A keresztség által megvalljuk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitünket, és bizonyságot teszünk arról, hogy meghaltunk a bûnnek és új életben akarunk járni. Tehát elfogadjuk Krisztust Urunknak és Megváltónknak, az Õ gyermekei leszünk és az Õ egyházának tagjaivá fogadnak. A keresztség Krisztussal való szövetségünknek, bûneink bocsánatának és a Szentlélek befogadásának a jelképe. A keresztség vízbemerítéssel történik. Feltétele a Jézusban való hit és az egyértelmû bûnbánat. Megelõzi a Szentírás tanulása, és a tanítások elfogadása. (Hitelvek – 14)
Nyangwira számára, aki Közép-Afrikában élt, a keresztség nem csupán választási lehetõség volt. Több mint egy éven át nagy buzgalommal tanulmányozta a Bibliát. Kereszténységre vágyott.
Egy este elmondta férjének, mi mindent tanult. A férje magából kikelve üvöltötte: "Nem tûröm meg ezt a vallást az otthonomban, és ha továbbra is ezt tanulod, megöllek!" Nyangwira összetört, mégis tovább folytatta a tanulást, és hamarosan felkészült a keresztségre.
Mielõtt elindult a keresztségi istentiszteletre, tisztelettudóan letérdelt férje elõtt, és elmondta neki, hogy meg fog keresztelkedni. A férj kiabálni kezdett, és felkapta nagy vadászkését. "Megmondtam, nem akarom, hogy megkeresztelkedj! Megöllek azon a napon, amikor megkeresztelkedsz!"
Nyangwira eltökélte magában, hogy követi az Urat. Amint elindult, férje fenyegetése visszhangzott fülében.
Mielõtt a vízbe lépett, megvallotta bûneit, s életét Megváltójának ajánlotta. Nem tudhatta, vajon az élete is véget ér-e aznap, amiért az Urat választotta. Amikor megkeresztelkedett, béke költözött a szívébe. Hazaérve odavitte a kést a férjének. – "Megkeresztelkedtél?" – kérdezte a férfi haragosan. – "Igen!" – felelte Nyangwira egyszerûen. "Itt a kés!" – "Kész vagy meghalni?" – "Kész vagyok!" Felesége bátorságán elcsodálkozva a férfi már nem akarta megölni az asszonyt.[1]
Mennyire fontos a keresztség?
Ér a keresztség annyit, hogy valaki kész legyen akár az életét is kockára tenni miatta? Isten valóban megkívánja a keresztséget? Attól függ az üdvösség, hogy megkeresztelkedünk, vagy sem?
Jézus példája. Egy napon Jézus kilépett a názáreti ácsmûhelybõl, búcsút intett családjának, és elment a Jordán folyóhoz, ahol unokatestvére, János prédikált. Amikor odaért, megkérte, keresztelje meg. János meglepõdve próbálta lebeszélni: "Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz énhozzám?" "Engedj most, – felelte Jézus – mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk" (Mt 3:13-15).
Jézus keresztsége mindörökre isteni szentesítéssel látta el ezt a szertartást [2] (Mt 3:13-17; vö. Mt 21:25). A keresztség az igazságnak egyik képe, amelyben mindenki részesedhet. Mivel a bûntelen Krisztus megkeresztelkedett, hogy betöltsön minden igazságot, nekünk bûnösöknek is ugyanezt kell tennünk.
Jézus parancsolata. Szolgálata végén Krisztus meghagyta tanítványainak: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek" (Mt 28:18-20).
E parancsban Jézus világossá tette, hogy mindazoktól megkívánja a keresztséget, akik egyházának, lelki országának tagjai akarnak lenni. Mivel a tanítványok szolgálata által a Szentlélek bûnbánatra és Jézusnak, mint Megváltójuknak elfogadására vezette az embereket, a Szentháromság Isten nevében kellett megkeresztelkedniük. Keresztségük annak bizonyságát adta, hogy személyes kapcsolatba léptek Krisztussal, és elhatározták: a kegyelem országának elveivel összhangban élnek. Krisztus ezzel erõsítette meg a keresztelésre vonatkozó utasítását: "Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig".
