Az áldott Teremtõ a teremtés hat napja után megnyugodott a hetedik napon, és a szombatot minden ember számára a teremtés emlékeztetõjeként alapította. Isten megváltoztathatatlan törvényének negyedik parancsolata mindenkit ara kötelez, hogy e hetedik napi szombatot pihenéssel, istentisztelettel és – Jézusnak, a szombat Urának tanítása és gyakorlata szerinti – szolgálattal tartsa meg. A szombat Istennel és egymással való örömteli közösség napja, Krisztus általi megváltásunk jelképe, megszentelõdésünk jele, hûségünk záloga, Isten országában való örökkévaló jövõnk elõíze. A szombat az Isten és népe közötti örök szövetség örökké tartó jele. E szent nap estétõl estéig, napnyugtától napnyugtáig való megtartása Isten teremtõ és megváltó cselekedetének megünneplése. (Hitelvek – 19)
Ádám és Éva Istennel együtt tekintette meg paradicsomi otthonát. A látvány lélegzetelállító volt – elmondhatatlan. Ahogy azon a pénteken, a teremtés hatodik napján a nap lassan lenyugodott, és feltûntek a csillagok, "látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó" (1Móz 1:31 – új prot. ford.). Isten befejezte a teremtést. "Így készült el a menny és a föld, és azoknak minden serege" (lMóz 2:1 – új prot. ford.)
De bármilyen szép volt a világ, amelynek teremtését Isten épp hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta õket, a különleges áldás, a Teremtõjükkel való közösség, bensõséges kapcsolat napjával.
A szombat az egész Bibliában
A szombat központi jelentõségû istentiszteletünkben, mert a teremtés emlékünnepe, ami kinyilatkoztatja, hogy miért kell Istent imádni: Õ a Teremtõ, mi pedig a teremtményei vagyunk. "Ezért a szombat Isten imádásának igazi megalapozója, mert ezt a nagy igazságot minden más intézménynél hatásosabban tanítja. Az istentisztelet igazi alapja – nemcsak a szombati istentiszteleté – a Teremtõ és teremtményei közötti különbségben található. E fontos tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni."[1] Az emberiség emlékezetében kell tartani a nagy igazságot, hogy Isten rendelte el a szombatot.
A szombat a teremtéskor. A szombat a bûntelen világból származik. E nap Isten különleges ajándéka, amely által az emberiség a menny valóságát érezheti a földön. Isten három cselekedete alapította a szombatot:
1. Isten megpihent szombaton. A hetedik napon "Isten megnyugodott és megpihent" (2Móz 31:17 – új prot. ford.), de nem azért nyugodott meg, mert szüksége volt rá (Ésa 40:29). A "megnyugodott" – sábat – ige szó szerint azt jelenti, hogy "megszûnni" a munkától vagy tevékenységtõl (vö. 1Móz 8:22). "Isten nem azért pihent meg, mintha kimerült vagy elfáradt volna, hanem mert korábbi elfoglaltságát megszüntette."[2]
Isten megpihent, és az embertõl is elvárta, hogy megpihenjen; követendõ példát mutatott az embernek (2Móz 20:11).
Ha Isten a hatodik napon fejezte be a teremtést (1Móz 2:1), mit ért a Szentírás azon, hogy Isten "megszûnék a hetedik napon minden munkájától" (1Móz 2:2)? Isten hat napon végezte el az ég és a föld teremtését, de még meg kellett alkotnia a nyugalomnapját. A szombati pihenés volt az, amit megalkotott. A szombat volt munkáján az utolsó simítás, mûvének befejezése.
2. Isten megáldotta a szombatot. Isten nemcsak megalkotta a szombatot, de meg is áldotta. "A hetedik napon megnyugodó áldás azt jelentette, hogy Isten ezt a napot kegyelmének különös tárgyává tette, olyan nappá, amely áldást hoz teremtményeinek."[3]
3. Isten megszentelte a szombatot. Valamit megszentelni, azt jelenti: szentté tenni, vagy elkülöníteni mint szentet szent célra. Megszentelhetõ egy nép, egy hely (mint pl. sátor, templom vagy gyülekezet) és egy idõszak (szent nap). Az a tény, hogy Isten megszentelte a hetedik napot, azt jelenti, hogy ez a nap szent; azt Isten az Isten-ember kapcsolat elmélyítése céljából különítette el.
Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, a szombatot, mert ezen a napon megpihent minden munkájától. Nem a maga, hanem az emberiség számára áldotta és szentelte meg. Személyes jelenléte teszi szentté és áldottá a szombatot.
A szombat a Sínai-hegynél. A zsidók Egyiptomból való kivonulását követõ események tanúsítják, hogy szem elõl tévesztették a szombatot. Úgy látszik, a rabszolgaság kérlelhetetlen követelményei nagyon megnehezítették a szombat megtartását. Nem sokkal szabadságuk visszanyerése után a mannahullás csodájával és a Tízparancsolat kihirdetésével Isten nyomatékosan emlékeztette a zsidókat a hetedik nap, a szombat megünneplésére.
1. A szombat és a manna. Isten egy hónappal Sínai hegyi törvény kihirdetése elõtt védelmet ígért a népnek a betegségek ellen, ha szorgalmasan figyelnek "parancsolataira", és megtartják "minden rendelését" (2Móz 15:26; vö. 1Móz 26:5). Nem sokkal ez ígéret után Isten emlékeztette a zsidókat a szombat szentségére. A mannahullás csodájával kézzelfoghatóan tanította õket arra, milyen fontosnak tartja, a hetedik napi pihenést.
Isten minden napon elég mannát adott a zsidóknak aznapi szükségleteik kielégítésére. Semmit sem volt szabad félretenniük a következõ napra, mert megromlott, amit félretettek (2Móz 16:4, 16-19). A hatodik napon a szokásos adag kétszeresét kellett gyûjteniük, hogy elég legyen arra a napra és szombatra. Amikor tanította õket arra, hogyan kell a szombatot megtartani, és hogy a hatodik nap az elõkészület napja, Isten így szólt: "A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit fõzni akartok, fõzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre" (2 Móz 16:23). A hetedik napra eltett manna nem romlott meg (2Móz 16:24). A negyedik parancsolathoz hasonló nyelvezettel Mózes így szólt: "hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz" (2Móz 16:26).
