Isten minden korban egyháza minden tagjának lelki ajándékokat ad, melyek felhasználásával szeretettel kell szolgálniuk az egyház és az egész emberiség közös javára. Ezek az ajándékok – amelyeket Isten a Szentlélek közremûködésével oszt szét a tagok között – minden olyan képességet hordoznak, amelyekre az egyháznak Istentõl rendelt feladatai teljesítéséhez szüksége van. A Szentírás szerint ilyen ajándék például a hit, a gyógyítás, a prófétálás, a prédikálás, a tanítás, az ügyintézés, a megbékítés, a könyörület, az emberek megsegítését szolgáló önfeláldozás és jótékonyság. Egyes tagokat Isten elhívott és Lelke által alkalmassá tett az egyház által is elismert pásztori, evangélizáló, apostoli, illetve tanítói szolgálatra, amelyek különösen szükségesek tagok szolgálatra és az egyház lelki érettségre való neveléséhez, valamint a hit egységének és Isten megismerésének elõsegítéséhez. Amikor a tagok Isten sokszínû kegyelmének hû sáfáraiként használják e lelki ajándékokat, az egyház védve van a hamis tanítások romboló befolyásától, növekszik Istenben, erõsödik a hitben és a szeretetben. (Hitelvek – 16)
Jézusnak közvetlen mennybemenetele elõtt mondott szavai megváltoztatták a történelmet: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15) – parancsolta a tanítványoknak.
Az egész világnak? Minden teremtménynek? A tanítványok biztosan lehetetlen feladatnak tartották ezt. Krisztus tudta, milyen tehetetlenek; ezért azt mondta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálembõl, hanem "várják be az Atyának ígéretét". Majd így bátorította õket: "Vesztek erõt, minekutána a Szentlélek eljõ reátok; és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végsõ határáig" (ApCsel 1:4, 8).
Jézus mennybemenetele után a tanítványok sok idõt töltöttek imában. Összhang és alázatosság váltotta fel a Jézussal töltött idejük nagy részét megrontó viszálykodást és féltékenykedést. A tanítványok megtértek. Krisztussal való szoros kapcsolatuk és az ennek eredményeként létrejött egység felkészítette õket a Szentlélek kiárasztására.
Ahogy a Lélek általi különleges felkenetése alkalmassá tette Jézust szolgálatára (ApCsel 10:38), a tanítványok is részesültek a Szentlélek keresztségében (ApCsel 1:5), hogy bizonyságot tudjanak tenni. Az eredmény bámulatos volt. Azon a napon, amikor megkapták a Szentlélek ajándékát, háromezer embert kereszteltek meg (lásd: ApCsel 2:41!).
A Szentlélek ajándékai
Krisztus példázattal szemléltette a Szentlélek ajándékait: "Éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az õ szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt talentumot, a másiknak kettõt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az õ erejéhez képest; és azonnal útra kele" (Mt 25:14-15).
Ez a messze országba utazó ember a mennybe távozó Krisztust jelképezi. Ennek az embernek a "szolgái" Krisztus követõi, akiket áron vett meg (1Kor 6:20) – "drága véren… a Krisztusén" (1Pt 1:19). Krisztus megváltotta õket a szolgálatra, hogy "ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott" (2Kor 5:15).
Krisztus javakat adott minden szolgájának, mindenkinek a képességéhez mérten, "kinek-kinek a maga dolgát megszabván" (Mk 13:34). Ezek a javak – egyéb ajándékokkal és képességekkel együtt (lásd: 20. fejezet) – a Lélek különleges ajándékait ábrázolják.[1]
Krisztus pünkösdkor ezeket a lelki ajándékokat bizonyos értelemben egyházának adta. "Fölmenvén a magasságba" – mondja Pál -, "adott ajándékokat az embereknek". "Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" (Ef 4:8, 7). Ezeket az ajándékokat a Szentlélek osztogatja "mindenkinek külön, amint akarja" (1Kor 12:11), hogy képessé tegyék az egyházat kijelölt feladata elvégzésére.
A lelki ajándékok rendeltetése
A Szentlélek különleges képességet ad egy-egy gyülekezeti tagnak, hogy segítse az egyházat mennyei küldetése teljesítésében.
Összhang az egyházon belül. A korinthusi gyülekezetben egyetlen lelki ajándék sem hiányzott (1Kor 1:4, 7). Sajnos, azonban a tagok, mint a gyerekek, azon vitatkoztak, hogy mely ajándékok a legfontosabbak.
