Krisztus második eljövetele az egyház áldott reménysége, az evangélium csodálatos csúcspontja. A Megváltó valóságosan, személyesen, az egész világon láthatóan fog eljönni. Amikor visszatér, feltámasztja a halott igazakat, és az élõ igazakkal együtt megdicsõíti és a mennybe viszi õket. A hitetlenek pedig meghalnak. Az összes prófécia majdnem teljes mértékben megvalósult. Ez a tény és a világ jelenlegi állapota azt mutatja, hogy Krisztus eljövetele küszöbön van. Isten nem nyilatkoztatta ki ennek az eseménynek az idejét, de arra figyelmeztet, hogy legyünk mindig készen. (Hitelvek – 24)
Miután az ebédért imádkoztak, ezt kérdezte a kis Péter: "Anyu, oly sokszor imádkoztuk már: ‘Jöjj el Jézus, légy vendégünk!’ Mikor jön el végre Jézus?"
Ez a kisgyerek aligha tudta, hogy az õ kis szívének kívánsága a korok vágya is. A Biblia utolsó szavai közeli visszatérést ígérnek: "Bizony hamar eljövök." És János, a Jelenések írója, Jézus hûséges társa hozzáteszi: "Bizony jövel Uram Jézus!" (Jel 22:20).
Meglátni Jézust! Örökre együtt lenni vele, aki jobban szeret bennünket, mint ahogy el tudjuk képzelni! Minden földi szenvedés végéhez ér! A most még sírban nyugvó, de akkor feltámasztott szeretteinkkel együtt leszünk az örökkévalóságon át. Nem csoda, ha Krisztus barátai Uruk mennybemenetele óta sóvárogva várják ezt a napot.
Egy napon Õ eljön, bár jövetele még szentjeinek is nagy meglepetés lesz – mert a hosszú várakozásban mindnyájan elszunnyadnak és elalszanak (Mt 25:5). "Éjfélkor", a föld legsötétebb órájában, Isten megmutatja hatalmát, hogy megszabadítsa népét. A Szentírás így írja le ezt az eseményt: "Nagy szózat" jön ki "a mennyei templomból a királyi széktõl, amely ezt mondja vala: Meglett!" Ez a hang megrázza a földet; olyan nagy földrengést okoz, "amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak" (Jel 16:17-18). A hegyek rázkódnak, sziklák szóródnak szét mindenfelé, és az egész föld az óceán hullámaihoz hasonlóan felemelkedik. Felszíne széttöredezik, "és a pogányok városai elesének… És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé (19-20. vers). "Az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyébõl elmozdíttaték" (Jel 6:14).
A fizikai világra kiterjedõ zûrzavar ellenére Isten népe felbátorodik, amikor meglátja "az ember Fiának jelét" (Mt 24:30). Amint alászáll az ég felhõin, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Most nem fájdalmak férfiaként jön, hanem gyõztesként, hogy magához vegye övéit. A töviskorona helyett a dicsõség koronáját viseli, és "ruháján és tomporán oda vala írva az õ neve: KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA ÉS URAKNAK URA" (Jel 19:12, 16).
Eljövetele rémületet okoz azoknak, akik nem fogadták el Jézust Megváltójuknak és Uruknak, és elutasították törvénye követelményeit. Kegyelmének elutasítóit most vétkességükre ébreszti rá az a hang, amely korábban oly türelmesen kérlelte õket: "Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11). "És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kõszikláiba; és mondának a hegyeknek és a kõszikláknak: Essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elõl, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: mert eljött az õ haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?" (Jel 6:15-17)
De, akik régen várták õt, azoknak öröme nagyobb lesz a gonoszok kétségbeesésénél. A Megváltó eljövetele Isten népének történelmét legdicsõbb csúcspontjához viszi. Ez szabadulásuk pillanata. Örömteli imádattal kiáltanak: "Ímé Istenünk, akit mi vártunk és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!" (Ésa 25:9).
Jézus, ahogy közeledik, elõhívja alvó szentjeit a sírból, és megbízza angyalait, hogy gyûjtsék "egybe választottait a négy szelek felõl, a föld egyik végétõl a másik végéig" (Mt 24:31). Az igazak az egész világon meghallják hangját, és kilépnek sírjukból. Ó, mily boldog pillanat!
Ekkor az élõ igazak elváltoznak "nagy hirtelen, egy szempillantásban" (1Kor 15:52). Megdicsõülten és halhatatlanul a feltámadt szentekkel együtt elragadtatnak az Úr elébe a levegõbe, hogy örökre vele legyenek (1Thess 4:16-17).
Krisztus visszajövetelének bizonyossága
Az apostolok és az elsõ keresztények Krisztus visszatérését "boldog reménységnek" tekintették (Tit 2:13; vö. Zsid 9:28). Reménykedtek abban, hogy a Szentírás minden próféciája és ígérete teljesül a második adventkor (lásd: 2Pt 3:13; vö. Ésa 65:17), mert ez a keresztény vándorút végsõ célja. Mindenki, aki szereti Krisztust, nagyon várja azt a napot, amikor szemtõl szemben láthatja, és együtt lehet vele, az Atyával, a Szentlélekkel és az angyalokkal.