A zsidókat negyven éves pusztai vándorlásuk alatt, vagyis több mint 2000 egymást követõ szombaton, a mannahullás csodája emlékeztette a hat munkanap és a hetedik napi pihenés rendszerére.
2. A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik:
"Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hat napon át teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).
A Tízparancsolat minden parancsolata nagyon fontos, és egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni (Jak 2:10), de a szombat parancsát Isten megkülönböztette a többitõl. Ezzel kapcsolatban megparancsolta: "Megemlékezzél", mintegy ráébresztve az emberiséget arra, hogy veszélyes elfeledkezni e parancs fontosságáról.
A szombatparancs kezdõ szavai – "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed" – azt mutatják, hogy a szombat megtartását Isten nem a Sinainál rendelte el elõször. E szavak azt jelzik, hogy korábbról származik – a Teremtéstõl, ahogy azt a parancsolat további része kinyilatkoztatja. Isten azt akarta, hogy a szombatot a teremtés emlékére ünnepeljük. Ez a parancsolat meghatározza a pihenés és az istentisztelet idejét, arra ösztönözve, hogy Istenrõl és mûveirõl elmélkedjünk.
A szombatnak a teremtés emlékünnepeként való megtartása a bálványimádás ellenszere. Az ég és föld Teremtõjére való emlékeztetésével megkülönbözteti Istent minden hamis istentõl. A szombat megtartása ezért az igaz Isten iránti hûségünk jelévé lesz – olyan jel, amellyel elismerjük, hogy Õ a Teremtõ és mindent uraló Király.
A szombatparancs Isten törvényének pecsétje.[4] A pecsétek általában három elemet tartalmaznak: a pecsét tulajdonosának nevét, rangját és hatáskörét. A hivatalos pecséteket okiratok érvényesítésére használják. Az irat is ugyanolyan tekintéllyel bír, mint az a hivatalos személy, akinek a pecsétjét rányomták. A pecsét azt jelzi, hogy az a hivatalos személy jóváhagyta az iratot, és hogy hivatalának minden tekintélye mögötte áll.
A tíz parancsolat között a szombat parancsa az, amely a pecsét fontos elemeit tartalmazza. A tíz közül ez az egyetlen olyan parancs, amely azonosítja az igaz Istent nevének feltüntetésével: "az Úr a te Istened"; rangjának jelzése: az a Valaki, aki alkotott – a Teremtõ; és hatásköre: "az ég és föld" (2Móz 20:10-11). Mivel csak a negyedik parancsolat tanúsítja, hogy kinek a tekintélye áll a Tízparancsolat mögött, ezért ez a parancsolat tartalmazza "Isten pecsétjét" a törvényéhez csatolva, mint ami a törvény hitelességének és kötelezõ voltának bizonyítéka.[5]
Valóban Isten a szombatot "hatalma és tekintélye emlékeztetõjévé vagy jelévé tette a bûntõl és lázadástól mentes világban. Ez örök érvényû személyes kötelezettséget hordozó intézménynek készült ezzel a figyelmeztetéssel kísérve: ‘megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt’ (2Móz 20:8)."[6]
Ez a parancsolat a hetet két részre osztja. Isten hat olyan napot adott, amelyben "munkálkodjál, és végezd minden dolgodat", de a hetedik napon "semmi dolgot se tégy" (2Móz 20:9-10). "’Hat nap’ – mondja a parancs – munkanap, de a ‘hetedik nap’ nyugalomnap. A parancs bevezetõ szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy ‘a hetedik nap’ Isten egyedüli nyugalomnapja: ‘Megemlékezzél a szombat (nyugalom) napról, hogy megszenteljed azt’ (2Móz 20:8)."[7]
Bár az embernek szüksége van fizikai pihenésre, hogy felfrissítse testét, Isten a saját példájára alapítja azt a parancsát, hogy szombaton pihenjünk. Mivel Õ megpihent a világ elsõ heti tevékenységétõl, nekünk is meg kell pihennünk.
3. A szombat és a szövetség. Mivel Isten törvénye központi helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedõ szombatnak kiemelkedõ szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a szombat "jegy" énköztem és tiköztetek, "hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr", aki megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért – mondta Isten – a szombatünneplés "örök szövetség" (2Móz 31:16). "Miként a szövetség Isten szeretetén – népe iránti szeretetén – alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is – mint a szövetség jegye – Isten szeretetének jele."[8]
4. Az évi szombatok. A hetenkénti szombatokon kívül (3Móz 23:3) Izrael vallási naptárában elszórtan volt évi hét szertartási szombat. Ezek a szombatok nem kapcsolódtak közvetlenül a hetedik napi szombathoz, illetve a heti idõszakhoz. Ez a hét szombat "az Úrnak szombatjain kívül" (3Móz 23:38) a kovásztalan kenyerek ünnepének elsõ és utolsó napja, pünkösd napja, a kürtölések ünnepe, az engesztelés napja és a sátoros ünnep elsõ és utolsó napja volt (vö. 3Móz 23:7-8, 21, 24-25, 27-28, 35-36).
Ezek a szombatok a hét bármely napjára eshettek, mivel dátumuk a szent év kezdetétõl függött, amit viszont a holdnaptár szabott meg. Ha egybeestek a heti szombattal, akkor "nagy nap"-nak nevezték (vö. Jn 19:31). "Míg a heti szombatot Isten a teremtés hetének végén az egész emberiség számára elrendelte, az évi szombatok a Sínai hegynél létesített zsidó formaságok és szertartások rendszerének szerves részei voltak… amelyek elõre mutattak az eljövendõ Messiásra, és ezek ünneplését Krisztus halála megszüntette."[9]
A szombat és Krisztus. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus ugyanúgy Teremtõ volt, mint az Atya (lásd: 1Kor 8:6, Zsid 1:1-2; Jn 1:3!). Tehát Õ különítette el a hetedik napot nyugalomnapként az emberiség számára.
