Isten mindenkinek a Teremtõje. A Szentírásban kinyilatkoztatta teremtõ munkájának hiteles történetét. Hat nap alatt alkotta az Úr a mennyet, a földet és minden földi élõlényt, a hét hetedik napján megpihent. Ezt a napot – a szombatot – tette teremtõi munkája örök emlékezetéül. Az elsõ emberpár, mint a teremtés koronája Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Nékik adatott a föld feletti uralom és az õ felelõsségük volt, hogy vigyázzanak rá. Amikor a teremtés befejezõdött, Isten dicsõsége kijelentette: "Ímé igen jó". (Hitelvek – 6)
A Biblia beszámolója egészen egyszerû. Isten teremtõi parancsára azonnal elõállt az ég, a föld, a tenger és minden, ami azokban van (lásd: 2Móz 20:11). Mindössze hat nap kellett ahhoz a változáshoz, ami "a kietlen és puszta" földet teljesen kifejlett állatokkal és növényekkel bõvölködõ, káprázatosan szép bolygóvá tette. Bolygónkat Isten világos, tiszta, ragyogó színekkel, formákkal és illatokkal díszítete, csodálatos ízléssel, a részletek és feladatok pontosságával állította össze.
Azután Isten "megnyugovék" – megállt, hogy ünnepeljen, élvezze munkája gyümölcsét. E hat nap szépségének és fenségének emléke mindörökké emlékezetes marad azért, mert akkor megpihent. Vessünk egy rövid pillantást a kezdetekrõl szóló bibliai beszámolóra!
"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet" (1Móz 1:1). A földet víz és sötétség borította. Az elsõ nap Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtõl, a világosságot "nappal"-nak, a sötétséget "éjszakának" nevezte.
A második napon elválasztotta a vizeket – különválasztotta az atmoszférát a földhöz tartozó víztõl – megteremtve ezáltal az élet feltételét.
A harmadik napon Isten egy helyre gyûjtötte a vizet, kialakítva a tengert és a szárazföldet. Ezután felöltöztette a csupasz vízpartokat, dombokat és völgyeket: "Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, amelynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint" (1Móz 1:12).
A negyedik napon teremtette a napot, a holdat és a csillagokat, hogy "legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek." A nap nappal, a hold éjjel "uralkodik" (1Móz 1:14-16).
A madarakat és a vízi állatokat Isten az ötödik napon teremtette, "az õ nemük szerint" (1Móz 1:21) – ez arra utal, hogy az általa teremtett állatok saját fajtájuk szerint folyamatosan szaporodnak.
A hatodik napon hozta létre az állati élet magasabb formáit. Szólt: "Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszómászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint" (1Móz 1:24).
Majd pedig, a teremtés mûvének koronájaként megteremtette az embert "az Õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonnyá teremté õket" (1Móz 1:27). "És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó" (1Móz 1:31).
Isten teremtõ szava
"Az Úr szavára lettek az egek – írta a zsoltáros -, és szájának leheletére minden seregök" (Zsolt 33:6). Hogyan hatott ez a teremtõ szó?
A teremtõ ige és a már meglévõ anyag. Mózes szavai: "Monda Isten" vezetik be a teremtés hat napjának fenséges eseményeit kiváltó isteni parancsot (1Móz 1:3, 6, 9, 11, 14, 20, 24). Minden parancs teremtõ energiával feltöltve hangzott el, a "kietlen és puszta" földet paradicsommá változtatva. "Õ szólt, és meglett, Õ parancsolt és elõállott" (Zsolt 33:9). A világ valóban "Isten beszéde által teremtetett" (Zsid 11:3).
A teremtõ szó nem függött már meglévõ anyagtól (ex nihilo): "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elõ" (Zsid 11:3). Bizonyos alkalmakkor ugyan Isten felhasznált korábban létezõ anyagot – Ádámot és a nagytestû állatokat a föld porából formálta, Évát pedig Ádám oldalbordájából (1 Móz 2:7, 19, 22) – de végsõ soron Isten teremtett minden anyagot.
