Az egyház egy test, amelynek sok tagja van, akiket Isten kihívott minden nemzetbõl, ágazatból, nyelvbõl és népbõl. Krisztusban újjáteremtettünk. Az egyházat nem oszthatják meg faji, kulturális, mûveltségi különbségek. Nem lehet szétválasztani az alacsonysorsúakat és magasabb osztályhoz tartozókat; szegényeket és gazdagokat; férfiakat és nõket. Krisztusban mindannyian egyenlõek vagyunk, akiket vele és egymással egy Lélek tart közösségben. Részrehajlás és fenntartás nélkül szolgálnunk kell. Minket is szolgálnak. A Szentíráson keresztül – amelyben Jézus Krisztus önmagát nyilatkoztatta ki – mindannyian ugyanannak a hitnek és reménységnek vagyunk részesei, és ezt bizonyságul hirdetjük mindeneknek. Ennek az egységnek forrása a Szentháromság egylényegûségében van, aki gyermekének fogadott minket. (Hitelvek – 13)
Jézus befejezte már munkáját a földön (Jn 17:4), de még a halála elõtti estén is aggódott tanítványai állapota miatt.
Irigységük miatt azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb, és ki nyeri majd el Krisztus országában a legmagasabb rangot. Úgy tûnt, süket fülekre talált Jézus magyarázata arról, hogy országának alkotóeleme az alázatosság, és igazi követõi szolgálnak, készségesen áldozatot hoznak, köszönetet sem várva érte (Lk 17:10). Még az Õ példája is hiábavalónak tûnt, amikor lehajolt, hogy megmossa lábukat, azt téve, amit az ezzel járó következtetés miatt egyikõjük sem vállalt (lásd: 15. fejezet).
Jézus a Szeretet. Sugárzó könyörületessége miatt követte a tömeg. Tanítványai, akik nem értették meg önzetlen szeretetét, erõs elõítélettel viseltettek a nem zsidó származásúakkal, a nõkkel, a "bûnösökkel" és a szegényekkel szemben. Ez volt az oka, hogy nem látták meg, Krisztus még e megvetetteket is mélységes szeretettel vette körül. Amikor a tanítványok egy rossz hírû samaritánus asszonnyal beszélgetve találták a Mestert, nem tudták még, hogy az aratásra érett mezõ, amely mindenféle gabonát magában foglal, kész a betakarításra.
De Krisztust nem tántoríthatta el sem a hagyomány, sem a közfelfogás sõt még a családi befolyás sem. Elfojthatatlan szeretete elért a megtört emberiségig, és gyógyítólag hatott. Az igazi tanítványság bizonyítéka ez a szeretet lenne, amely megkülönböztetné õket a nemtörõdöm néptõl? A tanítványoknak is úgy kell szeretni, mint ahogy Õ szeretett. A világ így mindig felismerheti a keresztényeket, nem a szavaik alapján, hanem azért, mert Krisztus szeretete mutatkozik meg bennük (vö. Jn 13:34-35).
Még a Gecsemáné kertben is egyházának – azoknak, akik "a világból" jöttek (Jn 17:6) – egysége foglalkoztatta legjobban Krisztust. Azért fohászkodott Atyjához, hogy olyan egység legyen az egyházban, mint amely az Istenséget köti össze. Kérlel, add, "hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy õk is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:21).
Ez az egység az egyház leghatásosabb eszköze a bizonyságtevésben, mert Krisztusnak az emberiség iránti önzetlen szeretetét bizonyítja. "Én õbennük, és te énbennem; hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted õket, amiként engem szerettél" (Jn 17:23).
Bibliai egység és az egyház
Milyen egységre gondolt Krisztus a mai látható egyházzal kapcsolatban? Hogyan lehetséges ez a szeretet és egység? Mi az alapja? Melyek az összetevõi? Egyformaságot követel, vagy teret enged a különbözõségnek? Hogyan mûködik az egység?