Pál a gyülekezet széthúzása miatti aggodalmában írt a korinthusiaknak ezeknek az ajándékoknak a valódi jellegérõl, és arról, hogy azok miként teljesítik feladatukat. A lelki ajándékok – magyarázta – kegyelmi ajándékok. Ugyanaz a Lélek adja azokat az "ajándékokat", amelyekben "különbség van"; és a szolgálatokban és cselekedetekben, amelyekhez ezek az ajándékok vezetnek, szintén "különbség van". De Pál hangsúlyozza, hogy "ugyanaz az Isten… cselekszi mindezt mindenkiben" (1Kor 12:4-6).
A Lélek ajándékokat oszt minden hívõnek – a gyülekezet épülésére, illetve építésére. Az Úr mûvének szükségletei határozzák meg, milyen ajándékokat oszt a Lélek, és kinek. Nem mindenki kapja ugyanazokat az ajándékokat. Pál azt mondja, hogy a Lélek az egyiknek bölcsességet ad, a másiknak tudományt, az egyiknek hitet, a másiknak csodatevést, az egyiknek prófétálást, a másiknak lelkek megítélését, az egyiknek nyelveket, a másiknak nyelvek magyarázását.
"De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja" (11. v.). Istennek jár köszönet annak az ajándéknak a mûködéséért, amelyet az egyház kapott, nem pedig annak az embernek, aki azt az ajándékot felhasználja. És mivel Isten az egyháznak és nem az egyes embereknek adja az ajándékokat, a megajándékozottak ne tekintsék az ajándékokat magántulajdonuknak.
Mivel a Lélek úgy osztogatja az ajándékokat, amint jónak látja, egy ajándékot sem szabad lebecsülni vagy lekicsinyelni. Az egyház egyetlen tagjának sincs joga büszkélkedni megbizatásával vagy feladatával, és senki se érezze magát alsóbbrendûnek, mert szerényebb feladatot kapott.
1. Az ajándékok mûködésének mintája. Pál az emberi test mûködésével szemlélteti a különbözõ ajándékok összhangját. A testnek sok része van, és mindegyik a maga módján járul hozzá mûködéséhez. "Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta" (18. v.).
A test egyik része sem mondhatja a másiknak: "Nincs rád szükségem!" Minden tag függõ viszonyban van egymással, "és melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk, és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalóknak nagyobb tisztességet adván" (21-24. v.).
Bármelyik szerv hibás mûködése kihat az egész testre. Ha a testnek nem lenne agya, a gyomor nem mûködne; és ha nem volna gyomra, hatástalanná válna az agy. Az egyház is ugyanígy szenved, ha bármely tag hiányzik, akármilyen jelentéktelen legyen is az.
Különleges védelmet igényelnek felépítésüknél fogva a test gyengébb szervei. Élhet az ember kéz vagy láb nélkül, de máj, szív vagy tüdõ nélkül nem. Általában szabadon hagyjuk arcunkat és kezünket, de a test egyéb részeit ruhával borítjuk erényességbõl vagy illendõségbõl. Egyáltalán nem becsülhetjük le a kisebb ajándékokat, inkább nagyobb gonddal kell bánnunk velük, mert a gyülekezet egészsége múlik rajtuk.
Isten azért adott lelki ajándékokat az egyháznak, hogy "ne legyen hasonlás a testben"; hogy táplálja az összhang és az egymástól való függés szellemét; és hogy "ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind" (25-26. v.). Tehát amikor egy hívõ szenved, az egész gyülekezetnek tudnia kell róla, és segítenie kell a szenvedés enyhítésében. A gyülekezet csak akkor lehet egészséges, ha ez a személy is meggyógyult.