Krisztus mennybemenetele után az apostolok hirdették a keresztség szükségességét és sürgõsségét (ApCsel 2:38; 10:48; 22:16). Ezt hallva tömegesen keresztelkedtek meg az emberek, akikbõl létrejött az újszövetségi egyház (ApCsel 2:41, 47; 8:12). Elfogadták az Atya, a Fiú és a Szentlélek tekintélyét.
Keresztség és üdvösség. Krisztus azt tanította, hogy "aki hiszen és megkeresztelkedik, az idvezül" (Mk 16:16). Az apostoli egyházban ha valaki elfogadta Krisztust, utána önmagától következett a keresztsége, ami új hívõ hitének megerõsítését jelentette (vö. ApCsel 8:12; 16:30-34).
Noé és az özönvíz történetével akarta Péter bemutatni a keresztség és az üdvösség közötti kapcsolatot. Az özönvíz elõtti idõben a bûn már annyira elhatalmasodott, hogy Isten Noé által figyelmeztette a világot: térjenek meg, különben elpusztulnak. Csak nyolc ember hitt, ment be a bárkába és "tartatott meg víz által: ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által" (1Pt 3:20-21).
Péter kifejtette, hogy amint Noé és családja megtartatott víz által, mi úgy tartatunk meg a keresztség által. Természetesen nem a víz áradása, hanem Isten tartotta meg Noét, és hasonlóképpen nem a keresztvíz, hanem Krisztus vére az, ami lemossa a hívõ bûnét. "A keresztség azonban, mint [Noé] engedelmessége, amikor bement a bárkába ‘a jó lelkiismeret válasza Istennek’. Amikor az ember Isten ereje által ‘válaszol’, ‘a Jézus Krisztus feltámadása által’ biztosított üdvösség érvénybe lép."[3]
A keresztség ugyan szorosan kapcsolódik az üdvösséghez, de nem garantálja azt.[4] Pál a keresztség jelképes megjelenítésének tartotta Izrael kivonulását.[5] "Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhõ alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhõben és a tengerben; és mindnyájan egy lelki eledelt ettek; és mindnyájan egy lelki italt ittak." A Vörös-tengeren átkelve Izrael népe jelképes értelemben megkeresztelkedett – vízbe merült: a felhõ borult rájuk, a tenger vize körülfogta õket. De ennek ellenére is "azoknak többségét nem kedvelé az Isten" (1Kor 10:1-5). A keresztség ma sem biztosítja önmagától az üdvösséget. Izrael története megiratott "a mi tanulságunkra, akikhez az idõknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék" (1Kor 10:11-12).
"Egy a keresztség"
A keresztségnek különbözõ formáit gyakorolják a keresztény világban. Vannak, akik alámerítéssel, mások meghintéssel ill. leöntéssel végzik. Isten egyházában a Lélek adta egységre jellemzõ az "egy. keresztség" (Ef 4:5).[6] Mit árul el a Biblia a megkeresztelni szó jelentésérõl, gyakorlatáról és lelki jelentõségérõl?
A "megkeresztelni" szó jelentése. Ez a szó a görög baptidzó fordítása és alámerítésre utal, hiszen a baptó igébõl származik, ami azt jelenti: "meríteni", "mártani".[7] Amikor a keresztelni ige víz általi keresztségre utal, az ember víz alá merítésének gondolatát hordozza.[8]
Az Újszövetség a keresztelni igével utal (1) a víz általi keresztségre (pl. Mt 3:6; Mk 1:9; ApCsel 2:41); (2) Krisztus szenvedésének és halálának hasonlatára (Mt 20: 22-23; Mk 10:38-39; Lk 12:50); (3) a Szentlélek eljövetelére (Mt 3:11; Mk 1:8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCsel 1:5; 11:16); és (4) a szertartásos kézmosásra (Mk 7:3-4; Lk 11:38). A negyedik szóhasználat egyszerûen a szertartási értelemben vett tisztátalanságtól megtisztító mosdásra utal, és nem törvényesíti a leöntéses keresztséget.[9] A keresztség szót a Szentírás a víz általi keresztségre és Krisztus halálára is alkalmazza (Mt 3:7; 20:22).
