Az emberiség is belebonyolódott az Isten és Sátán közötti nagy küzdelembe, ami Isten jelleme, törvénye és a világmindenség fölötti uralom kérdése körül forog. A harc a mennyben kezdõdött, amikor egy szabadakaratú teremtett lény önmagát felmagasztalva Isten ellenségévé, Sátánná vált, és az angyalok egy részét is fellázította. Lehozta a földre a lázadás szellemét, amikor Ádámot és Évát bûnbe vitte. A bûn okozta az emberiség életében az istenképûség teljes összetörését, a teremtett világ rendjének felbomlását és a vízözön idején a teljes pusztulást. Az egész teremtett világ figyeli ezt az egész világegyetemet érintõ küzdelmet, amelynek színtere a föld. De Isten szeretete végül is igazolódik. Krisztus, hogy segítse népét a harcban, elküldi Szentlelkét és a jó angyalokat, akik az üdvösség útjára vezetnek, védenek és oltalmaznak. (Hitelvek – 8)
A Szentírás a jó és a gonosz, Isten és Sátán világûrbeli küzdelmét tárja elénk. Ha megértjük ezt az egész világegyetemre kiterjedõ küzdelmet, könnyebben megtaláljuk a választ arra a kérdésre, miért jött Jézus e bolygóra.
A világûrbeli küzdelem
Bármilyen érthetetlen is, a jó és a gonosz közötti háborúság a mennyben kezdõdött. Hogyan támadhat bûn a tökéletes környezetben?
Isten azért teremtett az embereknél magasabb rendû lényeket, angyalokat (Zsolt 8:6), hogy szoros kapcsolatban éljenek vele (Jel 1:1; 3:5; 5:11). Erejük hatalmas és engedelmeskednek Isten Igéjének (Zsolt 103:20). "Szolgáló lelkekként" végzik feladatukat (Zsid 1:14). Általában láthatatlanok, idõnként azonban emberi alakban mutatkoznak (1Mózes 18-19; Zsid 13:2). A világegyetem angyal révén ismerte meg a bûnt.
A küzdelem kezdete. A Szentírás bemutatja, Lucifer helyett képletesen Tírusz és Babilon királyait nevezve meg, hogyan kezdõdött ez a világûrbeli küzdelem. Lucifer, a "fényes csillag, hajnal fia", a "felkent oltalmazó Kérub" Isten színe elõtt élt (Ésa 14:12; Ez 28:14).[1] "Te valál az arányosság pecsétgyûrûje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned" (Ez 28:12, 15).
A bûn kialakulása megmagyarázhatatlan és semmivel sem menthetõ, gyökere Lucifer önteltségéhez vezethetõ vissza: "Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben" (Ez 28:17). Lucifer nem elégedett meg a Teremtõ által neki adott tisztséggel.
Önzésében az Istennel való egyenlõségre áhítozott. "Te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet. és hasonló leszek a Magasságoshoz" (Ésa 14:12-14). Isten helyére vágyott ugyan, de jellemére nem. Isten tekintélyét akarta megszerezni, de szeretetét nem. Az Isten uralma elleni lázadás volt az elsõ lépés abban a folyamatban, melyben Lucifer Sátánná, "ellenséggé" lett.
Lucifer megtévesztõ lépéseinek hatására sok angyal már nem látta Isten szeretetét. Az ebbõl eredõ elégedetlenség és Isten kormányzatával szembeni hûtlenség addig terjedt, míg az angyalok seregének egyharmada csatlakozott Sátán lázadásához (Jel 12:4). Isten országának nyugalma megrendült, "és lõn az égben viaskodás" (Jel 12:7). Az égi háborúság azzal végzõdött, hogy Sátán, a nagy sárkány, a régi kígyó, az ördög "vetteték a földre, és az õ angyalai is õvele levettetének" (Jel 12:9).
Hogyan keveredtek bele az emberek e háborúságba? Sátán a mennybõl való kivettetése után földünkön is elhintette a lázadás magját. Beszélõ kígyó képében ugyanazokat a dolgokat mondta, amelyek saját kivettetéséhez vezettek, és így sikerült aláásnia Ádám és Éva bizalmát a Teremtõ iránt (1Móz 3:5). Sátán elérte, hogy Éva elégedetlen legyen Istentõl kapott helyével. Az Istennel való egyenlõség lehetõségétõl fellelkesülve hitt a kísértõ szavának – Isten szavát pedig kétségbe vonta. Isten parancsával szembeszegülve evett a gyümölcsbõl, majd rávette férjét, hogy õ is azt tegye. Elárulták Istenbe vetett bizalmukat és hozzá való hûségüket azzal, hogy a kígyó szavának és nem Teremtõjüknek hittek. Ennek tragikus következménye lett, hogy a mennyben kezdõdött háborúság magva gyökeret vert a Földön (lásd: 1Mózes 3!).