A Lélek egysége. A Szentlélek az egyház egységét hajtó erõ. A hívõk Õáltala jutnak az egyházba. "Egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg" (1Kor 12:13). E megkeresztelt tagok között olyan egységnek kell lenni, amirõl Pál így ír: "a Lélek egysége" (Ef 4:3).
Az apostol felsorolta a Lélek egységének összetevõit: "Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatástoknak egy reménységében hivattatok el is; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik" (Ef 4:4-6). Az egy szó hétszeres megismétlése kiemeli a teljes egységet, amit Pál lelki szemeivel látott.
A Szentlélek minden népbõl és fajból hívja az embereket, és megkereszteli õket egy testté – Krisztus testévé, egyházává. Amint növekednek Krisztusban, a kulturális különbségek már nem osztják meg õket. A Szentlélek ledönti az elõkelõk és alacsony sorsúak, szegények és gazdagok, férfiak és nõk közötti gátakat. Tiszteletben tartják egymást, mivel tudják, hogy Isten szemében egyenlõek.
Ez az egység testületi szinten is hat. Azt jelenti, hogy a helyi gyülekezetek mindenütt egyenlõek, még akkor is, ha egyesek más országokból pénzt ill. misszionáriusokat kapnak. Az ilyen lelki egység nem ismeri a rangsort. A belföldiek és a misszionáriusok egyenlõek Isten elõtt.
Az egységes egyháznak egy a reménysége – az üdvösség "boldog reménysége"-, ami "a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsõsége megjelenése"-kor válik valóra (Tit 2:13). Ez a reménység békesség és öröm forrása, és erõteljesen ösztönöz az egységes bizonyságtételre (Mt 24:14). Átalakuláshoz vezet, mert "akiben megvan ez a reménység Õiránta, az mind megtisztítja õmagát, amiképpen Õ is tiszta" (1Jn 3:3).
A közös hit – Jézus Krisztus engesztelõ áldozatába vetett hit – által válnak a test tagjaivá. A Krisztus halálát és feltámadását jelképezõ keresztség (Róm 6:3-6) tökéletesen kifejezi ezt a hitet, amely a Krisztus testével való egységrõl tesz bizonyságot.
Végül, a Szentírás azt tanítja, hogy egy a Lélek, egy az Úr és egy az Atya Isten. Az egyház egységének minden oldala a Szentháromság Isten egységének alapján áll. "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben" (1Kor 12:4-6).
Az egység mértéke. A hívõk gondolkodásában és ítéletében is egység tapasztalható. Figyeljük meg a következõ intéseket: "A békességestûrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: hogy egy szívvel egy szájjal dicsõítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját" (Róm 15:5-6). "Kérlek azonban titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben" (1Kor 1:10). "Vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen véletek" (2 Kor 13:11).
Isten egyházában tehát egységnek kellene megmutatkoznia úgy érzésben, mint gondolatban ill. cselekedetben. Azt jelentené ez, hogy a tagoknak egyformán kell érezni, gondolkodni és cselekedni? Vajon a bibliai egység egyformaságot jelent?
Egység a különbözõségben. A bibliai egység nem jelent egyformaságot. Az emberi test bibliai hasonlata mutatja, hogy az egyház egysége a különbözõségben valósul meg.
A testnek sok szerve van, melyek mind hozzájárulnak a test legkedvezõbb mûködéséhez. Mindegyik alapvetõen fontos, mégis eltérõ feladatot lát el, egyik sem haszontalan.
Ugyanez az elv igaz az egyházban. Isten ajándékait adja "mindenkinek külön, amint akarja" (1Kor 12:11), egészséges változatosságot teremtve, ami a gyülekezet javára szolgál. Nem gondolkodik minden tag egyformán, és nem is képesek mindanynyian ugyanazt a munkát elvégezni, ám mindannyian ugyanannak a Léleknek az irányítása alatt dolgoznak; Istentõl kapott képességeikkel építik az egyházat.