A Szentírás bizonyságtevése: A második advent bizonyossága a Szentírás szavahihetõségében gyökerezik. Közvetlenül halála elõtt Jézus azt mondta tanítványainak, visszamegy Atyjához, hogy helyet készítsen nekik. De megígérte: "Ismét eljövök" (Jn 14:3).
Mint ahogy Krisztus elsõ eljövetelét a próféták megjövendölték, a második eljövetelérõl szóló jövendölések is megtalálhatók az egész Szentírásban. Isten már az özönvíz elõtt kijelentette Énoknak, hogy Krisztus dicsõ eljövetele lesz az, ami véget vet a bûnnek. Énok megjövendölte: "Nézzétek, közeleg az Úr szentjeinek tízezreivel, hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bûnösök a szájukon csak kiejtettek" (Júd 14-15 – új kat. ford.).
Krisztus elõtt ezer évvel a zsoltáríró beszélt arról, hogy az Úr eljön és összegyûjti népét: "Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztõ tûz van elõtte, s körülte erõs forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét: Gyûjtsétek elém kegyeseimet, akik áldozattal erõsítik szövetségemet!" (Zsolt 50:3-5)
Krisztus tanítványai örvendeztek Uruk visszajövetele ígéretének hallatán. Az a bizonyosság, amit ez az ígéret adott, mindig megújította bátorságukat és kitartásukat, bármilyen nehézséggel is találkoztak. Mesterük visszajön, hogy elvigye õket Atyja házába!
Az elsõ advent biztosítékot ad. A második advent szorosan összefügg Krisztus elsõ adventjével. Ha Krisztus nem jött volna el elõször és nem aratott volna döntõ gyõzelmet a bûn és Sátán felett (Kol 2:15), nem volna okunk hinni, hogy ismét eljön, véget vet e világon Sátán uralmának, és helyreállítja világunkat eredeti tökéletességében. De mivel bizonyítékunk van arra, hogy Õ megjelent, "hogy áldozatával eltörölje a bûnt", okkal hihetjük, hogy "másodszor bûn nélkül jelen meg azoknak, akik õt várják üdvösségükre" (Zsid 9:26, 28).
Krisztus mennyei szolgálata. A Jánosnak adott krisztusi kinyilatkoztatása világossá teszi, hogy a mennyei templom központi helyet foglal el a megváltás tervében (Jel 1:12-13; 3:12; 4:1-5; 5:8; 7:15; 8:3; 11:1, 19; 14:15, 17; 15:5, 6, 8; 16:1, 17). Azok a próféciák, amelyek jelzik, hogy Jézus elkezdte a bûnösök érdekében való végsõ szolgálatát, növelik annak bizonyosságát, hogy Õ nemsokára eljön, és népét hazaviszi (lásd: 23. fejezet). Az a biztos tudat, hogy Krisztus befejezi a kereszten véghezvitt megváltás munkáját, nagy bátorítást jelent a visszatérését sóvárogva váró keresztényeknek.
Krisztus visszajövetelének módja
Krisztus beszélt azokról a jelekrõl, amelyek mutatják, hogy jövetele közel van, de arra is volt gondja, hogy népét ne csapják be hazug állítások. Figyelmeztetett, hogy a második advent elõtt, "hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." Így szólt: "Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek" (Mt 24:24,23). Az elõre való figyelmeztetés elõsegíti a védekezést. Számos szentírási szakasz részletezi Krisztus visszatérésének módját, hogy a hívõk különbséget tudjanak tenni a valódi esemény és a hamis visszajövetel között.
Valóságos és személyes visszatérés. Amikor Jézus a felhõn a mennybe emelkedett, két angyal szólította meg a tanítványokat, akik még mindig mereven néztek távozó Uruk után: "Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tõletek a mennybe, akképpen jõ el, amiképpen láttátok õt felmenni a mennybe" (ApCsel 1:11).
Más szavakkal azt mondták, hogy ugyanaz a Jézus, aki most itt hagyta õket, – egy személyes, test és vér lény, nem pedig valamilyen lélekszerû lény (Lk 24: 36-43) – fog a földre visszatérni. Második adventje éppolyan valóságos és személyes lesz, mint eltávozása.
Látható visszatérés. Krisztus eljövetele nem láthatatlan lelki élmény lesz, hanem valóságos találkozás egy látható személlyel. Hogy ne legyen ok semmiféle kételyre visszatérésének látható volta körül, Jézus úgy óvta tanítványait a titokban való második eljövetelének téveszméjétõl, hogy visszatérését a villámlás fényességéhez hasonlította (Mt 24:27).
A Szentírás világosan kijelenti, hogy az igazak és gonoszok egyidejûleg fogják Jézus visszajövetelét látni. János ezt írta: "Ímé eljõ a felhõkkel; és minden szem meglátja õt" (Jel 1:7). Jézus azt is megmondta, mi lesz a gonoszok visszahatása: "Sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljõni az ég felhõiben nagy hatalommal és dicsõséggel" (Mt 24:30).