Késõbb Krisztus a szombatot ugyanúgy összekapcsolta megváltási munkájával, mint teremtõi munkájával. Mint a nagy "VAGYOK" (Jn 8:58, 2Móz 3:14), a szombatot belefoglalta a Tízparancsolatba, hogy hangsúlyozottan emlékeztessen erre a heti istentiszteletre, a Teremtõvel való hetenkénti találkozásra. Még egy másik okot is felhozott a szombat ünneplésére: népének megváltását (5Móz 5:14-15). Tehát a szombat megjelöli azokat, akik elfogadták Jézust mint Teremtõt és Megváltót.
Krisztus kettõs szerepe – mint Teremtõ és Megváltó – nyilvánvalóvá teszi, miért állította, hogy mint Ember Fia Õ "a szombatnak is ura" (Mk 2:28). Ezzel a tekintélyével eltörölhette volna a szombatot, ha akarta volna, de nem akarta. Ellenkezõleg, minden emberre vonatkoztatta, mondván: "A szombat lett az emberért" (27. vers – új prot. ford.).
Egész földi szolgálatában Krisztus példát mutatott a hûséges szombatünneplésre. "Szokása" volt, hogy szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a szombatot.
Krisztus annyira szívén viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után bekövetkezõ üldözésrõl beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban: "Imádkozzatok – mondta – hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte, "hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a szombatot."[10]
Amikor Krisztus befejezte a teremtés munkáját – elsõ nagy tettét világunk történelmében -, megpihent a hetedik napon. Ez a pihenés befejezést és elvégzést fejezett ki. Ehhez hasonlóan cselekedett földi szolgálata végén, amikor befejezte második nagy tettét a történelemben. Péntek délután, a hét hatodik napján, Krisztus befejezte megváltási küldetését a földön. Utolsó szava ez volt: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30). A Szentírás hangsúlyozza, hogy amikor Krisztus meghalt, "az ünnepi elõkészület napja volt az, és elkezdõdött a szombat" (Lk 23:54 – új prot. ford.). Halála után pihent a sírban, így jelképezve, hogy bevégezte az emberiség megváltását .[11]
Tehát a szombat bizonyságot tesz Krisztus teremtési és megváltási munkájáról. Megtartásával követõi vele együtt örvendeznek afelett, amit az emberiségért tett.[12]
A szombat és az apostolok. A tanítványok nagy tiszteletben tartották a szombatot. Ez nyilvánvaló volt Krisztus halálakor. Amikor a szombat megérkezett, megszakították temetési elõkészületeiket, és "szombaton nyugovának a parancsolat szerint", hogy majd folytassák ezt a munkát vasárnap, "a hétnek elsõ napján" (Lk 23:56-24:1). Ahogy Krisztus is tette, az apostolok is istentiszteletet tartottak a hetedik napi szombaton. Evangélizáló útjai során Pál elment a zsinagógába szombaton, és Krisztust prédikálta (ApCsel 13:14; l7:1-2; 18:4). Még a pogányok is meghívták, hogy prédikálja Isten Igéjét szombaton (ApCsel 13:42, 44). Olyan helyeken, ahol nem volt zsinagóga, megkereste a szombati istentisztelet szokásos helyét (ApCsel 16:13). Miként Krisztus részvétele a szombati istentiszteleteken azt mutatta, hogy a hetedik napot az istentisztelet különleges napjaként fogadta el, Pál is ugyanezt tette.
Az apostolnak hûséges hetenkénti szombatünneplése szöges ellentétben áll az évi szertartásos szombatokkal kapcsolatos állásfoglalásával. Pál világossá tette, hogy a keresztényeknek nem kell ezeket az évenkénti nyugalomnapokat megtartaniuk, mert Krisztus a szertartási törvényeket a keresztre szegezte (lásd: e könyv 18. fejezetét!). Ezt mondta. "Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában: melyek csak árnyékai a következendõ dolgoknak, de a valóság a Krisztusé" (Kol 2:16-17). Mivel e szöveg értelmi összefüggése "formaságos dolgokkal foglalkozik, az itt említett szombatok a zsidó évi ünnepek szertartási szombatai, ‘melyek csak árnyékai’ vagy elõképei a Krisztusban bekövetkezendõknek."[13]
A Galáciai levélben Pál hasonlóképpen tiltakozott a szertartásos törvény követelményeinek betartása ellen. Ezt mondta: "Megtartjátok a napokat és hónapokat és idõket, meg az esztendõket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek" (Gal 4:10-11).
Sokaknak az a benyomásuk, hogy János a vasárnapra utalt, amikor azt mondta, hogy "Lélekben valék ott az Úrnak napján" (Jel 1:10). A Biblia azonban csak egy napot nevez az Úr különleges tulajdonának, és ez a szombat. Krisztus kijelentette: "A hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10), amelyet késõbb "szent napomnak" nevezett (Ésa 58:13 – új prot. ford.). Krisztus a szombat Urának nevezte önmagát (Mk 2:28). Mivel a Szentírásban az egyetlen nap, a hetedik napi szombat, amelyet az Úr sajátjának nevez, logikusnak látszik arra a következtetésre jutni, hogy János a szombatra utalt. Semmilyen bibliai példa nem mutat arra, hogy õ ezt a kifejezést a hét elsõ napjára, vagyis a vasárnapra vonatkoztatta volna.[14]
A Biblia sehol sem parancsolja meg, hogy a hétnek bármely napját ünnepeljük a szombat helyett. A hét semmilyen más napját nem mondja áldottnak vagy szentnek. Az Újtestamentum sem utal arra, hogy Isten a szombatot a hét más napjával váltotta fel.
Ellenkezõleg, a Szentírás Istennek azt az akaratát nyilatkoztatja ki, hogy népe az egész örökkévalóságon át ünnepelje a szombatot: "Mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelõttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek… Hónapról hónapra és szombatról szombatra eljõ minden test engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66: 22-23).
A szombat jelentõsége. A szombatnak nagy a jelentõsége, és tele van mély és gazdag lelki tartalommal.