A teremtés története
Sok kérdést vetettek már fel 1Mózes teremtési történetével kapcsolatban. A Biblia elsõ könyvében szereplõ két teremtési leírás vajon ellentmond egymásnak vagy pedig összecsengenek? A teremtés napjait szó szerint kell érteni vagy hatalmas idõszakokat jelölnek? Valóban mindössze 6000 éve teremtette Isten az egeket – a napot, a holdat és a csillagokat?
A teremtés története. A Biblia két feljegyzése a teremtés történetérõl – az egyik 1Mózes 1:1-2:3, a másik pedig 2:4-25 – összhangban áll egymással.
Az elsõ beszámoló idõrendi sorrendben beszéli el minden dolog teremtését.A második beszámoló a következõ szavakkal kezdõdik: "Ez az égnek és a földnek eredete…", amihez hasonló kifejezésekkel vezeti be 1Mózes a családi történeteket (vö. 1Móz 5:1; 6:9; 10:1). Ez a leírás az ember helyét határozza meg a teremtett világban. Nem szigorúan idõrendi, inkább arra mutat rá: minden mással az volt Isten célja, hogy az embernek megfelelõ környezetet teremtsen.[1] Az elsõ beszámolónál több részletet közöl Ádám és Éva valamint az Édenkert környezetének megteremtésérõl. Ezenkívül tájékoztatást ad az ember természetérõl és az isteni uralomról. E két teremtési beszámoló csak akkor van összhangban a Szentírás többi részével, ha valóságosnak és történelmileg hitelesnek fogadjuk el.
A teremtés napjai. A Biblia két teremtési történetének napjai valóságos 24 órás idõszakokat jelölnek. Jellemzõ a következõ kifejezés arra, hogy Isten ószövetségi népe hogyan mérte az idõt: "este és reggel" (1Móz 1:5, 8, 13, 19, 23, 31), ami egy-egy napot jelölt – estével vagy naplementével kezdõdõen (lásd: 3Móz 23:32; 5Móz 16:6). Semmi sem igazolná, ha azt mondanánk, hogy ez a kifejezés valóságos napot jelölt Mózes harmadik könyvében, Mózes elsõ könyvében pedig több ezer vagy több millió évet.
1 Mózes 1-ben a napnak fordított héber szó a jóm. Amikor a jómma határozott szám jár együtt, mindig valóságos 24 órás napot jelent (pl. 1Móz 7:11; 2Móz 16:1) – ez újabb utalás arra, hogy a teremtési beszámoló szó szerinti 24 órás napokat említ.
A Tízparancsolat is bizonyítja, hogy Mózes teremtési beszámolójában valóságos napokról van szó. A negyedik parancsolatban ezt mondja Isten: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon… Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).
Isten újból elmondja röviden a teremtési történetet. Minden nap (jóm) teremtõ munkával telt el, és a teremtés hetének a szombat volt a csúcspontja. A 24 órás szombatnap tehát a teremtés valóságos hetének állít emléket. Értelmetlen volna a negyedik parancsolat, ha a teremtés napjai korszakokra nyúlnának.[2]
Akik 2 Pt 3:8-at idézve – "Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendõ" – próbálják bizonyítani, hogy a teremtés napjai nem valóságos 24 órás napok voltak, de megfeledkeznek arról a tényrõl, hogy ugyanez a vers így fejezõdik be: "és ezer esztendõ mint egy nap". Isten szavának hitelességét kérdõjelezik meg azok, akik a teremtés napjain ezer éveket vagy több millió sõt milliárd évet értenek – és éppen azt teszik, amire a kígyó kísértette Évát.
Mit jelent az "egek"? Vannak, akiket – teljesen érthetõ módon – zavarba ejtenek azok a versek, amelyekben az áll, hogy Isten megteremtette "az eget és a földet" (1Móz 1:1; vö. 2:1; 2Móz 20:11), majd pedig megalkotta a napot, a holdat és a csillagokat a teremtés hetének negyedik napján, 6000 évvel ezelõtt (1Móz 1:14-19). Akkor jött volna létre minden égitest?