Hallható visszatérés. Azt a képet, amely szerint Krisztus visszatérését mindenki látni fogja, a Biblia azzal is kiegészíti, hogy jövetele éppúgy hallható lesz, mint látható: "Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl" (1Thessz 4:16). "Nagy trombitaszó" (Mt 24:31) kíséri népe összegyûjtését. Nincs itt szó titokban történõ eseményrõl.
Dicsõséges visszatérés. Amikor Krisztus visszatér, gyõztesként jön, hatalommal és "az õ Atyjának dicsõségében, az õ angyalaival" (Mt 16:27). János, a Jelenések írója nagyon látványos képben festi meg Krisztus visszatérésének dicsõségét. Ábrázolásában Krisztus fehér lovon, a menny megszámlálhatatlan seregei élén lovagol. Nyilvánvaló a megdicsõült Krisztus természetfölötti ragyogása (Jel 19:11-16).
Hirtelen, váratlan visszatérés. A keresztény hívõk, akik sóvárogva várják Krisztus visszatérését, tudni fogják, amikor közeledik (1Thessz 5:4-6). De a világ lakosainak általában, ahogy Pál írta: "az Úrnak napja úgy jõ el, mint a tolvaj éjjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jõ rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek" (1Thessz 5:2-3; vö. Mt 24:43).
Egyesek szerint Pál hasonlata, amely szerint Krisztus úgy jön el, mint a tolvaj, azt jelzi, hogy Krisztus titokban, láthatatlanul jön el. Ez a nézet azonban ellentmond annak a bibliai képnek, hogy Krisztus dicsõséggel és ragyogással tér vissza mindenki szeme láttára (Jel 1:7). Pál szavainak a lényege nem az, hogy Krisztus titokban jön el, hanem az, hogy a világi gondolkozású embernek olyan váratlan lesz ez, mint a tolvaj jövetele.
Krisztus ugyanerre céloz, amikor jövetelét az özönvíz elõtti világ víz általi, váratlan pusztulásához hasonlítja. "Mert amiképpen az özönvíz elõtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:38-39). A legtöbb embert meglepte az özönvíz, bár Noé hosszú évekig prédikált közeledésérõl. Az emberek két csoportja élt akkor. Az egyik elhitte Noé szavait, bement a bárkába, és megmenekült; a másik a bárkán kívül akart maradni, és "eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá" (Mt 24:39).
Világrengetõ esemény. Ahogy az özönvíz hasonlata, Nabukodonozor álma is, amelyet a fémszoborról látott, azt ábrázolja, hogy Krisztus milyen világrengetõ módon fogja dicsõséges országát felállítani (lásd: 4. fejezet). Nabukodonozor nagy szobrot látott, amelynek a "feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstbõl, hasa és oldalai rézbõl, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépbõl valának." Majd "egy kõ leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor eggyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lõnek, mint a nyári szérûn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kõ pedig, amely leüté az állóképet, nagy heggyé lõn, és betölté az egész földet" (Dán 2:32-35).
Ezen az álmon keresztül Isten Nabukodonozornak a világtörténelem vázlatát adta. Nabukodonozor kora és Krisztus örökkévaló országának (a kõ) felállítása között négy nagy ország, illetve birodalom, majd utánuk gyenge és erõs nemzetek sora foglalja el egymás után a világ színterét.
Krisztus kora óta a szövegmagyarázók e birodalmakat Babilonnal (Kr. e. 605-539), Médó-Perzsiával (Kr. e. 539-331), Görögországgal (Kr. e. 331-168) és Rómával (Kr. e. 168-Kr. u. 476) azonosították.[1] Ahogy a prófécia jelezte, semmilyen más világbirodalom nem követte Rómát. A Kr. u. IV. és V. században számos kisebb ország támadt, amelyek késõbb Európa nemzetei lettek. A századok során hatalmas uralkodók – Nagy Károly, V. Károly, Napóleon, Vilmos császár és Hitler – megpróbáltak egy új világbirodalmat alapítani. Egyiküknek sem sikerült, ahogy a prófécia kijelentette: "Egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel" (Dán 2:43).
Az álom végül a drámai tetõpontra: Isten örökkévaló országa felállítására összpontosít. A kéz érintése nélkül leszakadt kõ Krisztus dicsõ országát ábrázolja (Dán 7:14; Jel 11:15), amely emberi erõfeszítés nélkül jön létre a második adventkor.
Krisztus országa nem emberi birodalmakkal egyidõben áll fenn. Amikor Krisztus a római birodalom uralma alatt a földön élt, a minden nemzetet összezúzó kõbirodalom még nem jött el. Csak a vas és cserép szakasz után, a különálló nemzetek idején fog megérkezni. A második adventkor jön létre, amikor Krisztus különválasztja az igazakat a gonoszoktól (Mt 25:31-34).