1. A teremtés örök emlékmûve. Amint láttuk, a Tízparancsolat szerint a szombatnak elsõdleges jelentõsége, hogy a világ teremtésére emlékeztessen (2Móz 20:11-12). Az a parancs, hogy ünnepeljük a hetedik napot mint nyugalomnapot, "elválaszthatatlanul kapcsolódik a teremtéshez, mivel a szombat intézménye és a megtartására szólító parancs a teremtés cselekményének közvetlen következménye. Továbbá, az egész emberi család az így megörökített isteni cselekménynek, a teremtésnek köszönheti létét; következésképpen a szombat parancsának mint Isten teremtõi hatalmáról való megemlékezésnek megtartását Isten az egész emberiség számára kötelezõvé teszi."[15] Strong a szombatot olyan "örökös kötelezettségnek" nevezi, amelyet "Isten rendelt el a teremtés cselekményére való megemlékezésül."[16]
Azok, aki megtartották a szombatot mint a teremtés emlékünnepét, ezzel hálás szívvel elismerték, "hogy Isten a Teremtõjük és törvényes uralkodójuk; hogy õk kezének alkotásai és hatalmának alárendeltjei. Tehát a szombat intézménye teljesen emlékeztetõ jellegû az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre."[17] Ameddig azért imádjuk Istent, mert Õ a mi Teremtõnk, mindaddig a szombat marad a teremtés bizonysága és emlékünnepe.
2. A megváltás jelképe. Amikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból, a szombat, ami már akkor a teremtés emlékünnepe volt, a szabadulás emlékünnepévé is lett (5Móz 5:15). "Az Úr azt akarta, hogy a hetenként ismétlõdõ és helyesen megtartott szombati nyugalom folytonosan feloldozza az embert valamilyen egyiptomi szolgaságból, amely nem korlátozódik semmilyen országra, sem századra, hanem magában foglal minden országot és minden kort. Az embernek ma meg kell szabadulnia abból a rabságból, amelybe a kapzsiság, nyerészkedés, hatalom, társadalmi egyenlõtlenség, az önzés és bûn sodorja."[18]
A kereszt képe a szombati nyugalmat a megváltás különleges jelképévé teszi. "Arra emlékeztet, hogy Immánuel kivezetett a bûn rabságából. Legnagyobb terhünk a reánk nehezedõ engedetlenségünk súlya. A szombati nyugalom, amely visszafelé mutat a sírban pihenõ Krisztusra, a bûn feletti gyõzelem nyugalmára, a kereszténynek igazi lehetõséget kínál Krisztus bocsánatának, békéjének és nyugalmának elfogadására és megtapasztalására."[19]
3. A megszentelõdés jele. A szombat Isten átformáló erejének jele, a szentség vagy megszentelõdés jele. Az Úr kijelentette: "Az én szombataimat bizony megtartsátok; mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségrõl nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy Én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek" (2Móz 31:13; vö. Ez 20:20). A szombat tehát Istennek, mint megszentelõnek a jele is. Mivel az ember Krisztus vére által szentelõdhet meg (Zsid 13:12), a szombat annak is a jele, hogy a hívõ elfogadja Krisztus vérét a bûnök bocsánatára.
Éppúgy, ahogy Isten a szombatot szent célra különítette el, népét is elkülöníti szent célra – hogy különleges tanúja legyen. Azon a napon Istennel való közösségük szentséghez vezet; megtanulják, hogy ne a saját erõforrásaikra, hanem Istenre támaszkodjanak, aki megszenteli õket.
"Az az erõ, amely mindent teremtett, ugyanaz az erõ, amely újjáteremti a lelket a maga képmására. A szombat a megszentelõdés jele azok számára, akik megszentelik. Az igazi megszentelõdés összhang Istennel, vele való egység jellemben. Erre az Õ jellemét tükrözõ elvek iránti engedelmességgel lehet eljutni. És a szombat az engedelmesség jele. Aki szívbõl engedelmeskedik a negyedik parancsolatnak, az engedelmeskedni fog az egész törvénynek. Engedelmesség által szentelõdik meg."[20]
4. A hûség jele. Ahogy Isten Ádám és Éva hûségét próbára tette az Édenkert közepébe helyezett jó és gonosz tudásának fájával, ugyanúgy minden ember Isten iránti hûségét próbára fogja tenni a Tízparancsolat közepébe helyezett szombatparancs.
A Szentírás kinyilatkoztatja azt, hogy a második advent elõtt az egész világ két csoportra oszlik: azokra, akik hûek és "megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét", és azokra, akik imádják "a fenevadat és annak képét" (Jel 14:12, 9). Akkor Isten igazsága naggyá lesz a világ elõtt, és világossá válik, hogy a Szentírás hetedik napi szombatjának engedelmes megtartása bizonyítja a Teremtõ iránti hûséget.
5. A közösség ápolásának ideje. Isten az állatokat az emberiség társaivá teremtette (1Móz 1:24-25). A magasabb szintû társas viszony kialakítására Isten egymásnak adta a férfit és a nõt (1Móz 1:18-25). A szombattal pedig Isten olyan ajándékot adott az emberiségnek, amely a társas viszony legmagasabb formáját – Isten társaságát kínálja. Isten nem úgy alkotta az embereket, hogy csak az állatok társai legyenek, még csak nem is kizárólag emberi lényeké. Isten a maga számára teremtette õket.
A szombat az, amikor különleges módon tapasztaljuk Isten jelenlétét. Ha nem lenne szombat, mindenki vég nélkül dolgozna és verejtékezne. Minden nap egyforma lenne, és világi célokat szolgálna. De amikor a szombat megérkezik, reményt, örömet hoz, célt ad és bátorít. Idõt ad arra, hogy az istentisztelet, imádkozás, éneklés, az ige tanulása és hirdetése, az evangélium terjesztése útján közösségbe jussunk Istennel. A szombat lehetõséget ad Isten jelenlétének megtapasztalására.
6. A hit általai megigazulás jele. A keresztények elõtt világos, hogy az igazságot õszintén keresõ, lelkiismeretes nem keresztényekkel a Szentlélek meg tudja értetni Isten törvényének általános elveit (Róm 2:14-16). Ez a magyarázata annak, hogy miért gyakorolják nem keresztények is a szombattól bizonyos fokig elütõ kilenc parancsolatot. De nem ez a helyzet a szombat paranccsal.