J. K. Howard megjegyzi, az Újszövetségben "nem található bizonyíték arra, hogy az apostolok valaha is gyakorolták volna a meghintéses keresztséget. Valójában minden bizonyíték arra mutat, hogy ezt csak késõbb vezették be."[10]
Keresztség az Újszövetségben. Minden olyan esetben, amikor az Újszövetség víz általi keresztséget jegyzett fel, a keresztség alámerítéssel történt. Azt olvassuk, hogy János "a Jordán vizében" (Mt 3:6; vö. Mk 1:5) és "Énonban, Sálemhez közel keresztelt, mert ott sok volt a víz" (Jn 3:23). Csak az alámerítéshez kellett sok víz.
János bemerítette Jézust, megkeresztelte "a Jordánban", majd a keresztség után Jézus "azonnal feljövén a vízbõl." (Mk 1:9-10; Mt 3:16).[11]
Az apostoli egyházban is alámerítéssel kereszteltek. Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp kincstárnokot, "leszállának mindketten a vízbe", és "a vízbõl feljöttek" (ApCsel 8:38-39).
Keresztség a történelemben. A kereszténység kora elõtt a zsidók alámerítéssel keresztelték meg a prozelitákat. Az esszénusok Qumránban a tagokat és az új megtérõket is alámerítették.[12]
A katakombákban és templomokban látható festményeknek, a padlózatot, a falakat és a mennyezetet borító mozaikoknak, a faragott dombormûveknek és az Újszövetség régi példányaiban látható rajzoknak bizonyítékai "minden kétséget kizáróan azt tanúsítják, hogy a keresztény egyházban az elsõ 10-14 évszázadban az alámerítés volt a keresztség megszokott formája".[13] Észak-Afrika, Törökország, Itália, Franciaország sõt Magyarországon Pécs és más helyek régi katedrálisaiban, templomaiban és romjai között található keresztelõ medencék még ma is hirdetik, hogy milyen régi keletû ez a gyakorlat.[14]
A keresztség jelentése
A keresztség jelentése és formája szorosan kötõdik egymáshoz. Alfred Plummer mondta: "A keresztség teljes jelentõsége csak akkor látható, ha alámerítéssel gyakorolják".[15]
Krisztus halálának és feltámadásának jelképe. Elsöprõ erejû bajt és szenvedést jelképez az, ha víz borítja el az embert (Zsolt 42:8; 69:3; 124:4-5), így Jézus víz általi keresztsége szenvedésének, halálának és eltemettetésének prófétai bejelentése volt (Mk 10:38; Lk 12:50), a vízbõl való kijövetele pedig az azt követõ feltámadását hirdette (Róm 6:3-5).
A keresztségnek – mint Krisztus szen-vedésének jelképe – nem lett volna olyan jelentõsége, ha az apostoli egyházban nem alámerítéssel, hanem valahogy másképp kereszteltek volna." Ezért "az alámerítéses keresztség mellett a teológiai érv szól a legerõsebben."[16]
A bûnnek való meghalás és az Istennek való élet jelképe. A keresztséggel a hívõk Urunk szenvedésének élményében részesülnek. "Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az õ halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért õvele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból. azonképpen mi is új életben járjunk" (Róm 6:3-4) – mondta Pál.
A hívõ és Krisztus közötti meghitt kapcsolatra utalnak az ilyen kifejezések: "megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba", "az õ halálába keresztelkedtünk meg" és "eltemettettünk azért õvele együtt a keresztség által". Howard megjegyezte: "A keresztség jelképes cselekményével a hívõ Krisztus halálában részesül, és az a halál valósággal az õ halála lesz; részesül Krisztus feltámadásában is, és az a feltámadás az õ feltámadása lesz."[17] Mire utal az, hogy a hívõ részesül Krisztus szenvedésében?
1. Meghalni a bûnnek. A keresztségben a hívõk "az õ [Krisztus] halálának hasonlatossága szerint vele eggyé" lettek (Róm 6:5), és "Krisztussal együtt" megfeszíttettek (Gal 2:20). Ez azt jelenti, hogy "a mi óemberünk õvele megfeszíttetett, hogy megerõtelenüljön a bûnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bûnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bûn alól" (Róm 6:6-7).