Minden ajándék hasznosítására szükség van ahhoz, hogy az egyház el tudja végezni küldetését. Együttesen képeznek teljes körû evangélizációs erõt. Az egyház sikere nem attól függ, hogy minden tagja egyforma és mindenki ugyanazt teszi; hanem attól, hogy az összes tag végzi Istentõl kapott feladatát.
A szõlõtõ és a szõlõvesszõk természeti képe szemlélteti a különbözõség egységét. Jézus a szõlõtõ hasonlatával a hívõ vele való egységét akarta bemutatni (Jn 15: 1-6). Az ágak, a hívõk az igazi szõlõtõbõl, Krisztusból ágaznak el. Minden keresztény, mint minden ág és levél különbözik a többitõl, mégis egységben vannak, hiszen ugyanazt a táplálékot kapják ugyanabból a forrásból, a szõlõtõbõl. A szõlõvesszõk külön maradnak, és nem olvadnak eggyé, mégis minden tag közösségben van egymással, ha ugyanabból a tõbõl ered. Mind egy forrásból kapják a táplálékot, ugyanazokat az életadó tulajdonságokat szívják magukba.
A keresztényi egység tehát azon múlik, hogy a tagok be legyenek oltva Krisztusba. Tõle jön az erõ, ami felélénkíti a keresztényi életet. Tõle származik az egyház feladatának ellátásához szükséges képesség és erõ. Minden keresztény ízlését, szokásait és életmódját alakítja, ha hozzá kapcsolódik. Általa kötõdnek a tagok egymáshoz, közös küldetésben fognak össze. Ha a tagok benne maradnak, számûzik az önzést, így megszilárdul a keresztényi egység, ami képessé teszi õket arra, hogy végrehajtsák küldetésüket.
Különbözõ vérmérsékletû emberekbõl áll ugyan az egyház, de mind egy Fõ irányítása alatt dolgoznak. Sokféle ajándék van, de egy a Lélek. Noha az ajándékok eltérnek egymástól, a cselekedetek összhangot mutatnak. "Ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben" (1Kor 12:6).
A hit egysége. Az ajándékok különbözõsége azonban nem jelent hitbeli eltérést. Az utolsó idõben Isten egyházát olyan emberek alkotják, akik az örökkévaló evangélium talaján állnak, életükre az jellemzõ, hogy megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét (Jel 14:12). Együtt hirdetik a világnak Isten üdvösségre hívó üzenetét.
Mennyire fontos az egyház egysége?
Az egység nélkülözhetetlen az egyházban. Enélkül az egyház nem tudja elvégezni szent küldetését.
Az egység teszi az egyház fáradozásait eredményessé. A megoszlástól és küzdelmektõl zaklatott világban a különbözõ egyéniségû, vérmérsékletû és beállítottságú gyülekezeti tagok szeretete és egysége minden másnál nagyobb erõvel tesz bizonyságot az egyház üzenetérõl. Ez az egység megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy kapcsolatban állnak a mennyel és valóban Krisztus tanítványai (Jn 13:35). Isten Igéjének hatalmát bizonyítja.
A magukat kereszténynek vallók közötti küzdelem a nem hívõkben ellenszenvet vált ki, és talán ez a legnagyobb akadály, ami meggátolja a keresztény hit elfogadását. A hívõk igazi egysége azonban ellenkezõ irányba hat. Krisztus azt mondta, a világ számára ez az egyik fõ bizonyítéka annak, hogy Õ a Megváltójuk (Jn 17:23).
Az egység Isten országának valóságára mutat. Az igazán egységes egyház a földön azt mutatja, hogy tagjai komolyan készülnek a mennyei közös életre. A földi egység bizonyítja Isten örök országának valóságát. A Szentírás szavai teljesednek azok életében, akik így élnek: "Mily jó és mily gyönyörûséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!" (Zsolt 133:1).