Sokan belátják, miért van szükség hetenként egynapi pihenésre, de sokszor nehezen értik meg, miért helyes és dicséretes a hét hat napján dolgozni, de bûn a hetedik napon. A természet nem nyújt semmilyen alapot a hetedik nap megtartására. A bolygók keringenek pályájukon, a növények nõnek, esõ és napfény váltja egymást, és az állatok úgy viselkednek, mintha minden nap egyforma lenne. Miért kell akkor az embernek a hetedik napi szombatot megtartani? "A keresztények számára csak egy oka van ennek, és semmi más, de ez az ok elég: Isten mondta."[21]
Csak Isten külön kinyilatkoztatása alapján érthetik meg az emberek, mi az oka a hetedik nap megünneplésének. Azok, akik megtartják a hetedik napot, hitbõl és Krisztus iránti feltétlen bizalomból teszik, aki megparancsolta a szombat megszentelését. A szombat megtartásával a hívõk kifejezik, hogy készek Isten akarata, és nem a saját döntésük szerint élni.
A hívõk a hetedik nap megünneplésével nem saját megigazításukra törekszenek, hanem a szombatot Krisztussal, a Teremtõvel és Megváltóval való közösségük eredményeként tartják meg.[22] A szombatünneplés Krisztus igaz voltának a hívõ megigazulásában és megszentelõdésében jelentkezõ eredménye, igazolva, hogy megszabadultak a bûn szolgaságából, és felöltözték Krisztus tökéletes igazságát.
"Az almafa nem azért lesz almafa, mert almát terem. Elõbb almafává kell lennie. Azután természetes, hogy almát terem. Az igaz keresztény sem azért tartja meg a szombatot vagy a többi kilenc elõírást, hogy önmagát megigazítsa. Hanem ez annak a megigazultságnak a természetes gyümölcse, amelyben Krisztus részesíti. Aki így tartja meg a szombatot, az nem törvényeskedõ, mert a hetedik nap külsõ megtartása a hívõ megigazulásának és megszentelõdésének belsõ élményét jelzi. Ennélfogva az igaz szombatünneplõ nem azért nem cselekszik tiltott dolgokat szombaton, hogy elnyerje Isten kegyét, hanem mert szereti Istent, és a szombatot olyanná akarja tenni, ami a lehetõ legszorosabb közösségbe vonja Istennel."[23]
Szombatünneplésünk arról tanúskodik, hogy nem a saját cselekedeteinkre támaszkodunk, és hogy tudjuk, egyedül Krisztus, a Teremtõ menthet meg bennünket. Valóban "az igaz szombatünneplés lelkülete a bennünket új emberekké formáló Jézus Krisztus, a Teremtõ és Megváltó iránti páratlan szeretetrõl tanúskodik. Ez teszi a megfelelõ nap megfelelõ módon való megtartását a hit általi megigazulás jelévé."[24]
7. A Krisztusban való nyugalom jelképe. A szombat, amely emlékeztette Izraelt arra, hogy Isten Egyiptomból kiszabadítva megnyugvást adott nekik a földi Kánaánban, megkülönböztette annak a kornak megváltottait a környezõ népektõl. A szombat ugyanígy jele annak is, hogy Isten a megváltottakat a bûntõl megszabadítva nyugalommal ajándékozza meg, és elkülöníti a világtól.
Aki belép az Isten által felkínált nyugalomba, az "megnyugodott cselekedeteitõl, amiképpen Isten is a magáéitól" (Zsid 4:10). "Ez a nyugalom lelki nyugalom, ‘saját cselekedeteink’-tõl való megnyugvás, a bûn elhagyása. Ebbe a nyugalomba hívja népét Isten, és ez az a nyugalom, amelynek jelképe a szombat is és a Kánaán is."[25]
Amikor Isten befejezte a teremtés munkáját, és megpihent a hetedik napon, Ádámnak és Évának a szombattal lehetõséget kínált arra, hogy megpihenjen õbenne. Bár õk elbuktak, nem változik Isten eredeti szándéka; ma is ezt a nyugalmat kínálja az emberiségnek. A szombat a bûnbeesés után is e nyugalom emlékeztetõje maradt. "Így tesz a hetedik napi szombat megszentelése nemcsak Isten, a mindenség Teremtõje iránti hitrõl bizonyságot, hanem az abban való hitrõl is, hogy Õ át tudja formálni az életet, és alkalmassá tudja tenni az embert arra az örök ‘nyugalomra’, amelyet eredetileg a föld lakóinak adni akart."[26]
Isten megígérte ezt a lelki nyugalmat a testi Izraelnek. Bár nem léptek be abba, Isten meghívása most is érvényes: "Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének" (Zsid 4:9). Azoknak, akik szeretnének belépni ebbe a nyugalomba, "elõször hit által be kell lépniük Isten lelki ‘nyugalmába’, a lélek bûntõl való megnyugvásának és nem az önerõbõl üdvösségre törekvésének nyugalmába."[27]
Az Újtestamentum figyelmezteti a keresztényt, hogy ne várjon addig, amíg megtapasztalja ezt a kegyelem és hit általi megnyugvást, mert a "ma" az alkalmas idõ a belépésre (Zsid 4:7; 3:13). Akik beléptek ebbe a nyugalomba – a Jézus Krisztusba vetett hit által kapott megmentõ kegyelembe – nem igyekeznek többé arra, hogy a saját cselekedeteik által igazuljanak meg. Így lesz a hetedik napi szombat megünneplése az evangélium nyugalmába való belépés jelképe.
Kísérletek az istentisztelet napjának megváltoztatására Mivel a szombat nagyon fontos szerepet játszik Istennek mint Teremtõnek és Megváltónak imádásában, nem meglepõ, hogy Sátán totális háborút indított e szent intézmény megdöntésére.