Amikor ez az ország eljön, a kõbirodalom leüti "az állóképet vas- és cseréplábairól", "szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat", és nyomuk sem marad (Dán 2:34, 44, 35). A második advent igazán világrengetõ esemény lesz.
A második advent és az emberiség
Krisztus második adventje érinteni fogja az emberiség mindkét nagy osztályát – azokat, akik elfogadták õt és az általa kínált üdvösséget, és azokat, akik elfordultak tõle.
A választottak összegyûjtése. Krisztus örökkévaló országa felállításának fontos része a megváltottak összegyûjtése (Mt 24:31; 25:32-34; Mk 13:27) a Krisztus által elkészített mennyei hazába (Jn 14:3).
Amikor egy államfõ meglátogat egy országot, csak kevesen lehetnek jelen fogadásán. De amikor Krisztus jön, minden valaha élt hívõ, tekintet nélkül korra, nemre, mûveltségre, gazdasági helyzetre vagy fajra, részt vesz a nagy adventi ünneplésben. Két esemény teszi lehetõvé ezt az egyetemes összegyûjtést: a halott igazak feltámadása és az élõ szentek átváltozása.
1. A Krisztusban meghaltak feltámadása. A Krisztus visszatérését meghirdetõ trombitaszóra a halott igazak feltámadnak romolhatatlan és halhatatlan testben (1Kor 15:52-53). Ebben a pillanatban "feltámadnak elõször, akik meghaltak volt a Krisztusban" (1Thessz 4:16). Más szavakkal: feltámadnak, mielõtt az élõ igazak az Úr elé ragadtatnak.
A feltámadtak találkoznak azokkal, akik távozásuk miatt bánkódtak. Most örvendeznek: "Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (1Kor 15:55).
Nem a beteg, öreg, megcsonkított, sírba tett testtel jönnek elõ a feltámadáskor, hanem új, halhatatlan, tökéletes testtel, amelyre többé nem nyomja rá bélyegét a hervadásukat okozó bûn. A feltámadt szentek megtapasztalják Krisztus helyreállítási munkájának befejezését, és Isten tökéletes képmását tükrözik gondolkozásukban, lelkükben és testükben (1Kor 15:42-54; lásd: 25. fejezet).
2. Az élõ hívõk átváltozása. A halott igazak feltámadásakor átváltoznak az igazak, akik a második adventkor életben vannak a földön. "Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (1Kor 15:53).
Krisztus visszatérésekor a hívõk egyik csoportja sem elõzi meg a másikat. Pál kijelenti, hogy az élõ és átváltoztatott hívõk elragadtatnak "azokkal (a feltámadt hívõkkel) együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk" (1Thessz 4:17; vö. Zsid 11:39-40). Tehát az összes hívõ jelen lesz a nagy adventi gyülekezetben – minden kor feltámadt szentjei és azok, akik életben lesznek Krisztus visszatérésekor.
A hitetlenek halála. Az üdvözültek számára a második advent az öröm és vidámság viszont az elveszetteknek a kétségbeejtõ rémület ideje lesz. Õk addig utasították el Krisztus szeretetét és a felkínált üdvösséget, mígnem a megtévesztõ csalás csapdájába estek (lásd: 2Thessz 2:9-12; Róm 1:28-32!). Amikor látják királyok Királyaként és uraknak Uraként eljönni Õt, akit elutasítottak, tudatára ébrednek annak, hogy ütött pusztulásuk órája. A rémülettõl és kétségbeeséstõl lesújtottan az élettelen világot kérik, hogy rejtse el õket (Jel 6:16-17).
Ekkor Isten elpusztítja Babilont, a hitehagyó vallások szövetségét. "Tûzzel égettetik meg" (Jel 18:8). E szövetség vezérét – a törvényszegés titkos bûnét, a törvénytaposót – megemészti "az Úr az õ szájának leheletével", és megsemmisíti "az õ megjelenésének feltûnésével" (2Thessz 2:8). A fenevad bélyegének kikényszerítéséért felelõs hatalmak (lásd: a 12. fejezetet!) "a kénkõvel égõ tüzes tóba vettetének". A többi gonoszt megöli "a lovon ülõnek" – Jézus Krisztusnak, az Úrnak – kardja, "amely az õ szájából jõ vala ki" (Jel 19:20-21).
Krisztus visszatérésének jelei
A Szentírás Krisztus eljövetelének nemcsak módját és célját nyilatkoztatja ki, hanem ismerteti azokat a jeleket is, amelyek jelzik e rendkívüli esemény közelségét. A második adventet meghirdetõ elsõ jel Krisztus mennybemenetele után több mint 1700 évvel következett be. Ezt más jelek követték, amelyek szintén azt bizonyították, hogy Krisztus visszatérése nagyon közel van.