A hívõk hátat fordítanak régi életmódjuknak. Meghaltak a bûnnek, és megerõsítik, hogy "a régiek elmúltak" (2Kor 5:17), életük el van rejtve Krisztussal Istenben. A keresztség a régi élet keresztre feszítését jelképezi. Nem csak halál, hanem eltemetés is. Eltemettetünk "õvele együtt a keresztségben" (Kol 2:12). A halál után a temetés következik, így amikor a hívõ leszáll a hullámsírba, eltemettetik régi élete, mely akkor múlt el, amikor elfogadta Jézus Krisztust.
A keresztséggel a hívõk elfordulnak a világtól. Engedelmeskedve a parancsnak: "Menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek" (2Kor 6:17), a keresztelendõk nyilvánosan megvallják, hogy felhagynak Sátán szolgálatával és Krisztust fogadják be életükbe.
Az apostoli egyházban a megtérésre szólító felhívás együtt járt a keresztségi felhívással (ApCsel 2:38). A keresztség tehát az igazi bûnbánatot is jelöli. A hívõk meghalnak a törvényszegésnek és bûnbocsánatot nyernek Jézus megtisztító vére által. A keresztségi szertartás a belsõ tisztulást – a megvallott bûnök lemosását bizonyítja.
2. Élni Istennek. Krisztus feltámasztó hatalma hatni kezd az életünkben. Képessé tesz arra, hogy "új életben járjunk" (Róm 6:4), holtak lévén a bûnnek, de élve "az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban" (Róm 6:11). Tanúsítjuk, hogy a régi természetünk feletti gyõzelmes életre egyetlen reményünk a feltámadott Úr kegyelmében van, aki a Szentlélek erõt adó hatalma által új életet adott. Ez az új élet az emberi tapasztalat magasabb szintjére emel, új értéket, késztetést és vágyat ad, melyek gyújtópontjában a Jézus Krisztus iránti elkötelezettség áll. Megváltónk új tanítványai vagyunk, és a keresztség tanítványságunk jele.
Szövetségi kapcsolat jelképe. Az ószövetségi idõben a körülmetélés volt az Isten és Ábrahám közötti szövetségi kapcsolat jele (1Móz 17:1-7).
Az ábrahámi szövetségnek volt lelki és nemzeti oldala is. A körülmetélés a nemzeti hovatartozást is jelölte. Körül kellett metélni Ábrahámot és családjának minden nyolc naposnál idõsebb férfi tagját (1Móz 17:10-14, 25-27). Aki nem metéltette körül magát, az "kivágattatik" Isten népe közül, mert megszegte a szövetséget (1Móz 17:14).
E szövetség Isten és Ábrahám, azaz felnõtt ember között köttetett, ami a lelki kiterjedésre utal. Ábrahám körülmetélkedése a hit általi megigazulás korábbi tapasztalatát jelölte és erõsítette meg. "A körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanúsított hite igazságának pecsétjéül nyerte" (Róm 4:11).
Ám egyedül a körülmetélkedés még nem garantálja, hogy az ember a szövetség igazi lelki kiterjedésébe lép. Isten emberei gyakran figyelmeztettek, hogy a lélek körülmetélésére van szükség, ami elengedhetetlen. "Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménnyakúak" (5Móz 10:16; vö. 30:6; Jer 4:4). A "körülmetéletlen szívûekre" büntetés várt a pogányokkal együtt (Jer 9:25-26).
Amikor a zsidók elvetették Jézust, mint Messiást, megtörték Istennel való szövetségi kapcsolatukat, véget vetve ezzel különleges helyzetüknek, mint Isten kiválasztott népe (Dán 9:24-27; lásd: 4. fejezet). Isten, akinek szövetsége és ígéretei változatlanok maradtak, új népet választott magának. A lelki Izrael foglalta el a zsidó nép helyét (Gal 3:27-29; 6:15-16).
Krisztus halála törvényerõre emelte az új szövetséget. Az emberek a lelki körülmetélkedés által léptek e szövetségbe, amit Jézus engesztelõ halálára válaszként tettek meg. A keresztényeké a "körülmetéletlenség evangéliuma" (Gal 2:7). Az új szövetség "belsõ hitet", és nem "külsõ szertartást" követel meg azoktól, akik a lelki Izraelhez akarnak tartozni. Zsidónak születni kell, kereszténnyé azonban csak újjászületés által lehet az ember. "Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit" (Gal 5:6). Csak "a szívnek lélekben. való körülmetélése" számít (Róm 2:28-29).