Isten nem a teremtési hét során hozta létre az egeket – ami öröktõl fogva a lakóhelye. 1Mózes 1. és 2. fejezetében szereplõ "egek" minden bizonnyal napunkra és naprendszerünkre vonatkozik.
Nagyon is valószínû, hogy Krisztus nem elsõként, inkább utoljára teremtette a Földet. A Biblia képet mutat be arról, hogy Isten fiai – feltehetõleg az el nem bukott világok Ádámjai – Isten elé járultak a világegyetem egy távoli pontján (Jób 1:6-12). Az ûrkutatások során eddig nem fedeztek fel más lakott bolygókat. Ezek minden bizonnyal az ûr igen távoli részén lehetnek – jóval túl a bûntõl szennyezett naprendszerünk körén, ami a bûn fertõzése miatt lett elkülönítve.
A teremtés Istene
Milyen Isten a Teremtõnk? Vajon a végtelen Isten érdeklõdést tanúsít irántunk – világegyeteme egy eldugott zugának parányi porszemei iránt? A Föld megteremtése után még nagyobb és még jobb dolgokkal folytatta a teremtést?
Gondviselõ Isten. A Biblia teremtési története Istenrõl szól elõször, majd azután tér rá az emberekre. Ez arra utal, hogy Isten az ég és a föld megteremtésével tökéletes környezetet akart létrehozni az emberiségnek. Az ember – a férfi és a nõ – Isten ragyogó mestermûve volt.
E leírás gondos tervezõnek mutatja be Istent, aki törõdik teremtményeivel. Kertet ültetett az embernek és feladatául adta, hogy mûvelje azt. Olyannak teremtette az embert, hogy kapcsolatot tudjon vele tartani. Nem erõszakkal kikényszerített, természetellenes kapcsolatot akart – a választás szabadságával teremtette meg õt, úgy, hogy képes legyen szeretni és szolgálni Õt.
Ki volt a teremtõ Isten? A Szentháromság minden személye részt vett a teremtés munkájában (1Móz 1:2, 26). Az aktív teremtõ mégis Isten Fia, az öröktõl fogva Krisztus volt. A teremtési történet bevezetõjében Mózes a következõt írta: "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet". Ezeket a szavakat idézve János pontosan meghatározza Krisztus szerepét a teremtésben: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… Minden õáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:1-3). Késõbb pedig, még ugyanebben a szakaszban János teljesen világossá teszi, hogy kirõl is ír: "Az Ige testté lett és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14). Jézus volt a Teremtõ, aki szavával hozta létre a Földet (lásd: Ef 3:9; Zsid 1:2).
Isten szeretetének bemutatása. Milyen mélységes Isten szeretete! Amikor Krisztus szeretõ gonddal térdelt Ádám fölött, hogy megformázza az elsõ ember kezét, tudnia kellett: egy nap majd emberi kezek bántalmazzák és feszítik keresztre. Bizonyos értelemben a teremtés és a kereszt összekapcsolódik, mert Krisztus, a Teremtõ "megöletett a világ alapítása óta" (Jel 13:8). Nem térítette el a teremtés munkájától az sem, hogy Isten lévén elõre tudta,[3] mi következik majd. A Golgota vészterhes fellegei árnyában Krisztus az élet leheletét lehelte Ádám orrába, miközben tisztában volt azzal, hogy ez a teremtõi tette fosztja majd meg Õt magát az élet leheletétõl. A teremtés alapja a felfoghatatlan szeretet.
A teremtés célja
A szeretet indokolja Isten minden tettét, mert Isten szeretet (1Jn 4:8). Nemcsak azért teremtett bennünket, hogy mi szerethessük Õt, hanem hogy Õ is szerethessen bennünket. Szeretete késztette arra, hogy a teremtés által egyik legnagyobb adományával – az élettel – ajándékozzon meg. Utal arra a Biblia, hogy mi a célja Istennek a világegyetemmel és lakóival?