Miután Pál beszélt minden egyes ajándék értékérõl, felsorolt néhányat közülük: "Némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit" (28. v.; vö. Ef 4:11). Mivel egy tag sem kapta meg az összes ajándékot, Pál mindenkit arra bátorított, hogy törekedjen "a nagyobb kegyelmi ajándékokra" (31. v. új prot. ford.), amelyek a leghasznosabbak az egyháznak.[2]
2. A szükséges kiterjedés. A Szentlélek ajándékai azonban önmagukban nem elegendõek. Van egy "kiváltképpen való út" (31. v.). Míg Krisztus visszajövetelekor a Lélek ajándékai megszûnnek, a Lélek gyümölcse örökkévaló; magában hordja a szeretet örök hatalmát, és amit a szeretet eredményez – a békességet, jóságot és igazságot (lásd: Gal 5:22-23; Ef 5:9!). Míg a prófétaság, a nyelvek ajándéka és a tudomány eltûnik, a hit, a remény és a szeretet megmarad. "Ezek között pedig legnagyobb a szeretet" (1Kor 13:13).[3]
Az a szeretet, amelyet Isten ad (görögül agapé), önfeláldozó és adakozó szeretet (1Kor 13:4-8). Ez "a magasabb rendû szeretet felismeri a szeretett személy vagy tárgy értékét; ez a szeretet elvekre, nem érzésekre épül; ez a szeretet a szeretet tárgyának nagyszerû tulajdonságai iránti tiszteletbõl fakad."[4] A szeretet nélküli ajándékok zûrzavart és pártoskodást okoznak az egyházban. Ezért a kiváltképpen való út a lelki ajándékokkal megáldottak számára van, hogy elnyerjék azt a teljesen önzetlen szeretetet is. "Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat"(1Kor 14:1).
Éljünk Isten dicsõségére! Pál a rómaiakhoz írt levélben is beszélt a lelki ajándékokról. Minden hívõt arra szólított fel, hogy Isten dicsõségére éljen (Róm 11:36-12:2), és ismét a test tagjaival szemléltette azt a különbözõség ellenére meglevõ egységet, amely az egyházhoz csatlakozó hívõket jellemzi (3-6. v.).
Legyenek a hívõk alázatosak, tudva azt, hogy mind a hit, mind a lelki ajándékok forrása Isten kegyelme. Minél több ajándékot kap egy hívõ, és minél nagyobb a lelki befolyása, annál jobban kell támaszkodnia Istenre.
Pál ebben a fejezetben a következõ ajándékokat sorolta fel: írásmagyarázás (ihletett kijelentés, kinyilatkoztatás; új protestáns fordításban: prófétálás); szolgálat, tanítás, intés (bátorítás); adakozás (szétosztás); vezetés és könyörület (szánalom). Ahogy 1Kor 12-ben, itt is a kereszténység legfontosabb elvével – a szeretettel (9. v.) zárta fejtegetését.
Péter a lelki ajándékok témáját azzal a háttérrel magyarázta, hogy "a vége pedig mindennek közel van" (1Pt 4:7). Az idõ sürgõssége azt diktálja, hogy a hívõk használják az ajándékokat. "Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott – mondta -, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai" (10. v.). Pálhoz hasonlóan Péter is azt tanította, hogy ezeknek az ajándékoknak nem öndicsõítés a céljuk, hanem hogy "mindenben Isten dicsõíttessék" (11. v.). Õ is a szeretettel társította ezeket az ajándékokat (8. v.).
Az egyház növekedése. Pál a lelki ajándékok harmadik és egyben utolsó tárgyalásakor arra buzdította a hívõket, hogy "járjatok úgy, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútûréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében" (Ef 4:1-3).
A lelki ajándékok is elõsegítik az egységet, ami a gyülekezet növekedését eredményezi. Minden hívõ a "Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" kapott kegyelmet (7. v.).
Krisztus "adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul". Ezeket az ajándékokat Krisztus "a szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére" adott. "Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére" (11-13. v.). Akik lelki ajándékokat kapnak, azoknak az a feladatuk, hogy elsõsorban a hívõknek szolgáljanak és képezzék ki õket az ajándékaik szerinti szolgálatra.
Ezek a szolgálatok lelkileg megszilárdítják a gyülekezetet, és védetté teszik a hamis tanításokkal szemben annyira, hogy a hívõk nem lesznek többé "gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestõl fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban" (14-15. v.).
Végül, a lelki ajándékok Krisztusban egységet teremtenek az egyházban, és elõsegítik a fejlõdést. "Akibõl az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Õ segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben" (16. v.). Ahhoz, hogy az egyház úgy növekedjék, ahogy Isten akarja, minden tagnak használnia kell a tõle kapott kegyelmi ajándékokat.
Ennek eredményeképpen az egyház két irányban növekszik: a tagok létszámában és az egyes tagok lelki ajándékaiban. Ebben is szerepet játszik a szeretet, mert az egyház csak akkor épül és növekszik, ha ezeket az ajándékokat szeretettel használja.