A keresztség, ami a Jézussal való üdvözítõ kapcsolat jele, jelképezi a lelki körülmetélést. "Akiben körül is metéltettek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bûnök testét a Krisztus körülmetélésében; eltemettetvén Õvele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Õt a halálból" (Kol 2:11-12).
"Amikor Jézus elvégzi a lelki körülmetélést, és ezzel az újonnan megkeresztelt ember levetkezi ‘érzéki testét’, ‘felöltözi Krisztust’, új szövetségi kapcsolatba lép Jézussal. Ennek következtében egyenes ágon nyeri a szövetségi ígéretek teljesedését."[18] "Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök" (Gal 3:27-29). Isten biztos ígéretét tapasztalják azok, akik e szövetségi kapcsolatba léptek: "Istenökké leszek, õk pedig népemmé lesznek" (Jer 31:33).
Krisztus szolgálatára szentelõdésnek jelképe. Keresztségekor Jézusra különleges mértékben áradt a Szentlélek, ami azt jelölte, hogy fel lett szentelve vagy kenve az Atya által számára kijelölt küldetés végzésére (Mt 3:13-17; ApCsel 10:38). Jézus tapasztalata azt mutatja, hogy a víz általi keresztség és a Lélek keresztsége összetartozik, nem teljes a keresztség a Szentlélek befogadása nélkül.
Az apostoli egyházban a Szentlélek kitöltetése általában a víz általi keresztséget követte. Tehát ma, amikor megkeresztelkedünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, akkor a menny három nagy hatalmának és az örökkévaló evangélium hirdetésének szenteljük, ajánljuk magunkat, és azzal kapcsolódunk össze.
E szolgálatra a Szentlélek készít fel úgy, hogy megtisztítja a szívünket a bûntõl. János kijelentette: Jézus "Szentlélekkel és tûzzel keresztel majd" (Mt 3:11). Ésaiás kinyilatkoztatta, hogy Isten "az ítélet lelkével, a megégetés lelkével" tisztítja meg népét tisztátalanságából (Ésa 4:3). "Kiolvasztom mintegy lúggal salakodat, és eltávolítom minden ólmodat" – mondja Isten (Ésa 1:25). "A mi Istenünk megemésztõ tûz" (Zsid 12:29). A Szentlélek megtisztítja mindazok szívét, akik meghódolnak elõtte. Bûneiket elemészti.
Ezek után adja a Szentlélek ajándékait. Ajándékai "rendkívüli adományok Istentõl, amit a hívõ a keresztségkor nyer, hogy képessé váljon az egyház és mindazok szolgálatára, akik még nem fogadták el Jézus Krisztust".[19] A Szentlélek keresztsége adott erõt az õskeresztény egyháznak a bizonyságtevéshez (ApCsel 1:5, 8), és csak ugyanez a keresztség fogja képessé tenni az egyházat feladata betöltésére, arra, hogy hirdesse Isten országának örökkévaló evangéliumát (Mt 24:14; Jel 14:6).
Az egyházhoz csatlakozás jelképe. A keresztség az ember újjászületésének jele ként (Jn 3:3, 5) a Krisztus lelki országába való belépést is jelöli.[20] Mindig az egyházba vezetõ ajtóként mûködik, mivel az új hívõt Krisztussal fûzi egybe. A keresztség által az Úr az új tanítványt a hívõk testületéhez, az Õ testéhez, az egyházhoz kapcsolja (ApCsel 2:41, 47; 1Kor 12:13), aki így Isten családjának a tagja lesz. Nem keresztelkedhet meg az ember az egyház családjához való csatlakozás nélkül.
A keresztség feltételei
A Krisztus és egyháza közötti kapcsolatot a Szentírás a házassághoz hasonlítja. A házasság felelõsségét és az azzal járó elkötelezettséget mindkét félnek jól kell ismernie. Akik szeretnének megkeresztelkedni, azoknak az életében láthatóvá kell legyen a hit, a megtérés és a megtérés gyümölcse, azok tisztában kell legyenek a keresztség jelentésével és az ebbõl fakadó lelki kapcsolattal.[21]
Hit. A keresztség egyik elõfeltétele, hogy az ember hisz Jézus engesztelõ áldozatában, ami a bûntõl való megváltás egyetlen eszköze. "Aki hiszen és megkeresztelkedik, az idvezül" (Mk 16:16). Az apostoli egyházban csak azokat keresztelték meg, akik hittek az evangéliumban (ApCsel 8:12, 36-37; 18:8).