A Biblia sehol sem ad engedélyt az istentisztelet e napjának megváltoztatására, amelyet Isten az Édenben alapított és a Sínai-hegyen újra meghirdetett. Ezt olyan keresztények is felismerték, akik vasárnapot ünnepelnek. James Gibbons, katolikus bíboros ezt írta: "Elolvashatod a Bibliát Mózes elsõ könyvétõl a Jelenések könyvéig, és egyetlen olyan sort sem fogsz találni, amely feljogosít a vasárnap megszentelésére." A Szentírás a szombat vallási megtartását teszi kötelezõvé.[28]
A protestáns A. T. Lincoln beismerte: "Nem lehet az Újtestamentummal igazolni azt a hiedelmet, hogy Isten a feltámadástól kezdve az elsõ napot rendelte el szombatként való ünneplésre."[29] Elismerte: "Hetedik napi szombatosnak lenni az egyetlen következetes eljárás mindazok számára, akik vallják, hogy mint erkölcsi törvény az egész Tízparancsolat kötelezõ."[30]
Ha nincs bibliai bizonyíték arra, hogy Krisztus vagy tanítványai az istentisztelet napját megváltoztatták, miként lehetséges, hogy sok keresztény a vasárnapot fogadja el a szombat helyett.
A vasárnap ünneplésének keletkezése. Az istentisztelet napjának szombatról vasárnapra való áthelyezése fokozatosan történt. Nincs bizonyíték arra, hogy a keresztények a második század elõtt vasárnap tartották volna hetenkénti istentiszteletüket, de arra van bizonyíték, hogy a második század közepére egyes keresztények önként ünnepelték a vasárnapot istentiszteleti napként, de nem nyugalomnapként.[31]
A római gyülekezet, amely túlnyomóan pogánykeresztényekbõl állt (Róm 11:13), élen járt a vasárnapi istentisztelet bevezetésében. Rómában, a birodalom fõvárosában erõs zsidóellenesség alakult ki, ami az idõ múlásával csak fokozódott. E zsidóellenesség ellenhatásaként a város keresztényei megpróbálták megkülönböztetni magukat a zsidóktól. Elhagytak a zsidókéval közös szokásaikból, és kezdték feladni a szombat tiszteletét, lépéseket téve a vasárnap kizárólagos megtartása felé.[32]
A második századtól az ötödikig, bár a vasárnap tekintélye nõtt, a keresztények majdnem az egész római birodalomban továbbra is megünnepelték a hetedik napi szombatot. Szókratész, az ötödik századi történész, ezt írta: "Az egész világon majdnem minden gyülekezet minden hét szombatján megtartja a szent misztériumokat, de Alexandria és Róma keresztényei valamilyen õsi hagyomány alapján ezekkel felhagytak."[33]
A negyedik és ötödik században sok keresztény mind szombaton, mind vasárnap istentiszteletet tartott. Sozomen, e kor egy másik történésze, ezt írta: "A nép Konstantinápolyban és majdnem mindenütt összejön szombaton és a hét elsõ napján is, amely szokást soha nem gyakorolták Rómában, sem Alexandriában."[34] Ezek a hivatkozások mutatják, hogy Róma vezetõ szerepet játszott a szombatünneplés mellõzésében.
Vajon azok, akik felhagytak a hetedik napi istentisztelettel, miért a vasárnapot választották, és nem a hét más napját? Az egyik fõ érv az volt, hogy Krisztus vasárnap támadt fel; és állítólag Krisztus adott felhatalmazást az e napi istentiszteletre. "De bármilyen furcsának is tûnik, a második és harmadik század egyetlen írója soha egyetlen, a vasárnap szombat helyetti megtartására feljogosító bibliaverset sem idézett. Sem Barnabás, sem Ignácius, sem Justinius, sem Iréneus, sem Tertullián, sem Római Kelemen, sem Alexandriai Kelemen, sem Origenész, sem Ciprián, sem Viktorinus, sem más Krisztus korabeli író nem tudott semmi ilyen utalásról sem Jézustól, sem a Biblia bármely részébõl."[35]
A népszerûség és annak hatása, hogy a pogány rómaiak napimádatával összhangban volt a vasárnap, kétségtelenül hozzájárult e napnak az istentisztelet napjaként való egyre terjedõ elfogadásához. A napimádat fontos szerepet játszott az egész ókori világban. Ez volt "a római vallás egyik legrégibb alkotóeleme". A keleti napkultusz következtében a "Kr. u. második század elejétõl a Sol invictus kultusz volt az uralkodó Rómában és a birodalom más részén is."[36]
Ez a népszerû vallás az új hívõkön keresztül hatással volt az õsegyházra. "A pogányságból megtért keresztények állandóan csábították a hívõket a Nap tiszteletére. Ezt nemcsak az jelzi, hogy az (egyház) atyák sokszor kifogásolták ezt a gyakorlatot, hanem az is, hogy a napimádat visszatükrözõdik a keresztény liturgiában."[37]
A negyedik század tanúja volt a vasárnaptörvények bevezetésének. Elõször polgári jellegû vasárnaptörvényeket adtak ki, majd jöttek a vallási jellegûek. Konstantin császár Kr. u. 321. március 7-én bocsátotta ki az elsõ polgári vasárnaptörvényt. Tekintettel arra, hogy a vasárnap népszerû volt a pogány napimádók között, és sok keresztény is tisztelte, Konstantin azt remélte, hogy a vasárnap ünnepnappá tételével biztosíthatja kormánya részére e két választótestület támogatását.[38]
Konstantin vasárnaptörvénye tükrözte a császár napimádói múltját. Így szól a törvény: "A nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elõljárók és városlakók pihenjenek, és minden mûhely zárva legyen. De vidéken a mezõgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap."[39]
Néhány évtizeddel késõbb az egyház követte Konstantin példáját. A laodiceai zsinat (kb. Kr. u. 364-ben), amely bár nem egyetemes, de római katolikus tanácskozás volt, kiadta az elsõ egyházi vasárnaptörvényt. A 29. kánonban az egyház megkövetelte a keresztényektõl, hogy tiszteljék a vasárnapot, és "ha lehet, ne dolgozzanak azon a napon", de kifogást emelt a szombati pihenés ellen, és elrendelte, hogy a keresztények ne "tétlenkedjenek szombaton (görögül sabbaton), hanem dolgozzanak azon a napon."[40]
Kr. u. 538-ban, abban az évben, amelyben a próféciában jelzett 1260 esztendõ elkezdõdött (lásd: e könyv 12. fejezetét!), a Római Katolikus Harmadik Orléans-i Zsinat kiadott még a Konstantinénál is szigorúbb törvényt. E zsinat 28. kánonja kimondja: vasárnap még "a mezõgazdasági munkát is félre kell tenni, hogy az embereket ne akadályozza a templom látogatásában."[41]
A változtatás megjövendölése. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a vasárnap keresztény intézménykénti megtartása "a törvényszegés titkos bûnéhez" vezethetõ vissza (2Thessz 2:7), amely már Pál korában is mûködött (lásd: e könyv 12. fejezetét!). Dániel 7. fejezet próféciáján keresztül Isten megmutatta, hogy elõre tudott az istentisztelet napjának megváltoztatásáról.