Sátán agyafúrt módon elragadta õsszüleinktõl a Föld fölötti uralom jogát, amikor bûnbe vitte õket. Most "e világ fejedelmé"-nek nevezi magát, és új támaszpontjáról, a Földrõl intéz támadást Isten uralma és az egész világmindenség békéje ellen.
Hogyan hatott e küzdelem az emberiségre? A Krisztus és Sátán közötti küzdelem hatása hamarosan nyilvánvalóvá vált, mivel a bûn eltorzította az emberben Isten képét. Noha Isten Ádámon és Éván keresztül felajánlotta az emberiségnek a kegyelem szövetségét (1Móz 3:15; lásd még: 7. fejezet), már elsõ gyermekük, Kain, meggyilkolta testvérét (1Móz 4:8). Mindjobban terjedt a gonoszság, míg Isten fájdalommal volt kénytelen elmondani az emberrõl, "hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz" (1Móz 6:5).
Isten hatalmas özönvíz által tisztította meg a földet megtérni nem akaró lakóitól, és megadta az új kezdet lehetõségét az emberiségnek (1Móz 7:17-20). Ám nem telt bele sok idõ, és a hûséges Noé leszármazottai is eltértek az Istennel kötött szövetségtõl. Isten megígérte, többé nem pusztítja el az egész földet özönvízzel, õk mégis kirívó módon bizonyították bizalmatlanságukat, amikor Bábel tornyának építésébe fogtak. Így akartak feljutni egészen az égig, hogy megmeneküljenek, ha újabb özönvíz szakadna rájuk. Ekkor Isten úgy fojtotta el az emberek lázadását, hogy összezavarta addig egységes nyelvüket (1 Móz 9:1, 11; 11).
A késõbbiekben, amikor a világ ismét közel járt a teljes hitehagyáshoz, Isten kiterjesztett szövetségét Ábrahámra. Az volt a terve, hogy Ábrahámon keresztül a világ minden népét áldásban részesíti (1Móz 12:1-3; 22:15-18). Csakhogy Ábrahám leszármazottainak egymást követõ nemzedékei is hûtlennek bizonyultak Isten kegyelmes szövetségével szemben. A bûn csapdájába estek, és amikor keresztre feszítették a szövetség szerzõjét és kezesét – Jézus Krisztust -, segédkeztek Sátánnak, hogy elérje célját.
A világegyetem színpada, a Föld. Újabb bepillantást enged a nagy küzdelembe Jób könyvének beszámolója a világûrbeli tanácskozásról, ahová a világmindenség különbözõ pontjairól érkeztek a képviselõk. A beszámoló így kezdõdik: "Lõn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt; és eljöve a Sátán is közöttök. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet" (Jób 1:6-7; vö. 2:1-7).
Ekkor az Úr lényegében ezt mondta: "Sátán, nézd meg Jóbot. Hûségesen betartja törvényemet. Õ tökéletes!" (lásd Jób 1:8!).
"Igen, de csak azért tökéletes, mert megéri neki, hogy téged szolgál. Vajon nem védelmezed õt?" – szállt szembe vele Sátán. Válaszképpen Krisztus megengedte Sátánnak, hogy bármily módon próbára tegye Jóbot, csak az életét nem vehette el (lásd: Jób 1:9-2:7!).
Jób könyvének világûrbeli perspektívája komoly bizonyítékot szolgáltat a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemrõl. E bolygó a színpad, melyen a jó és a gonosz közötti megrázó küzdelem játszódik. A Szentírásban ezt olvassuk: "Látványosságai lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek" (1Kor 4:9).
A bûn megtörte az Isten és ember kapcsolatát, "ami pedig hitbõl nincs, bûn az" (Róm 14:23). A hit hiányának azonnali következménye, hogy az ember megszegi Isten parancsolatait vagy törvényeit. Ez a megszakadt kapcsolat bizonyítéka. Isten a megváltási terv által akarja helyreállítani a Teremtõ iránti bizalmat, ami engedelmeségben megmutatkozó, szeretettel teljes kapcsolathoz vezet. Ahogy Krisztus megjegyezte, a szeretetbõl engedelmesség fakad (Jn 14:15).