"A hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által" (Róm 10:17), ezért a keresztségre való felkészülésnek lényeges része a tanítás. Krisztus nagy misszióparancsa megerõsíti a tanítás fontosságát: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek" (Mt 28:19-20). Ahhoz, hogy valaki tanítvány legyen, alapos tanításban kell részesüljön.
Megtérés. "Térjetek meg – mondta Péter – és keresztelkedjetek meg mindnyájan" (ApCsel 2:38). Az Isten Igéjébõl való tanítás nem csak hitet fakaszt, hanem bûnbánatot és megtérést is kivált az emberbõl. Isten hívását hallva az emberek látják elveszett állapotukat, megvallják bûnösségüket, alávetik magukat Istennek, megtérnek bûneikbõl, elfogadják Krisztus engesztelését és új életre szentelik magukat az Úrral. Megtérés nélkül nem lehet személyes kapcsolatuk Jézus Krisztussal. Csak a megtérés által halhatnak meg a bûnnek, ez pedig a keresztség elõfeltétele.
A megtérés gyümölcsei. Akik szeretnének megkeresztelkedni, azoknak meg kell vallaniuk hitüket, és meg kell térniük. Ám a keresztség bibliai elõfeltételeinek addig nem tettek eleget, amíg nem teremnek "a megtéréshez illõ gyümölcsöket" (Mt 3:8). Életük igazolja a jézusi igazság iránti elkötelezettségüket, és abból látszik meg: szeretik Istent, hogy a parancsolatoknak engedelmeskednek. A keresztségre való felkészülés során hátat kell fordítaniuk a tévtanoknak és a helytelen szokásoknak. Ha a Lélek gyümölcsei látszódnak meg az életükben, ez azt bizonyítja, hogy az Úrban vannak, és az Úr bennük él (Jn 15:1-8). Addig még nem készültek fel az egyházhoz való csatlakozásra, amíg Krisztussal létezõ kapcsolatuk ilyen bizonyítékát nem adják.[22]
A keresztelendõk meghallgatása. A gyülekezeti taggá válásnak része e lelki lépés megtétele, ami nem azt jelenti csupán, hogy beírják az ember nevét a névsorba. A keresztelést végzõk felelõssége eldönteni, hogy felkészült-e a keresztelendõ, vagy sem. Meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a keresztelendõ érti az egyház által képviselt elveket, új teremtés lett és örömmel él az Úr Jézusban.[23]
Ítélkezniük azonban nem szabad afölött, hogy ki milyen okkal kéri a keresztséget. "Amikor valaki jelzi, hogy a gyülekezet tagja kíván lenni, meg kell vizsgálnunk élete gyümölcseit, de indítékaiért õ felelõs."[24]
Vannak, akiket élve temetett el a hullámsír. Énjük nem halt meg. Õk nem nyertek új életet Krisztusban. A gyengeség és a hitehagyás magvait hozzák magukkal azok, akik így csatlakoznak az egyházhoz. "Megszenteletlenségük" hatása megzavarja az egyházon belül és kívül lévõket egyaránt, veszélyeztetve az egyház bizonyságtételét.
Meg kell-e keresztelni csecsemõket, gyermekeket? A keresztség által az új hívõk az egyház tagjaivá válnak, és újjászületnek. Megtérésük nyomán keresztelkedhettek meg és válhattak az egyház tagjává. A beiktatás az újjászületéskor, nem pedig a természetes születéskor történik. Ezért van az, hogy a hívõk keresztelkedtek meg, "mind férfiak, mind asszonyok" (ApCsel 8:12-13, 29-38; 9:17-18; 1Kor 1:14). Karl Barth elismeri: "Az Újszövetség egyetlen helye sem engedi meg, és nem is ad parancsot a gyermekkeresztségre."[25]
"A gyermekkeresztségben képtelen vagyok felismerni az újszövetségi egyház keresztségét"[26] – vallja meg G. R. Beasley-Murray.