Dániel látomása az Isten népe és törvénye elleni támadást mutat be. A kis szarv (Jel 13:1-10-ben pedig egy fenevad) által ábrázolt támadó hatalom a nagy hitehagyást idézi elõ a keresztény egyházon belül (lásd: e könyv 12. fejezetét!). A kis szarv, amely a negyedik fenevadból támad, és Róma bukása után fõ üldözõ hatalommá lesz (lásd: a 18. fejezetet!), megkísérli megváltoztatni "az idõket és törvényt" (Dán 7:25). Ennek a hitehagyó hatalomnak sikerül a világ nagy részét megtévesztenie, de az itélet végül ellene fog dönteni (Dán 7:11, 22, 26). A végsõ megpróbáltatás idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadítja õket (Dán 12:1-3).
Ez a prófécia csak egyetlen hatalomra illik rá a kereszténységen belül. Csak egyetlen vallási szervezet van, amely azt állítja, hogy joga van Isten törvényének megváltoztatására. Figyeljük meg, hogy a római katolikus hatóságok mire tartottak igényt a történelem során:
Kr. u. 1400 körül Petrus de Ancharano azt állította, hogy "a pápa megváltoztathatja Isten törvényét, mert hatalma nem embertõl, hanem Istentõl van, és Isten helyett cselekszik a földön, teljes joggal kötve meg és oldozva fel nyáját."[42]
E megdöbbentõ állítás hatása bebizonyosodott a reformáció idején. Luther kifejezte, hogy nem az egyházi hagyomány, hanem a Szentírás irányítja életét. Jelszava a sola scriptura – "Egyedül a Biblia" volt. John Eck, a római katolikus vallás egyik legfõbb védelmezõje, bírálta Luthernek ezt a kijelentését, azt állítva, hogy az egyház tekintélye a Biblia felett áll. Feladta a leckét Luthernek a bibliai szombat és vasárnap megtartásának felcserélésével kapcsolatban. Ezt mondta Eck: "A Szentírás ezt tanítja: ‘Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgokat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja’, stb. De az egyház a saját hatalma alapján a szombatot vasárnapra változtatta, amire önnek [Luthernek] nincs szentírási szövege."[43]
A tridenti zsinaton (1545-1563), amelyet a pápa a protestantizmus megdöntésére hívott össze, Reggio érseke, Gaspare de Fosso, újra elõhozta ezt a kérdést. "Tehát az egyház tekintélyét – mondta – a legvilágosabban a Szentírás világítja meg, mert míg egyrészt (az egyház) ajánlja, isteninek nyilvánítja (és) olvasásra kínálja nekünk… másrészt az Úr által a Szentírásban tanított törvényes elõírások megszûntek ugyanannak a hatalomnak (egyház) alapján. A szombat, a legdicsõbb nap a törvényben az Úr napjára változott… Ezek és más hasonló dolgok nem Krisztus tanítása alapján változtak meg (mert Õ azt mondja, hogy a törvény betöltéséért és nem megsemmisítéséért jött), hanem azokat az egyház hatalma változtatta meg."[44]
Tartja-e még az egyház ezt az álláspontját? The Convert’s Catechism of Catholic Doctrine 1977. évi kiadása tartalmazza e kérdések és válaszok sorát:
"K: Melyik a nyugalomnap?"
"V: A szombat a nyugalomnap."
"K: Miért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot?"
"V: Azért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot, mert a katolikus egyház áttette az ünnepet szombatról vasárnapra."[45]
John A. O’Brien, római katolikus tudós The Faith of Millions (1974) címû nagysikerû könyve szerint erre a súlyos megállapításra jutott. "Mivel a Biblia a szombatot és nem a vasárnapot irta elõ, nem furcsa, hogy nem katolikusok, akik állítják, hogy vallásukat közvetlenül a Bibliából és nem az egyháztól veszik, a vasárnapot ünneplik a szombat helyett? Igen, ez következetlenség." A vasárnapünneplés szokása – mondta – a katolikus egyház tekintélyén alapszik, nem pedig egy kifejezett bibliai szövegen. Ez az ünneplés megmarad, hogy emlékeztessen arra az anyaszentegyházra, amelybõl a nem katolikus szekták kiváltak – mint az a fiú, aki elszökött otthonából, de még zsebében hordja anyja képét vagy egy hajfürtjét."[46]
Ezekre az elõjogokra való igény a prófécia megvalósulása, és ez segít azonosítani a kicsiny szarvval jelzett hatalmat.
A szombat helyreállítása. Ésaiás 56. és 58. fejezetben Isten szombatreformra szólítja Izraelt. Megjövendöli, milyen csodálatos dolog lesz, amikor nyája közé sereglenek a pogányok (Ésa 56:8), és ennek az üdvösséget szolgáló missziónak a sikerét a szombat megszentelésével kapcsolja össze (Ésa 56:1-2, 6-7).
Isten gondosan körülírja népének ezt a különleges munkáját. Bár küldetésük az egész világnak szól, különösen olyan embercsoportra irányul, amely hívõnek vallja magát, de valójában nem tartja be Isten elõírásait (Ésa 58:l-2). Isten e szavakkal fejezi ki megbízatását azokhoz az állítólagos hívõkhöz: "’Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltõk alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építõjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem ûzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörûségnek hívod, az Úr szent és dicsõséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörûséged lesz az Úrban’" (Ésa 58:1214).