A lelki ajándékok jelentõsége
Közös szolgálat. A Szentírás nem támasztja alá azt a véleményt, hogy a papságnak kell szolgálnia, a tagság pedig tétlenül üljön, és arra várjon, hogy táplálják. Lelkészekbõl és tagokból tevõdik össze az egyház: "Isten népe" (1Pt 2:9). Közösen felelõsek az egyház jólétéért és eredményességéért. Együtt kell dolgozniuk, mindenkinek a maga Krisztusadta ajándékai szerint. A különbözõ ajándékok különbözõ feladatok és szolgálatok teljesítését eredményezi. Mindnyájan együttesen végzik a bizonyságtevést, hogy kiterjesszék Isten országát, és felkészítsék a világot a Megváltóval való találkozásra (Mt 28:18-20; Jel 14:6-12).
A papság szerepe. A lelki ajándékokról szóló tanítás felelõssé teszi a lelkészt a gyülekezet kiképzéséért. Isten apostoloknak, prófétáknak, evangélistáknak, lelkipásztoroknak és tanítóknak hívott el embereket, hogy felkészítsék népét a szolgálatra. "A lelkészek ne végezzék azt a munkát, ami a gyülekezet feladata. Ha ezt teszik, túlterhelik magukat, és meggátolnak másokat feladatuk végzésében. Tanítsák meg a lelkészek a tagokat, hogyan dolgozzanak a gyülekezetben és a társadalomban."[5]
Az a lelkész, aki nem kapta a tanítás ajándékát, ne pásztorként, hanem Isten mûvének más területén szolgáljon.[6] Isten terve akkor valósul meg az egyházban, ha lelkészei készek és képesek a tagokat megtanítani arra, hogyan használják istenadta ajándékaikat.
Ajándékok és a misszió. Isten a lelki ajándékokat az egész egyház javára adta, nemcsak azok számára, akik a lelki ajándékokat kapják. És ahogy a megajándékozott nem a maga számára kapja az ajándékot, az egyház sem a maga számára kapja az ajándékok összességét. Isten azért áldja meg az egyházat ajándékokkal, hogy felkészítse küldetése elvégzésére – a világ evangélizálására.
A lelki ajándékok nem a jól végzett munka jutalmai, hanem Isten eszközei a munka jó végzéséhez. A Lélek rendszerint az egyén természetes képességeivel összeegyeztethetõ lelki ajándékokat ad, bár a természetes adottságok önmagukban nem lelki ajándékok. Csak az újjászületett embert tudja a Lélek megeleveníteni. Újjá kell születnünk ahhoz, hogy lelki ajándékokat kaphassunk.
Egység a különbözõségben, nem egyformaság. Egyes keresztények a többi hívõt magukhoz hasonlóvá akarják tenni. Ez az emberi elgondolás nem Istené. Az ajándékok kiegészítõ jellegét mutatja az a tény, hogy a gyülekezet a lelki ajándékok különbözõsége ellenére is megõrzi egységes voltát. Azt jelzi, hogy Isten egyházának fejlõdése minden egyes tagon múlik. Isten azt akarja, hogy az egyházon belül minden ajándék, szolgálat és tevékenység egyesüljön azon az alapon, amelyet az egyház a történelme során lefektetett. Jézus Krisztusban, a fõ szegletkõben "az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban" (Ef 2:21).
Bizonyságtevés – az ajándékok rendeltetése. A hívõk különbözõ ajándékokat kapnak, jelezve azt, hogy mindenkinek egyénre szabott szolgálata van. De minden hívõnek tudnia kell, hogyan tegyen hitérõl bizonyságot, hogyan mondja el, mit hisz, és hogy Isten mit tett az õ életében. Minden egyes ajándékot, bármi legyen is az, Isten abból a célból adja, hogy birtokosát képessé tegye a bizonyságtevésre.