A csecsemõk és a kisgyermekek nem élhetik át a megtérést, ezért még nem alkalmasak a keresztségre. Azt jelentené ez, hogy az új szövetség közösségébõl ki vannak rekesztve? Semmiképpen nem! Jézus nem zárta ki õket a kegyelem országából. "’Engedjétek, – mondta – és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa’. Azután rájuk tette a kezét" (Mt 19:14-15 – új prot. ford.). A hívõ szülõk szerepe rendkívül fontos abban, hogy gyermekeiket a Krisztussal való kapcsolat kialakítására irányítsák, ami végül elvezeti õket a keresztségig.
A gyermekbemutatás szokása alakult ki annak nyomán, hogy Jézus igazat adott az anyáknak, akik áldását kérve vitték hozzá gyermekeiket. A szülõk elviszik gyermekeiket az istentiszteletre, hogy ott Istennek bemutassák, ill. ajánlják õket.
Milyen korban lehet kész valaki a keresztségre? Meg lehet keresztelni azt, aki (1) már elég idõs ahhoz, hogy megértse, mit jelent a keresztség, (2) átadta magát Krisztusnak és megtért, (3) érti a kereszténység alapvetõ elveit és (4) tisztában van a gyülekezeti tagság jelentõségével. Az ember csak akkor veszélyezteti üdvösségét, ha kora szerint már képes felelõsséget vállalni, de elutasítja a Szentlélek befolyását.
Mivel a lelki érettség tekintetében az azonos korú emberek is különböznek egymástól, vannak, akik már fiatalabb korban készek a keresztségre, mint mások. Ezért nem határozhatjuk meg a keresztség korának alsó határát. Ha a szülõk beleegyeznek abba, hogy gyermekeik korábban keresztelkedjenek meg, felelõsséget kell vállalniuk gyermekeik lelki növekedéséért és jellemfejlõdéséért.
A keresztség gyümölcse
A keresztség legfontosabb gyümölcse az, ha az ember Krisztusért él. Céljainak és törekvéseinek nem saját maga, hanem Krisztus áll a középpontjában.
"Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén; az odafelvalókkal törõdjetek, nem a földiekkel" (Kol 3:1-2). Nem a keresztség a legmagasabb csúcs, ahová a kereszténynek el kell érnie. A lelki növekedés közben kegyelemben részesülünk, amit Isten tervének végrehajtásakor mások javára kell kamatoztatnunk. "Kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében" (2Pt 1:2). Ha hûségesen kitartunk keresztségi fogadalmunk mellett, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akinek nevében megkeresztelkedtünk, biztosítja, hogy isteni erõ siet segítségünkre a keresztség utáni életünk minden szükséghelyzetében.
A második gyümölcs a Krisztus egyházáért való élet. Többé nem elszigetelt emberekként élünk, Krisztus egyházának tagjai lettünk. Élõ kövekként alkotjuk Isten templomát (1Pt 2:2-5). Szoros kapcsolatban állunk Krisztussal, az egyház fejével, akitõl naponta kapjuk a kegyelmet a növekedéshez és a szeretetben való fejlõdéshez (Ef 4:16). Felelõsséget vállalunk a szövetség közösségében, melynek tagjai felelõsséggel tartoznak az újonnan kereszteltekért (1Kor 12:12-26). Az új tagoknak a saját és a gyülekezet érdekében be kell kapcsolódniuk az istentiszteletbe, az imádságba és a szeretetbõl fakadó szolgálatba (Ef 4:12).
Az utolsó gyümölcs a világban és a világért való élet. Igaz, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk, a mennyei ország polgárai vagyunk (Fil 3:20). De Isten csak azért hívott ki a világból, hogy Krisztus testében tanítást kapjunk, majd visszatérjünk a világba, mint szolgái, akik részt vesznek Krisztus megmentõ szolgálatában. Az igazi tanítványok nem vonulnak ki a világból az egyházba húzódva. Misszionáriusokként születtünk Isten országába. A keresztségi fogadalomhoz való hûség azzal jár, hogy másokat is a kegyelem országába vezetünk.[27]
Ma Istennek az a hõ vágya, hogy részünk legyen a bõvölködõ életben, amit kegyelmébõl megteremtett. "Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bûneidet, segítségül híván az Úrnak nevét" (ApCsel 22:16).