Az egység mutatja igazán az egyház erejét. Az egység erõssé tesz, a megoszlás gyengít. Az egyház akkor igazán virágzó és erõs, amikor tagjai egyek Krisztussal és egymással, összhangban dolgoznak a világ megmentéséért. Akkor és csakis akkor "Isten munkatársai" a szó legteljesebb értelmében (1Kor 3:9).
A keresztényi egység az egyre inkább megosztott, a szeretet nélküli önzés által felszabdalt világnak kihívás. Az egységes egyház jelent megoldást a kultúrák, fajok, nemek és nemzetiségek szerint megosztott társadalomnak. Az egységes egyház ellenáll a sátáni támadásoknak. A sötétség erõi valóban tehetetlenek az egyházzal szemben, ha tagjai úgy szeretik egymást, amint Krisztus szereti õket.
Az egységes egyház pozitív, csodálatos hatását a zenekar elõadásához lehetne hasonlítani. Mielõtt fellép a karmester, a zenészek hangolják hangszereiket, teljes a hangzavar. Amikor megjelenik a karmester, elcsendesül a zûrzavaros zaj, és minden szem rá figyel. A zenekar minden tagja egyenes tartással ül, felkészült a karmester irányítása alatti elõadásra. A vezénylést követve a zenészek összhangban gyönyörû muzsikát szólaltatnak meg.
"Krisztus testének egysége azt jelenti, hogy életem hangszerét az elhívottak hatalmas zenekarával egyesítem az Isten – a Karmester – pálcájára figyelve. Az a kiváltságunk, hogy a karmester intésére elõadhatjuk Isten szeretetének szimfóniáját az emberiségnek."[1]
Az egység megvalósítása
Az Istenségnek és a hívõknek is közre kell mûködni, hogy egység legyen az egyházban. Mi az egység forrása és el lehet-e érni? Mi a hívõk szerepe?
Az egység forrása. A Szentírásból kitûnik: az egység (1) az Atya megtartó erejébõl (Jn 17:11), (2) az Atya dicsõségébõl, amit Krisztus követõinek adott (Jn 17:22) és (3) Krisztusnak a hívõben lakozásából származik (Jn 17:23). Krisztus testében a Szentlélek, "Krisztus Lelke" az az összetartó erõ, mely jelenlétével egységbe fog minden részt.
A kerékagy és a küllõk hasonlatával élve, minél közelebb érnek a gyülekezeti tagok (küllõk) Krisztushoz (kerékagy), annál közelebb lesznek egymáshoz. "Az igazi egység titka mind az egyházban, mind a családban nem a bánásmódban, az irányításban és nem is a nehézségek leküzdésére tett emberfeletti erõfeszítésben rejlik – noha ennek nagy részét valóban meg kell tenni – hanem a Krisztussal való egységben."[2]
A Szentlélek egyesítõ szerepe. A Szentlélek, mint "Krisztus Lelke" vagy "az igazságnak Lelke" egységbe forraszt.
1. Összpontosítás az egységre. Amint a Szentlélek a hívõkbe költözik, eléri, hogy felül tudjanak emelkedni azokon az emberi elõítéleteken, melyek alapja a mûveltségi, faji, nemi, színbeli, nemzetiségi és hivatalbeli különbözõség (lásd: Gal 3:26-28!). Ezt úgy éri el, hogy általa Krisztus költözik az emberek szívébe. Akikben Jézus él, azok rá összpontosítják figyelmüket és nem önmagukra. A Krisztussal való egység hozza létre az egymással való egységet, ami a Lélek gyümölcse. A lehetõ legkevésbé figyelnek az eltérésekre, és összefognak a misszómunkában Jézus nevének dicsõségére.
2. A lelki ajándékok szerepe az egységre jutásban. Mennyire tekinthetjük elérhetõ célnak az egyház egységét? Amikor Krisztus elkezdte közbenjárói munkáját a mennyben Atyja oldalán, bizonyossá tette, hogy népének egységre jutása nem áltatás. A Szentlélek által olyan ajándékokat adott, melyeknek célja a hitbéli egység létrehozása a hívõk között.