Isten dicsõségének bemutatása. Isten teremtményei által mutatja be dicsõségét: "Az egek beszélik Isten dicsõségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az õ mondásuk" (Zsolt 19:2-5).
Miért van szükség Isten dicsõségének ilyen széles körû bemutatására? A természett bizonyságot tesz Istenrõl. Istennek az a szándéka, hogy teremtményei a Teremtõre irányítsák mindenki figyelmét. "Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az õ örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétõl fogva az õ alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy õk menthetetlenek" (Róm 1:20) – írja Pál.
Amint Isten a természet dolgai által magához vonz bennünket, egyre többet tudunk meg tulajdonságairól, olyan tulajdonságokról, melyeket a magunk életében is kialakíthatunk. Isten jellemének tükrözésével pedig dicsõséget adunk neki, betöltve a célt, amiért teremttettünk.
A világ benépesítése. A Teremtõnek nem az volt a szándéka, hogy a Föld magányos, üres bolygó legyen, hanem azt akarta, hogy benépesítsék (Ésa 45:18). Amikor az elsõ ember úgy érezte, hogy társra volna szüksége, Isten megteremtette az asszonyt (1Móz 2:20; 1Kor 11:9). Így hozta létre a házasság intézményét (1Móz 2:22-25). A Teremtõ nemcsak az új teremtett világ feletti uralommal ajándékozta meg õket, hanem e szavaival: "Szaporodjatok és sokasodjatok" (1Móz 1:28) abban a kiváltságban is részesítette õket, hogy õk is részt vehetnek a teremtésben.
A teremtés jelentõsége
Az emberek hajlanak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a teremtés tanát. "Kit érdekel – mondják -, hogyan teremtette Isten a Földet?! Csak azt kell tudnunk, hogyan juthatunk a mennybe!" Pedig az Isten teremtõi voltáról szóló tanítás "a keresztény és biblikus teológiai gondolkodás megkerülhetetlen alapja".[4] Számos alapvetõ bibliai elv az isteni teremtésben gyökerezik.[5] Valójában ha tudjuk, hogyan teremtette Isten "az eget és a földet", az végül is hozzásegíthet a Jelenések könyve írója, János által látott új ég és új föld felé vezetõ út megtalálásához. Mi minden következik tehát a teremtés tanából?
A bálványimádás ellenszere. Istent teremtõi volta különbözteti meg minden más istentõl (1Krón 16:24-27; Zsolt 96:5-6; Ésa 40:18-26; 42:5-9; 44). Azt az Istent kell imádnunk, aki teremtett minket, és nem azokat, amiket mi alkottunk. Teremtõi érdemeire való tekintettel megilleti teljes szövetséges hûségünk. Bálványimádás minden olyan kapcsolat, ami megzavarja ezt a szövetséges viszonyt, és így Isten ítélete alá esik. Tehát a Teremtõ iránti hûségünk élet-halál kérdés.
Az igazi istentisztelet alapja. Istentiszteletünknek az az alapja, hogy Õ a Teremtõnk, mi pedig a teremtményei vagyunk (Zsolt 95:6). Ennek fontosságára utal, hogy ez a gondolat szerepel abban a felhívásban, ami Krisztus visszatérése elõtt a Föld minden lakójának szól: "Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait" (Jel 14:7).
A szombat a teremtés emlékünnepe. Isten azért rendelte el a hetedik nap, a szombat megünneplését, hogy hetente emlékeztessen: teremtményei vagyunk. A szombat a kegyelem ajándéka volt, ami nem a mi tetteinkrõl, hanem Istenéirõl szól. Különleges áldásban részesítette ezt a napot és megszentelte, mert azt akarta, sohse felejtsük el: a munka mellett az élet részét kell képeznie a Teremtõvel való közösségnek, a nyugalomnak és Isten bámulatra méltó teremtményei ünneplésének (1Móz 2:2-3). Ennek fontosságát hangsúlyozandó, a teremtés örök jeleként és jelképeként a Teremtõ az erkölcsi törvény szívébe helyezte azt a parancsot, hogy ne feledkezzünk el teremtõ hatalma szent emlékünnepérõl (2Móz 20:8-11; 31:13-17; Ez 20:20; lásd: 19. fejezet).