Jelek a természet világában. Krisztus megjövendölte, hogy "lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban" (Lk 21:25). Közelebbrõl meg is határozta, hogy "a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levõ hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljõni felhõkben nagy hatalommal és dicsõséggel" (Mk 13:24-26). János még azt is látta, hogy nagy földrengés fogja megelõzni az égi jeleket (Jel 6:12). Ezek a jelek mind az 1260 éves üldözés végét jelzik (lásd: a 12. fejezetet!).
1. A föld bizonyságtevése. E prófécia teljesedéseként történt 1755. november 1-én "a legnagyobb ismert földrengés".[2] Ennek a katasztrófának a hatása, amelyet a lisszaboni földrengésként említenek, észlelhetõ volt Európában, Afrikában és Amerikában. Kb 4 millió négyzetmérföldre terjedt ki. Epicentruma Portugáliában, Lisszabonban volt, ahol néhány perc leforgása alatt a földdel egyenlõvé tett köz- és lakóépületeket, sok ezer ember halálát okozva.[3]
Míg a földrengésnek nagy fizikai hatásai voltak, a kor emberének gondolkozására gyakorolt befolyása ugyanolyan jelentõs volt. Sokan, akik akkor éltek, felismerték benne a végidõ prófétikus jelét [4], és komolyan kezdtek foglalkozni Isten ítéletének és az utolsó napoknak a gondolatával. A lisszaboni földrengés ösztönzést adott a prófécia tanulmányozására.
2. A nap és a hold bizonyságtevése. Huszonöt évvel késõbb feltûnt a próféciában említett következõ jel – a nap és a hold elsötétedése. Krisztus világossá tette e jel teljesedésének idejét – hogy az az 1260 éves pápai üldözést követi, mely üldözésrõl a Szentírás máshol szól (Mt 24: 29; lásd: 12. fejezet). De Jézus azt mondta, hogy e jeleket megelõzõ nagy nyomorúság megrövidül (Mt 24:21-22). A reformáció és az abból támadó mozgalom hatására az üldözés valóban megrövidült, úgy hogy a XVIII. század közepére majdnem teljesen meg is szûnt.
E prófécia teljesedéseként 1780. május 19-én rendkívüli sötétség szállta meg az észak-amerikai kontinens északkeleti részét.[5]
Ezt az eseményt felidézve Timothy Dwight, a Yale Egyetem elnöke, ezt mondta: 1780. május 19. nevezetes nap volt. Sok házban gyertyát gyújtottak; a madarak elcsendesedtek és eltûntek, a házi szárnyasok pedig elpihentek az ólban… Általánosan az a vélemény uralkodott, hogy az ítélet napja közel van."[6]
Samuel William Harward jelentette, hogy a sötétség "délnyugatról közeledett a felhõkkel ‘délelõtt 10 és 11 óra között, és a következõ éjjel közepéig tartott’, változó mértékben és ideig a különbözõ terepeken.`Egyes helyeken ‘nem tudták a szabadban elolvasni a megszokott nyomtatott betûket.’"[7] Samuel Tenny véleménye szerint "a következõ este olyan sûrû volt a sötétség, amire talán nem volt példa azóta, hogy a Mindenható parancsára létrejött a világosság… Ha a világegyetemben minden égitest átláthatatlan árnyékba burkolózott volna, vagy megszûnt volna létezni, a sötétség akkor sem lehetett volna teljesebb."[8]
Azon az estén 9 órakor felkelt a telihold, de a sötétség éjfél utánig tartott. Amikor a hold láthatóvá lett, olyannak tûnt, mint a vér. János, a Jelenések írója, megjövendölte ennek a napnak rendkívüli eseményeit. A földrengés után – írta – a nap "feketévé lõn, mint a szõrzsák, és a hold… mint a vér" (Jel 6:12).
3. A csillagok bizonyságtevése. Mind Krisztus, mind János beszélt arról, hogy csillaghullás is fogja jelezni Krisztus eljövetelének közelségét (Jel 6:13; vö. Mt 24:29). Az 1833. november 13-i meteoresõ – a történelem legnagyobb területre kiterjedõ csillaghullása – teljesítette ezt a próféciát. A becslések szerint egyetlen megfigyelõ óránként átlagosan 60 000 meteort láthatott. [9] Ez a látványosság észlelhetõ volt Kanadától Mexikóig, és az Atlanti óceán közepétõl a Csendes óceánig.[10] Sok keresztény felismerte benne a bibliai prófécia teljesedését.[11]
Egy szemtanú azt mondta, hogy "alig volt hely az égbolton, amely ne telt volna meg minden pillanatban ezekkel a hulló csillagokkal, és általában nem lehetett semmi sajátos különbséget észlelni megjelenésükben; de idõnként csoportokban hullottak – emlékeztetve a fügefára, amely ‘hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.’"[12]
Jézus azért adta e jeleket, hogy a keresztényeket ráébressze jövetelének közelségére, és hogy örömmel várakozva teljesen felkészüljenek erre az eseményre. "Mikor pedig ezek kezdenek meglenni – mondta -, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok". Majd hozzáfûzte: "Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat: Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa" (Lk 21:28-31).