Ezekrõl az ajándékokról szólva Pál elmondta, hogy Krisztus "adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére" (Ef 4:11-13).
Isten azt tervezte, hogy ezekkel az egyéni ajándékokkal a "lélek egységét" a hit egységévé fejleszti (Ef 4:3, 13), a hívõk érettek és szilárdak lesznek általuk, "hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által" (Ef 4:14; lásd még: 16. fejezet).
A hívõk a kapott ajándékok által szeretettel mondják az igazságot és felnõnek Krisztusban, aki az egyház Feje. Így alakul ki a szeretet erõteljes egysége. Krisztusban – mondja Pál – "az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Õ segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben" (Ef 4:16).
3. Az egység alapja. A Szentlélek mint "az igazságnak Lelke" (Jn 15:26) azon munkálkodik, hogy teljesítse Krisztus ígéretét. Feladata a hívõket minden igazságra elvezetni (Jn 16:13). Világos tehát, hogy a Krisztus-központú igazság az egység alapja.
A Lélek küldetése: elvezetni a hívõket Jézus igazságára. Az ilyen bibliatanulmányozás egységre vezet. A tanulás azonban még nem elegendõ az igazi egységhez. Igazi egységbe csak a jézusi igazság hite, megélése és hirdetése forraszt. A közösség, a lelki ajándékok és a szeretet mind igen fontos, ám ezek teljessége csak azáltal érkezik el, aki ezt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14:6). Krisztus így imádkozott: "Szenteld meg õket a te igazságoddal; a te igéd igazság" (Jn 17:17). Az egység feltétele tehát, hogy a hívõk úgy fogadják be a világosságot, ahogy az az Igébõl ragyog.
Ha a jézusi igazság lakozik a szívben, finomítja, nemesíti és megtisztítja az életet, eloszlat minden elõítéletet, megszüntet minden súrlódást.
Krisztus új parancsolata. Isten az egyházat is, mint az embert saját képére formálta. A Szentháromság tagjai szeretik egymást, ezért az egyház tagjai is szeretni fogják egymást. Krisztus megparancsolta a hívõknek, azzal mutassák be Isten iránti szeretetüket, hogy úgy szeretik a többieket, mint önmagukat (Mt 22:39).
Jézus a Golgotán a végsõkig gyakorolta a szeretet elvét. Közvetlenül halála elõtt újból megerõsítette szavát, amit korábban mondott, akkor, amikor új parancsolatot adott tanítványainak: "Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn 15:12; vö. 13:34). Mintha ezt mondta volna nekik: "Arra kérlek benneteket, hogy ne kardoskodjatok a jogaitokért; ne követeljétek, hogy megkapjátok, ami nektek jár, ne pereskedjetek, ha nem lesz tiétek, ami megilletne. Kérlek, mezítelenítsétek le hátatokat a korbácsütések elõtt, fordítsátok oda másik orcátokat is, viseljétek el, ha hamis vádakkal illetnek, gúnyolnak, kinevetnek, összezúznak, megtörnek, a keresztre szegeznek és eltemetnek, ha ez kell mások szeretetéhez, mert ez jelenti úgy szeretni a többieket, ahogy én szeretlek titeket."
1. A lehetetlen lehetségessége. Hogyan szerethetnénk úgy, ahogy Krisztus? Lehetetlen! Krisztus lehetetlent kér tõlünk, ám Õ valóra tudja váltani még a lehetetlent is. Megígérte: "És én, ha felemeltetem e földrõl, mindeneket magamhoz vonszok" (Jn 12:32). Krisztus testének egysége hasonló a testetöltéshez, a hívõk a testté lett Ige által egységbe kerülnek Istennel. Ezenkívül a hívõk egysége kapcsolati is, mert mind a Szõlõtõbõl erednek. Végezetül az egység a keresztben gyökerezik: a Golgotán bizonyított szeretet virrad fel a hívõkben.
