útra. Látni kelletett volna. Az ázott macskák is jobban néznek ki, mint Å‘k. Lábuk minden lépésre nagyokat cuppogott a vízzel telt csizmában. Jo, hogy nem volt messze az iskola, mert különben jéggé fagyott volna nadrágjuk, csizmájuk és benne a lábuk. Úgy jártak volna, mint a szófogadatlan Peti, akit intett édesanyja, hogy ne menjen az erdei tóra korcsolyázni, mert nagyon hideg van, de az nem hallgatott az intÅ‘ szóra és elment. Az utcán, menet közben, mindenki tanácsolta, hogy forduljon vissza, mert olyan hideg van, hogy a varjak holtan hullnak le a fáról. Å, nagy boldogan és magabiztosan ment mégis tovább. A tóhoz érve leült egy kÅ‘re, hogy felhúzza a korcsolyát. Mikor fel akart állni, nem tudott, mert a nadrágja odafagyott. Addig erÅ‘lködött, míg a nadrág elszakadt, s Å‘ fejjel bele a jégbe, ami betört és Peti csurom vizes lett. Mivel nagyon hideg volt, pár perc alatt jéggé fagyott. Ott állt a tó szélén, mint Lót felesége. Csak Å‘ nem sóból volt, hanem jégbÅ‘l. Mikor szülei megkapták és hazavitték, a melegben szétfolyt, mint a kása.
A pórul járt jó madarak egész délután a kályha mellett szárították cipÅ‘jüket, ruhájukat.
Ha Erika megfogadta volna, amit édesanyja mondott, nem kellett volna szégyenkeznie az iskolában. Ami ennél több volt, hogy társait is maga után vonta, és minden szünetben bent kellett maradjon. Oda volt egész napi jó kedve.
Ti is így jártok, ha nem fogadtok szót szüleiteknek, vagy barátaitok rossz tanácsára hallgattok.