A föld, a nap, a hold és a csillagok csodálatos bizonyságtevése, amelyek a Krisztus által megjövendölt idõben pontos sorrendben következtek be, sok ember figyelmét a második adventrõl szóló próféciákra terelte.
Jelek a vallási világban
A Szentírás megjövendöli, hogy a vallási világban számos kiemelkedõ jel fogja mutatni, hogy Krisztus eljövetelének ideje elérkezett.
1. Nagy vallási ébredés. A Jelenések könyve kinyilatkoztatja, hogy a második advent elõtt nagy, világszéles vallási mozgalom támad. János látomásában a Krisztus visszatérését bejelentõ angyal jelképezi ezt a mozgalmat: "Láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget; mert eljött az õ ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait" (Jel 14:6-7).
Maga az üzenet jelöli meg, mikor kell azt hirdetni. Az örökkévaló evangéliumot minden korban prédikálták. De azt az üzenetet, amely az evangélium ítéletét hangsúlyozza, csak a vég idején lehet hirdetni, mert az arra figyelmeztet, hogy "eljött az õ ítéletének órája".
Dániel könyve arról tájékoztat bennünket, hogy próféciáiról a vég idején lepattan a pecsét (Dán 12:4). Abban az idõben sokan megértik rejtélyeit. Ez a pecsétfelbontás akkor következett be, amikor a pápa 1798-ban történõ foglyul ejtésével az 1260 évig tartó pápai fennhatóság véget ért. A pápa számûzetése és a természet világában bekövetkezõ jelek együttvéve sok keresztényt a második adventhez vezetõ események jövendöléseinek tanulmányozására indítottak, aminek eredményeként mélyebb bepillantást kaptak e próféciákba.
Ez a második adventre való összpontosítás az adventi reménység világszéles feléledését is elõidézte. Ahogy a reformáció az egész keresztény világ különbözõ országaiban egymástól függetlenül megindult, ugyanígy az adventmozgalom is. E mozgalom világszéles jellege Krisztus eljövetele közelségének egyik legvilágosabb jele. Keresztelõ János Krisztus elsõ eljövetelének útját készítette, az adventmozgalom pedig a második advent útját készíti – hirdeti Jelenések 14:6-12 üzenetét, amelyben Isten utoljára szólítja az embereket arra, hogy készüljenek a Megváltó dicsõséges visszatérésére (lásd: 12. és 23. fejezet).[13]
2. Az evangélium prédikálása. Isten "rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban" (ApCsel 17:31). Amikor Krisztus figyelmeztetett erre a napra, nem azt mondta, hogy ez akkor jön el, amikor az egész világ megtér, hanem hogy "az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég" (Mt 24:14). Péter arra bátorítja a hívõket, hogy várják és siettessék "az Isten napjának eljövetelét" (2Pt 3:12 – új kat. ford.).
A Biblia XX. században történõ fordításairól és terjesztésérõl készített statisztika az evangéliumi bizonyságtevés növekedését tanúsítja. 1900-ban a Biblia 537 nyelven volt beszerezhetõ. 1980-ra a teljes Bibliát, illetve egyes részeit 1811 nyelvre fordították le, ami a világ népességének 96%-át képviseli. A Szentírás évenkénti terjesztése hasonlóképpen az 1900-as 5,4 millióról 1980-ban 36,8 millió példányszámra emelkedett, és a Biblia egyes részeibõl majdnem félmilliárd fogyott el.[14]
Ezenkívül most a kereszténység rendelkezésére állnak a misszióban felhasználható, korábban ismeretlen eszközök: különbözõ szolgáltatások, nevelési és egészségügyi intézmények, hazai és külföldi munkaerõk, rádió- és televizióállomások és jelentõs anyagi eszközök. Ma nagy erõsségû rövidhullámú rádióállomások sugározhatják az evangéliumot úgyszólván a föld minden országába. A Szentlélek irányítása mellett ezek a példátlan erõforrások megvalósítják korunkban a világ evangélizálásának célját.
A hetedik napot ünneplõ adventisták kb. 700 nyelvet és 1000 nyelvjárást képviselõ tagságával 190 országban hirdetik az evangéliumot. E tagok majdnem 90 százaléka Észak-Amerikán kívül él. Azzal a hittel, hogy a nevelési és egészségügyi munka fontos szerepet játszik az evangéliumi megbízatás teljesítésében, majdnem 600 kórházat, szanatóriumot, rendelõintézetet és beteggondozót, 19 egészségügyi hajót, 17 élelmiszergyárat, 86 fõiskolát és egyetemet, 834 középiskolát, 4166 elemi iskolát, 125 bibliai levelezõ iskolát és 33 nyelvintézetet mûködtetünk. 51 kiadóhivatalunk 190 nyelven állít elõ irodalmat, és rövidhullámú rádióállomásaink a világ népességének kb. 75 százaléka számára sugároznak mûsort. A Szentlélek gazdagon megáldja missziós erõfeszítéseinket.