2. Egység a keresztnél. Az egyház egysége a keresztnél valósul meg, mégpedig csak akkor, ha felismerjük, hogy képtelenek vagyunk úgy szeretni, mint Jézus, és nem is szeretünk úgy, mint Õ; ha elismerjük, hogy szükségünk van állandó jelenlétére életünkben, és elhisszük, amit mondott: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). A keresztnél rádöbbenünk, hogy nem csak értünk halt meg, hanem a földön minden emberért. Ez azt jelenti, hogy szeret minden nemzetet, fajt, minden színû és rangú embert. Mindenkit egyformán szeret, bármennyire is különböznek egymástól. Ezért gyökerezik az egység Istenben. Az embert szûklátókörûsége hajlamos elválasztani felebarátjától. A kereszt áttör vakságunkon és Isten árcédulájával látja el az embereket, mutatván, egyikük sem értéktelen. Mindegyikre szükség van. Ha Krisztus szereti õket, nekünk is azt kell tennünk.
Amikor Krisztus megjövendölte, hogy keresztre feszítése mindenkit vonzani fog hozzá, ezen azt értette, hogy a legnagyobb szenvedést elviselõ lénynek, azaz önmagának mágneses vonzereje egységet teremt testében, az egyházban. Krisztus átkelt a menny és közöttünk tátongó hatalmas szakadékon, így egészen jelentéktelenné válik az a pár lépés, amit meg kell tennünk az utca, ill. a város túlsó oldalára, hogy elérjünk egy testvért.
A Golgota ezt jelenti: "Egymás terhét hordozzátok" (Gal 6:2). Az emberiség minden terhét magára vette, ami kioltotta életét, de így életet adhatott nekünk és szabaddá tehetett, hogy egymást segítsük.
Az egységhez vezetõ lépések. Az egység nem jön létre magától. A hívõknek lépéseket kell tenni ennek érdekében.
1. Egység a családban. Az egyházi egység tekintetében a család ideális kiképzõhely (lásd: 22. fejezet). Ha bölcs bánásmódot, kedvességet, szelídséget, türelmet és szeretetet tanulunk otthon, ha családunkban a kereszt foglalja el a központi helyet, akkor képesek leszünk a gyülekezetben megvalósítani ezeket az elveket.
2. Törekedjünk az egységre. Soha nem jutunk egységre, ha nem törekszünk lelkiismeretesen annak elérésére, és soha nem is állíthatjuk önelégülten, hogy már elértük volna. Naponta imádkoznunk kell az egységért, az egység lelkületét gondosan ápolva magunkban.
Fontos, hogy a különbségeket ne hangsúlyozzuk, inkább csökkentsük, és kerüljük a lényegtelen dolgok feletti vitatkozást. Ahelyett, hogy a megoszlást keltõ dolgokra összpontosítanánk, beszéljünk arról a sok értékes igazságról, amiben egyetértünk. Beszéljünk az egységrõl és fohászkodjunk azért, hogy Krisztus kérése valóra váljon. Így juthatunk el arra az egységre és összhangra, amit Isten látni szeretne közöttünk.
3. Mûködjünk együtt a közös cél érdekében. Az egyházban addig nem lesz egység, amíg minden tagja egy egységként nem kapcsolódik be Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésébe. Az összhang elsajátítására a misszió ideális képzést jelent. Megtanítja a hívõket, hogy õk külön-külön Isten hatalmas családjának részei, és az egész test boldogsága az egyes hívõk jólététõl függ.
Szolgálata során Krisztus összekapcsolta a test és a lélek egészségének a helyreállítását. Amikor tanítványait útra indította, kihangsúlyozta, hogy hasonlóan cselekedjenek: prédikáljanak és gyógyítsanak (Lk 9:2; 10:9).
Krisztus egyházának tehát egyrészt folytatnia kell a prédikálást – az igeszolgálatot -, valamint az egészségügyi missziómunkát. Isten mûvének egyik ágát sem szabad egymástól függetlenül vagy kizárólagosan kezelni. Az emberekért végzett munkánkat jellemezze egyensúly, összhangban történõ közös munkálkodás, mint ami Krisztus korában volt.