Törvénytelenséggel jellemezhetõ korunkban a tökéletes dolgokat közömbösítik, a becstelenséget dicsérik, a megvesztegetés teljesen megszokottá válik, a házasságtörés elterjed, a nemzetközi és egyéni megállapodásokat megszegik. Kiváltságunk, hogy a reménytelen helyzetben lévõ világon túlnézve figyeljük a gondviselõ, mindenható Istent. Ez a tágabb látószög mutatja be Megváltónk engesztelõ áldozatának fontosságát, hiszen ez zárja le az egész világegyetemre kiterjedõ küzdelmet.
A világûrbeli kérdés
Milyen sarkalatos kérdés körül forog ez az élet-halál harc?
Isten kormányzata és törvénye. Isten erkölcsi törvénye éppen annyira fontos alapfeltétele a világegyetem létének, mint az összetartó és mûködését biztosító fizikai törvények. A bûn "a törvénytelenség" (1Jn 3:4 – Károli ford.) – ahogy a görög anomía szó jelöli – vagy "törvényszegés" (1Jn 3:4 – új prot. ford.). A törvénytelenség abból ered, ha valaki elveti Istent és kormányzatát.
Sátán nem vállal felelõsséget a világban tapasztalható törvénytelenségért, sõt éppen õ okolja Istent emiatt. Szerinte az általa zsarnokinak nevezett isteni törvény korlátozza az egyéni szabadságot. Továbbá azt hangoztatja, hogy a törvényt lehetetlen betartani, ezért ellentétes a teremtmények érdekeivel. Sátán a törvényt folyamatosan aláássa és ezzel Isten uralmát akarja megdönteni, sõt Istent is le akarja gyõzni.
Krisztus és az engedelmesség kérdése. Az engedelmesség és az Isten akarata elõtt való meghajlás miatti küzdelem komolyságát mutatja, hogy Krisztusnak milyen kisértésekkel kellett szembenéznie földi szolgálata során; a halálos ellenséggel vívott párbajt, amikor kiállta azokat a kísértéseket, melyek által "könyörülõ. és hív fõpap" (Zsid 2:17) lett. Miután Krisztus 40 napig böjtölt a pusztában, Sátán azzal kísértette meg, hogy változtassa a köveket kenyérré, bizonyítva, Õ valóban az Isten Fia (Mt 4:3). Évát is azzal kísértette az Édenben, hogy kételkedjen Isten szavában, most pedig megpróbálta elérni, hogy Krisztus kételkedjen annak az érvényességében, amit keresztségekor jelentett ki Isten: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mt 3:17). Ha Krisztus a saját kezébe veszi a dolgok irányítását, és istenfiúságát bizonyítandó kenyérré változtatja a köveket, akkor ezzel Évához hasonlóan az Isten iránti bizalom hiányát bizonyítva, küldetése kudarccal végzõdött volna.
Krisztus számára azonban az volt a legfontosabb, hogy Atyja szava által éljen. Éhsége dacára így válaszolt Sátán kísértésére: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, amely Istennek szájából származik" (Mt 4:4).
Sátán körképszerûen bemutatta Krisztusnak a világ összes birodalmát azt ígérve, hogy "mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem" (Mt 4:9) – ez volt a következõ próbálkozása, hogy legyõzhesse. Arra utalt, hogy ha Krisztus megtenné, amit kér tõle, visszaszerezhetné a Földet, így véget érne a küldetése és nem kellene haláltusát szenvednie a Golgotán. Jézus egy pillanatig sem habozott, hanem Isten iránti tökéletes hûséggel parancsolta: "Eredj el Sátán". Majd pedig a nagy küzdelemben a legeredményesebbnek bizonyuló fegyverhez, a Szentíráshoz folyamodva ezt mondta: "Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj" (Mt 4:10). Szavai véget vetettek a küzdelemnek. Teljességgel az Atyára hagyatkozva legyõzte Sátánt.