3. Vallási hanyatlás. Az evangélium kiterjedt hirdetése nem jelenti szükségképpen a valódi kereszténység erõteljes gyarapodását. A Szentírás azt jövendöli, hogy a valódi lelkiség inkább hanyatlani fog a végidõ felé. Pál azt mondta, hogy "az utolsó napokban nehéz idõk állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelõi, árulók, vakmerõk, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét" (2Tim 3:1-5).
Ma tehát az önzõ én, az anyagi dolgok és a világ szeretete sok szívbõl kiszorítja Krisztus Lelkét. Az emberek nem akarják, hogy Isten elvei és törvényei irányítsák életüket; és szembehelyezkednek a törvénnyel. "És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül" (Mt 24:12).
4. A pápaság újjáéledése. A bibliai próféciának megfelelõen az 1260 év végén a pápaság "halálos sebet" kapott, de nem halt meg (lásd: 12. fejezet). A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy ez a halálos seb meggyógyul. A pápaságnak tetemesen megújul a befolyása és tekintélye – "csodálván, az egész föld követé a fenevadat" (Jel 13:3). Már ma is sokan a világ lelki vezetõjének tekintik a pápát.
A pápaság befolyásának növekedése nagy mértékben annak tudható be, hogy a keresztények a Biblia tekintélyét hagyományokkal, emberi elvekkel és a tudománnyal helyettesítik. Ezáltal sebezhetõvé váltak a "törvénytaposó" számára, aki "a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival" cselekszik (2Thess 2:9). Sátán és eszközei gonosz szövetséget hoznak létre, amelyet a sárkány, a fenevad és a hamis próféta szentségtelen hármasa jelképez (Jel 16:13-14; vö. 13:13-14). Csak azok tudnak eredményesen ellenállni e szövetség elsöprõ csalásának, akiknek a Biblia a vezérfonaluk, és "akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét" (Jel 14:12).
5. A vallásszabadság csökkenése. A pápaság feléledése drámai hatással lesz a kereszténységre. A nagy áron megszerzett, s az egyház és állam szétválása által biztosított vallásszabadság csökkenni fog, végül teljesen megszûnik. Erõs polgári kormányzat támogatásával a hitehagyó hatalom megkísérli istentiszteleti formáját minden emberre rákényszeríteni. Mindenkinek választania kell az Isten és parancsolatai iránti hûség vagy a fenevad és képe iránti hûség között (Jel 14:6-12).
Ez a kényszer kiterjed a gazdasági korlátokra is: "hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma" (Jel 13:17). Azok, akik nem hajlandók alkalmazkodni, végül halálbüntetéssel számolhatnak (Jel 13:15). E végsõ nyomorúság idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadít mindenkit, akinek a neve be van írva az élet könyvébe (Dán 12:1; vö. Jel 3:5; 20:15).
A gonoszság fokozódása. A kereszténységen belüli lelki hanyatlás és a törvénytaposó feléledése az Isten törvényének növekvõ mellõzéséhez vezet az egyházban és a hívõk életében. Sokan arra a feltételezésre jutnak, hogy Isten eltörölte a törvényt, és hogy a keresztények már nem kötelesek azt betartani. Isten törvényének ez a mellõzése a bûnözés és erkölcstelenség fokozódásához vezet.
1. Bûnözési hullám a világban. Az Isten törvényével szembeni tiszteletlenség, ami divat a kereszténység nagy részében, hozzájárul ahhoz, hogy a modern társadalom semmibe vegye a törvényt és a rendet. A bûnözés az egész világon ugrásszerûen nõ, és nem lehet megfékezni. Számos fõvárosból érkezõ tudósítások állítják: "A földkerekség majdnem minden országában a bûncselekmények éppúgy fokozódnak, mint az Egyesült Államokban." "Londontól Moszkváig és Johannesburgig csakhamar a bûncselekmények jelentik a fõ veszélyt, amely megváltoztatja sok ember életvitelét."[15]
2. Nemi forradalom. Isten törvényének semmibevevése szintén lerontja az erény és az erkölcsi tisztaság korlátait, aminek következménye az erkölcstelenség terjedése. A nemet ma bálványozzák és áruba bocsátják a filmek, a televízió- és videoprogramok, a dalok, a képes folyóiratok és hirdetések útján.
A nemi forradalom következtében megdöbbentõen szaporodnak a válások, és az olyan visszásságok, mint "a nyitott házasság" vagy élettárscsere, a gyermekek nemi meggyalázása, az ijesztõen sok magzatelhajtás, a homoszexualitás terjedése, a járványos nemi betegségek, és a nemrégiben megjelenõ immunbetegség, az AIDS.
Háborúk és szerencsétlenségek. Jézus kijelentette, hogy visszajövetele elõtt "nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen; és mindenfelé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égbõl" (Lk 21:10-11; vö. Mk 13:7-8; Mt 24:7). A vég közeledtekor a sátáni és mennyei erõk közti küzdelem erõsödésével ezek a szerencsétlenségek is egyre súlyosabbak, gyakoribbak lesznek, és példa nélküli módon teljesednek a mi idõnkben.