Az egyházi munka különbözõ részeit végzõk szorosan mûködjenek együtt, ha erõvel akarják hirdetni a világnak az evangélium hívását. Vannak, akik úgy érzik, hogy az egység az eredményesség érdekében összevonást jelent. A test hasonlata azonban arra utal, hogy minden szerv fontos, akár kicsi, akár nagy. Világszéles mûvével kapcsolatban Isten tervében az együttmûködés és nem a vetélkedés szerepel. Így Krisztus testének egysége az Úr önzetlen szeretetét szemlélteti, ami olyan fennségesen mutatkozott meg a kereszten.
4. Átfogó távlat kialakítása. Az egyház nem mutat igazi egységet, ha nem építi tevékenyen Isten mûvét a világ minden részén. Az egyháznak minden tõle telhetõt meg kell tennie, hogy elkerülje a nemzetiségi, mûveltségi vagy területi elszigetelõdési politikát. A különbözõ nemzetiségû hívõk keveredjenek egymással és dolgozzanak együtt, hogy egységre jussanak ítéletben, szándékban és cselekedetben.
Gondot kell fordítani az egyházban arra, hogy ne pártoljanak külön nemzeti érdekeket, ami ártana az egységes, világszéles irányvonalnak. Az egyház vezetése úgy dolgozzon, hogy megõrizze az egyenlõséget és egységet, ügyelve, nehogy olyan tervek ill. létesítmények fejlesztésébe kezdjenek egy területen, melyeket csak a világ más részén épülõ mû kárára lehetne pénzelni.
5. Kerüljük mindazt, ami megoszlást kelt. Megoszlást kelt az egyházban a hívõk önzése, büszkesége, önteltsége, önelégültsége, a fennhéjázás, az elõítélet, a bírálgatás, a megbélyegzés és a hibák keresgélése. E magatartásformák mögött gyakran a keresztény elsõ szeretetének elvesztése húzódik meg. Egymás iránti szeretetünket megújíthatja, ha ismét feltekintünk a Golgotán Isten ajándékára, Krisztusra (1Jn 4:9-11). Isten kegyelme, amit a Szentlélek közvetít, el tudja nyomni szívünkben e dolgokat, melyekbõl megoszlás fakad.
Amikor az egyik újszövetségi gyülekezetben széthúzás támadt, Pál azt tanácsolta nekik, hogy "Lélek szerint" járjanak (Gal 5:16). Szüntelen imában kérjük a Lélek vezetését, aki egységbe hoz. Ha Lélekben járunk, megteremnek bennünk a Lélek gyümölcsei – szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség – melyek jó ellenszerei a megoszlásnak (Gal 5:22).
Jakab figyelmeztetett a megoszlás másik forrására is, amikor vagyonuk vagy helyzetük alapján döntjük el, hogyan bánunk az emberekkel. Erõs kifejezéssel ítélte el az ilyen kivételezést: "Ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói" (Jak 2:9). Isten nem személyválogató (ApCsel 10:34), ezért nem szabad nagyobb hódolattal viseltetni egyes gyülekezeti tagok iránt tisztségük, vagyonuk vagy képességeik miatt. Tisztelhetjük õket, de nem szabad azt gondolnunk, hogy mennyei Atyánk szemében értékesebbek volnának Isten legegyszerûbb gyermekénél. Krisztus szavai helyreigazítják látásunkat: "Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40). Krisztus a legkisebb és a legnagyobb áldásban részesült tagban is képviselteti magát. Mind az Õ gyermekei, ezért egyformán fontosak számára.
Urunk, az ember Fia, testvére lett Ádám minden fiának és leányának, ezért arra hívott el, mint követõit, hogy egy értelemben és egy misszióban nyújtsuk a megváltás üzenetét minden nemzetségbõl, ágazatból, nyelvbõl és népbõl (Jel 14:6) való testvérünknek.