Döntõ ütközet a Golgotán. E világûrbeli küzdelem a Golgotán került legjobban a figyelem homlokterébe. Jézus küldetésének vége felé Sátán erejét megfeszítve igyekezett meghiúsítani az Úr küldetését. Különösen kora vallási vezetõit sikerült felhasználnia, akiknek a Krisztus népszerûsége miatti féltékenységük oly sok bajt okozott, hogy a Mesternek be kellett fejeznie nyilvános szolgálatát (Jn 11:45-54). Miután egyik tanítványa elárulta, Jézust elfogták, hamisan tanúskodtak ellene, kihallgatták és halálra ítélték (Mt 26:63-64; Jn 19:7). Hû maradt mindhalálig, az Atya akaratának tökéletesen engedelmeskedett.
A Krisztus életébõl és halálából származó javak messze túlmutatnak az emberiség korlátozott világán. Krisztus ezt mondta a keresztrõl: "Most vettetik ki e világ fejedelme [Sátán]" (Jn 12:31); "e világnak fejedelme megítéltetett" (Jn 16:11).
A világûrbeli küzdelem a kereszten érte el csúcspontját. Krisztusnak Sátán gonoszságával szemben ott tanúsított szeretete és hûséges engedelmessége megrendítette Sátán fejedelem helyzetét, és biztossá vált végsõ bukása.
Jézus igazsága feletti küzdelem
Ma a nagy küzdelem Krisztus tekintélye körül dúl, és e küzdelemben nemcsak törvénye, hanem szava, a Szentírás is érintett. Olyan bibliamagyarázati módok alakultak ki, melyek csak kevéssé vagy egyáltalán nem fogadják el az isteni kinyilatkoztatás lehetõségét.[2] Úgy kezelik a Szentírást, mintha semmiben sem különbözne más ókori dokumentumtól, és ugyanolyan kritikai módszerekkel elemzik. Egyre többen vannak azok a keresztények – beleértve teológusokat is -, akik nem tekintik többé a Szentírást Isten Igéjének, akarata tévedhetetlen kinyilatkoztatásának. Következesképpen kétségessé vált elõttük Jézus Krisztus személyének bibliai értelmezése; széles körben vitatják természetét, szûztõl való születését, csodáit és feltámadását.[3]
A döntõ kérdés. Amikor Krisztus megkérdezte: "Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?", a tanítványok így válaszoltak: "Némelyek Keresztelõ Jánosnak, mások Illyésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül" (Mt 16:13-14). Más szóval kortársai közül a legtöbben csupán embernek tekintették. A Szentírásban tovább folytatódóan Jézus feltette a kérdést tizenkét tanítványának: "Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16:15-17).
Ma mindenkinek választ kell adnia arra a kérdésre, amit Krisztus feltett a tanítványainak is. Az embernek erre az élet-halál kérdésre adott válasza attól függ, hisz-e Isten Igéjének bizonyságtételében vagy sem.
A Biblia tantételeinek központja. Krisztus áll a Szentírás központjában. Isten arra szólít, hogy ismerjük meg az igazságot, amint az Jézusban van (Ef 4:21), mert Õ az igazság (Jn 14:6). Sátánnak a világûrbeli küzdelemben az az egyik hadmûvelete, hogy elhiteti az emberekkel: Jézus nélkül is megérthetik az igazságot. Vannak kísérletek, amelyeknek céljuk, hogy a hit középpontjába (1) az embert, (2) a természetet, illetve a kikutatható világegyetemet, (3) a Bibliát vagy (4) az egyházat állítsák.
Mindezek szerepet játszanak ugyan az igazság kinyilatkoztatásában, de a Szentírás Krisztust mutatja be az elõbbiek Teremtõjeként, aki mindazok fölött áll. Igazi értelmük abban található meg, akitõl származnak. Ha különválasztjuk a Biblia tantételeit Jézustól, akkor félreértjük Õt, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14:6). Az antikrisztus természetére és szándékára vall, hogy hangoztatja: ne Krisztusban, hanem másban keressék az igazság lényegét. (Az eredeti görögben az antikrisztus szó nemcsak azt jelenti: Krisztus ellenfele, hanem azt is, aki Krisztus "helyét" elfoglalja.) Sátánnak sikerül elérnie célját, hogy elterelje a figyelmet az emberiség egyedüli reménységérõl, ha az egyház tanításaiban nem Krisztust, hanem valami mást tekintenek az igazság központjának.