1. Háborúk. Bár háborúk az egész történelem során sújtották az emberiséget, soha nem voltak ilyen világméretûek és pusztítóak. Az I. és II. világháború több véráldozatot követelt és több szenvedést okozott, mint az összes korábbi háború együttvéve.[16]
Sokan újabb világméretû összecsapás eshetõségét látják. A II. világháború nem vetett véget a háborúknak. Mióta véget ért, mintegy "140 háborút vívtak hagyományos fegyverekkel, amelyben a tízmilliót is elérte a halottak száma."[17] Egy totális termonukleáris háború veszélye Damoklész kardjaként lóg világunk felett.
2. Természeti csapások. Úgy tûnik, hogy a közelmúlt éveikben a csapások jelentõsen fokozódtak. A föld és az idõjárás egymást felülmúló legújabb katasztrófái láttán egyesek azt kérdezik, vajon a természet elvadult-e, illetve a világ hatalmas idõjárás- és szerkezetváltozásai még erõsödni fognak-e a jövõben.[18]
3. Éhínségek. Sokszor volt éhínség a múltban, de nem olyan mértékben, mint századunkban. Soha ezelõtt nem szenvedtek emberek milliói a világon éhségtõl vagy alultápláltságtól.[19] A jövõ kilátásai aligha fényesebbek. Az éhezés példátlan méretei világosan jelzik Krisztus közelgõ visszatérését.
Legyetek készek mindenkor!
A Biblia ismételten kijelenti, hogy Jézus visszajön. De vajon egy év múlva jön vissza? Öt év múlva? Tíz vagy húsz év múlva? Senki sem tudja biztosan. Jézus maga jelentette ki: "Arról az óráról és napról pedig senki nem tud, az ég angyalai sem, csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36).
Földi szolgálata végén Krisztus elmondta a tíz szûzrõl szóló példázatot, hogy szemléltesse, mit tapasztal az egyház az utolsó napokban. A szüzek két osztálya a hívõknek azt a két csoportját képviseli, akik vallják, hogy várják Urukat. Jézus szüzeknek nevezi õket, mert tiszta hitet vallanak. Lámpájuk Isten Igéjét ábrázolja, az olaj pedig a Szentlelket jelképezi.
Ez a két csoport egyformának látszik; mindkettõ kimegy, hogy találkozzék a Võlegénnyel; mindkettõnek van olaj a lámpájában, és viselkedésük sem tûnik különbözõnek. Mindnyájan hallották Krisztus közeli eljövetelének üzenetét, és örömmel várják Õt. De úgy tûnik, hogy a Võlegény késik – ez próbára teszi hitüket.
Hirtelen – éjfélkor, a föld történelmének legsötétebb órájában – hallják a kiáltást: "Ímhol jõ a Võlegény! Jöjjetek elébe!" (Mt 25:6). Most nyilvánvalóvá lesz a két csoport közötti különbség: egyesek nem készültek fel a Võlegénnyel való találkozásra. Ezek a "bolond" szüzek nem képmutatók; tisztelik az igazságot, Isten Igéjét. De nincs olajuk – nélkülözik a Szentlélek pecsétjét (vö. Jel 7:1-3). Megelégedtek felszínes cselekedetekkel, és nem estek Jézus Krisztusra, a Sziklára. Megvan náluk a kegyesség látszata, de hiányzik Isten ereje.
Amikor a Võlegény jön, csak azok mennek be vele a menyegzõi ünnepségre, akik készen vannak. Az ajtó bezárul. A bolond szûzek, akik elmentek olajat venni, végül megjönnek, és így kiáltanak: "Uram! Uram! nyisd meg minékünk." De a Võlegény ezt válaszolja: "Nem ismerlek titeket" (Mt 25:11-12).
Milyen szomorú, hogy Jézus, amikor visszatér e földre, kénytelen lesz egyeseknek e szavakat mondani, akiket szeret. Õ óva intett: "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben ûztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!" (Mt 7:22-23).
Isten az özönvíz elõtt elküldte Noét, hogy ráébressze az akkori világot a közelgõ pusztulásra. Isten most hasonlóképpen hármas intõ üzenetet küld, hogy felkészítse a világot Krisztus visszatérésére (lásd: Jel 14:6-16!).
Mindazok, akik elfogadják az irgalmat hirdetõ üzenetet, örülnek Jézus visszajövetelének. Nekik szól az ígéret: "Boldogok azok, akik a Bárány menyegzõjének vacsorájára hivatalosak" (Jel 19:9). Valóban Õ "másodszor bûn nélkül jelen meg azoknak, akik Õt várják üdvösségükre" (Zsid 9:28).
A Megváltó visszatérése dicsõséges csúcspontra viszi Isten népének történelmét. Ez szabadulásuk pillanata, amikor boldogan és elragadtatással kiáltják: "Ímé Istenünk, akit mi vártunk… örüljünk és örvendezzünk szabadításában!" (Ésa 25:9).