A lelki Izrael küldetése ugyanaz, mint az õsi Izraelé volt. A kicsiny szarvval ábrázolt hatalom rést ütött a törvényen, amikor megváltoztatta a szombatot. Ahogy Izraelben helyre kellett állítani a lábbal tiport szombatot, éppúgy kell korunkban is a szombat intézményét helyreállítani és Isten törvényének falán a rést kijavítani.[47]
Jel 14:612 üzenetének az örökkévaló evangéliummal összefüggésben való hirdetése végzi el e helyreállítási munkát, és teszi naggyá a törvényt. Ennek az üzenetnek a hirdetése Isten egyházának feladata a második advent idején (lásd: e könyv 12. fejezetét!). Ennek az üzenetnek fel kell ráznia a világot, arra szólítva mindenkit, hogy készüljön fel az ítéletre.
A Teremtõ imádására szólító hívás "imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet" , közvetlenül Isten örök törvényének negyedik parancsolatára utal. A végsõ figyelmeztetés tartalma megerõsíti ezt a tényt: Istennek különös gondja van arra, hogy az általánosan elfelejtett szombat visszakapja méltó helyét a második advent elõtt.
Ennek az üzenetnek a hirdetése az egész világra kiható viszályt fog kiváltani. A központi kérdés az Isten törvénye iránti engedelmesség és a szombat megtartása lesz. E küzdelemben mindenkinek el kell döntenie, hogy Isten parancsolatait vagy az emberekét tartja meg. Ez az üzenet egy népet hoz létre, mely megtartja Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Azok, akik ezt az üzenetet elutasítják, végül felveszik a fenevad bélyegét (Jel 14:9, 12; lásd: e könyv 12. fejezetét!).
Hogy ez a misszió – Isten törvényének naggyá és szombatjának dicsõségessé – sikeres legyen, Isten népének következetes és szeretetteljes példát kell mutatnia a szombatünneplésben.
A szombat megtartása
Ahhoz, hogy a "megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8) parancsnak eleget tudjunk tenni, az egész hét folyamán gondolnunk kell a szombatra; és hogy Istennek tetszõ módon megtartsuk, meg kell tennünk a szükséges elõkészületeket. De vigyázzunk, nehogy annyira kifárasszuk magunkat a hét folyamán, hogy ne tudjunk részt venni a szombati istentiszteleten.
Mivel a szombat az Istennel való különleges közösség napja, amely az irgalmas Isten teremtési és megváltási munkájának örömteli ünneplésére hív, el kell kerülnünk mindent, ami rontja a szombat szent légkörét. A Biblia elõírja, hogy szombaton ne végezzünk világi dolgokat (2Móz 20:10), szüneteltessünk minden kenyérkereseti munkát, minden üzletelést (Neh 13:15-22). Meg kell dicsõítenünk Istent, dolgainkat "nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván" (Ésa 58:13). Ha saját kedvtelésünkre fordítjuk ezt a napot, ha világi dolgokkal foglalkozunk, azokról beszélgetünk és gondolkozunk, vagy ha sportolunk, ez megtöri Teremtõnkkel való közösségünket, és megszentségteleníti a szombatot.[48] A szombatparancs iránti tiszteletünknek ki kell terjednie mindenkire, aki hatáskörünkbe tartozik: gyermekeinkre, munkásainkra, még vendégeinkre is, sõt állatainkra is (2Móz 20:10), hogy õk is részesülhessenek a szombat áldásaiban.
A szombat péntek este naplementével kezdõdik és szombaton naplementével végzõdik (lásd: 1Móz 1:5; vö. Mk 1:32!).[49] A Szentírás a szombat elõtti napot (a pénteket) "az elõkészület napjának" (Mk 15:42 – új prot. ford.), a szombatra való felkészülés napjának nevezi, hogy semmi ne rontsa meg a szombat szentségét. Ezen a napon, akik a család táplálékáról gondoskodnak, készítsék elõ a szombati ételeket, hogy a szent napon õk is megpihenhessenek (lásd: 2Móz 16:23; 4Móz 11:8!).
Jól tennék a család tagjai, illetve a hívõk csoportjai, ha pénteken, röviddel naplemente elõtt összegyûlnének, hogy énekeljenek, imádkozzanak és Isten Igéjét olvassák. Így hívják meg Krisztus Lelkét mint kedves vendéget. Hasonlóképpen istentisztelettel fejezzék be a szombatot a naplemente közeledtével, Isten jelenlétét és vezetését kérve a következõ hétre.
Isten arra szólítja fel népét, hogy tegye a szombatot az öröm napjává (Ésa 58:13). Hogyan teheti ezt? Csak akkor részesülhetnek abban az igazi örömben és megnyugvásban, amit Isten akar adni nekik ezen a napon, ha Krisztusnak, a szombat Urának példáját követik.
Krisztus rendszeresen részt vett a szombati istentiszteleteken, szolgálatokat vállalt, és vallási eligazítást adott (Mk 1:21; 3:1-4; Lk 4:16-27; 13:10). De az istentiszteletek látogatásán túl kereste az emberek társaságát (Mk 1:29-31; Lk 14:1), a szabadban idõzött (Mk 2:23), és széjjeljárva szent, irgalmas dolgokat cselekedett. Amikor csak tehette, gyógyította a betegeket és szenvedõket (Mk 1:21-31; 3:1-5; Lk 13:10-17; 14:2-4; Jn 5:1-15; 9:1-14).
Amikor bírálták a szenvedések enyhítéséért, Jézus így válaszolt: "Szabad… szombaton jót cselekedni" (Mt 12:12). A gyógyítással nem rontotta meg a szombatot, sem nem törölte el. De véget vetett azoknak a terhes szabályoknak, amelyek eltorzították a szombatnak mint a felüdülés és örömként Istentõl kapott eszközének jelentõségét.[50] Isten a szombatot az emberiség lelki gazdagítására szánta. Helyes az olyan tevékenység, amely erõsíti az Istennel való közösséget; helytelen, ami eltérít ettõl a céltól, és a szombatot csupán munkaszüneti nappá teszi.
A szombat ura mindenkit példája követésére szólít. Akik elfogadják ezt a meghívást, azoknak a szombat gyönyörûség és a lelki táplálkozás napja, a menny elõíze; felismerik, hogy "Isten a szombatot a csüggedés megelõzésére szánta. A hetedik nap hétrõl hétre megvigasztalja lelkünket, és bizonyossá teszi, hogy bár jellemünk befejezetlen, Krisztusban mégis tökéletes. Golgotai tettével engesztelést szerzett értünk, és beléphetünk nyugalmába."[51]