A lelki ajándékok felhasználásának elmulasztása. Azoknak a hívõknek, akik nem hajlandók használni lelki ajándékaikat, nemcsak azt kell meglátniuk, hogy ajándékaik elsorvadnak, hanem azt is, hogy örök életüket kockáztatják. Jézus aggódó szeretettel és komolyan figyelmeztet, hogy az a szolga, aki nem használja talentumát, semmivel sem jobb, mint a "gonosz és rest szolga", aki eljátszotta örök érvényû jutalmát (Mt 25:26-30).[7] A hûtlen szolga önként megvallotta, hogy mulasztása szándékos és elõre megfontolt volt. Ezért viselnie kellett mulasztásáért a felelõsséget. "Az ítélet végsõ nagy napján a nagy Bíró a gonosztevõk közé sorolja azokat, akik kitérve az alkalmak elõl csak sodródtak, és lerázták magukról a felelõsséget."[8]
A lelki ajándékok felismerése
Azoknak a tagoknak, akik eredményesen akarnak a gyülekezet missziójába bekapcsolódni, ismerniük kell ajándékaikat. Az ajándék olyan, mint az iránytû, amely birtokosát a szolgálat és a teljes élet öröme felé irányítja (Jn 10:10). Amilyen mértékben "nem akarjuk (vagy elmulasztjuk) felismerni, fejleszteni és használni képességeinket, a gyülekezet annyival szegényebb, mint amilyen lehetne. Kevesebb, mint amilyennek Isten tervezte."[9]
Lelki ajándékaink felismerésének folyamata [10] az alábbiak szerint jellemezhetõ:
Lelki felkészülés. Az apostolok buzgón imádkoztak azért, hogy olyan szavakat mondjanak, amelyek a bûnösöket Krisztushoz vezethetik. Félretették a nézeteltéréseket és az elsõbbség utáni vágyat, ami elõzõleg elválasztotta õket egymástól. Bûneik megvallása és a bûnbánat Krisztussal szoros közösségbe vonta õket. Azoknak is, akik ma fogadják el Krisztust, így kell felkészülniük a Szentlélek keresztségére.
A Lélek keresztsége nem egyszeri esemény; naponta megtapasztalhatjuk.[11] Könyörögnünk kell az Úrhoz ezért a keresztségért, mert ez ad erõt az egyháznak a bizonyságtevéshez és az evangélium hirdetéséhez. Ehhez az szükséges, hogy állandóan alárendeljük életünket Istennek, teljesen Krisztusban maradjunk, és bölcsességet kérjünk tõle képességeink felismeréséhez (Jak 1:5).
A Szentírás tanulmányozása. Ha imádkozva tanulmányozzuk azt, amit az Újtestamentum a lelki ajándékokról tanít, akkor a Szentlélek megmutatja, milyen szolgálatot szánt nekünk. Fontos hinnünk, hogy Isten legalább egy képességet adott nekünk, amit az Õ szolgálatában kell használnunk.
Készség a Gondviselés vezetésének elfogadására. Nem nekünk kell használnunk a Lelket, hanem Õ használ bennünket, mert Isten az, aki népében "ébreszti… az akarást és a cselekvést is az õ tetszésének megfelelõen" (Fil 2:13 – új prot. ford.). Kiváltságunk, hogy a szolgálatnak abban az ágában dolgozhatunk, amelyet a gondviselõ Isten megmutat. Alkalmat kell adnunk Istennek arra, hogy másokon keresztül vegye igénybe segítségünket. Készen kell állnunk arra, hogy a gyülekezetben jelentkezõ szükségletek szerint cselekedjünk. Ne féljünk megpróbálni új dolgokat, és nyugodtan tájékoztathatjuk a segítségünket igénylõket talentumainkról és tapasztalatainkról.
Minõsítés az egyház részérõl. Mivel Isten ezeket az ajándékokat egyháza építésére adja, ezért ajándékaink minõsítése végsõ soron Krisztus testének a feladata, és nem a saját érzéseinké. Az ember sokszor nehezebben ismeri fel a saját képességeit, mint másokét. Nemcsak meg kell hallgatnunk, amit mások mondanak képességeinkrõl, hanem az is fontos, hogy felismerjük és elismerjük azokat a képességeket, amelyeket Isten másoknak adott.
Nincs annál lelkesítõbb és boldogítóbb tudat, hogy a Gondviselés által nekünk szánt helyet vagy szolgálatot betöltjük. Mennyi áldásban van részünk, ha Isten szolgálatában használjuk azt a képességet, amit Krisztus a Szentlélek által adott nekünk! Krisztus nagyon szeretne kegyelmi ajándékaiban részesíteni bennünket. Fogadjuk el hívását ma, és lássuk meg, mit tehetnek ajándékai a Lélekkel betöltött életben!