A keresztény teológia szerepe. Ez a világûrbeli kitekintés leleplezi Sátán tervét, aki mind az egész világegyetem, mind az igazság területén Krisztust meg akarja fosztani az Õt megilletõ helytõl. A teológiának, ami a meghatározás szerint az Istenrõl és Istennek a teremtményeivel való kapcsolatáról szóló tanítás, minden tantételt Krisztus fényében kell feltárnia. A keresztény teológia megbízatása arra szól, hogy hitet ébresszen Isten Igéjének tekintélye iránt, és az igazság központját ne másban, hanem Krisztusban keresse. Az igazi keresztény teológia jól szolgálja az egyházat, amikor ezt teszi, mert eljut egészen a világûrbeli küzdelem gyökeréig, feltárja azt, és úgy mutat rá az egyetlen megcáfolhatatlan érvre, Krisztusra, amint a Szentírásban áll elõttünk. Ebbõl a szemszögbõl nézve Isten eredményes eszközként tudja felhasználni a teológiát az emberiség megsegítésére, hogy ellenálljon Sátán földi erõfeszítéseinek.
A tantétel jelentõsége
A küzdelemrõl szóló tan felfedi, milyen roppant nagy küzdelem folyik, ami kihat a világon minden emberre, és ami az egész világegyetemet érinti. A Szentírásban ez áll: "Nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak" (Ef 6:12).
A tantétel állandó éberséghez segít. Ha az ember megérti ezt a tantételt, akkor meggyõzõdik arról, mily fontos szembeszállnia a gonosszal. Csak úgy lehetünk sikeresek, ha Jézus Krisztusra, a Seregek Urára hagyatkozunk, aki "az erõs és hatalmas Úr, az erõs hadakozó Úr" (Zsolt 24:8). Ahogy Pál mondta, a gyõzelem Krisztus által felkínált útján járni azt jelenti, hogy felveszitek "az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elõ, körülövezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, és felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért" (Ef 6:13-18). Micsoda kiváltsága az igaz keresztényeknek, hogy türelmesen, hûségesen éljenek, minden idõben harcra készen (Jel 14:12), bizonyítva: szüntelenül arra hagyatkoznak, aki "felettébb diadalmas"-sá (Róm 8:37) tette õket.
A szenvedés titkának magyarázata. A gonoszság nem Istentõl származik. A világ nyomoráért nem hibáztathatjuk Õt, aki szerette az igazságot és gyûlölte a hamisságot (lásd: Zsid 1:9!). Sátán, a bukott angyal felelõs a kegyetlenségért és a szenvedésért. Jobban megérthetjük a mégoly elkeserítõ rablások, gyilkosságok, temetések, bûncselekmények és balesetek okát, ha e nagy küzdelem keretében nézzük azokat.
A kereszt egyaránt bizonyítja a bûn romboló voltát és Isten bûnösök iránti szeretetének mélységét. Tehát a nagy küzdelem témája arra tanít, gyûlöljük a bûnt és szeressük a bûnösöket.
Arra mutat, hogyan szereti Krisztus a világot most. Amikor Krisztus visszatért a mennybe, nem hagyta népét árván, hanem együttérzõen ellátta minden segítséggel, ami a gonosz elleni küzdelemhez kell. Helyette a Szentlélek lehet állandó társunk egészen Krisztus visszajöveteléig (Jn 14:16; vö. Mt 28:20). Isten megparancsolta angyalainak is, hogy vegyenek részt megmentõ munkájában (Zsid 1:14). Gyõzelmünk lehetõségét biztosította. Reménységgel és bátran nézhetünk a jövõ elé, mert Mesterünk ura a helyzetnek. Dicsõíthetjük üdvözítõ munkájáért.
A kereszt világûrbeli jelentõségére mutat. Krisztus szolgálata és halála idején az emberiség üdvössége forgott kockán, mert azért jött a földre, hogy életét odaadva bocsánatot szerezzen bûneinkre. Eközben bebizonyította, hogy Atyja jelleme, törvénye és kormányzata tökéletes, ami ellen Sátán hamis vádakat koholt.
Krisztus élete igazolta Isten igazságosságát, jóságát, és bizonyította, Isten törvénye és uralma kifogástalanságát. Krisztus rávilágított, hogy minden alapot nélkülöz Sátánnak Istennel szembeni vádja. Bemutatta: ha a megtért hívõk teljesen Isten hatalmára és kegyelmére hagyatkoznak, felülemelkedhetnek a mindennapos kísértések nehézségein, és képesek legyõzni a bûnt.