A házasság Istentõl származó intézmény. A teremtés hete során vezette be Isten a házasságot mint isteni intézményt. Szándéka szerint ez a két ember közötti szent egység felbonthatatlan: a férfi "ragaszkodik feleségéhez", és "lesznek ketten egy testté" (1Móz 2:24; lásd: Mk 10:9; és e könyv 22. fejezetét).
Az igazi önértékelés alapja. A teremtési történetben az áll, hogy Isten a saját képére formált bennünket. Ebben rejlik az ember igazi értéke. Ez a gondolat nem ad helyet önmagunk lebecsülésének. Valóban egyedülálló helyet kaptunk a teremtésben azzal a rendkívüli kiváltsággal, hogy állandó kapcsolatban lehetünk a Teremtõvel és egyre inkább hasonlóvá válhatunk hozzá.
Az igazi közösség alapja. Isten az Atyánk a teremtés jogán (Mal 2:10), amibõl következik az egész emberiség testvérisége. Õ az Atyánk, mi pedig a gyermekei vagyunk. Isten képére teremttettünk mindannyian, nemtõl, fajtól, mûveltségtõl vagy pozíciótól függetlenül. Ha az emberek megértenék és alkalmaznák ezt az elvet, azzal kiküszöbölhetõ lenne a fajgyûlölet, a fanatizmus és a diszkrimináció minden formája.
Sáfárság. Isten teremtett bennünket, ezért az Õ tulajdonát képezzük. Ebbõl az következik, szent felelõsségünk hûségesen gazdálkodni fizikai, szellemi és lelki képességeinkkel. Kifejezett háládatlanság, ha cselekedeteinkben a Teremtõtõl teljesen függetlenítjük magunkat (lásd: 20. fejezet).
Felelõsséggel tartozunk környezetünkért. A teremtéskor Isten az elsõ férfit és asszonyt kertbe helyezte (1Móz 2:8). Meghagyta nekik, mûveljék a földet és hajtsák uralmuk alá az állatokat (1Móz 1:28). Ez arra utal, hogy Istentõl kapott felelõsségünk védeni környezetünket.
A kétkezi munka méltósága. A Teremtõ azt kérte Ádámtól: "mívelje és õrizze" az Éden kertjét (1Móz 2:15). A kétkezi munka méltóságáról tanúskodik az is, hogy Isten ezt a hasznos foglalatosságot adta az embernek a tökéletes világban.
A világegyetem értéke. A teremtés minden fokán Isten azt mondta, amit alkotott, az "jó" (1Móz 1:10, 12, 17, 21, 25), amikor pedig befejezte a teremtést, kijelentette, az egész "igen jó" (1Móz 1:31). A teremtett anyag tehát lényegében nem rossz, hanem jó.
A borúlátás, a magányosság és a céltalanság ellenszere. A teremtési történet arra mutat rá, hogy Isten mindent bizonyos céllal teremtett, és a dolgok nem a fejlõdés véletlenszerû láncolatai nyomán alakultak ki. A Teremtõnek az volt a szándéka, hogy az emberiség örökké kapcsolatban legyen vele. Ha megértjük, hogy Isten céllal teremtett bennünket, akkor az élet tartalmassá és gazdaggá válik, szertefoszlik az a fájdalmas üresség és elégedetlenség, amirõl oly sokan beszélnek, mert Isten szeretete lép azok helyébe.
Isten törvényének szentsége. Isten törvénye létezett már a bûneset elõtt. Az emberek el nem bukott állapotukban alávetették magukat annak. Az volt Isten szándéka a törvénnyel, hogy óvjon az önpusztítástól, bemutassa a szabadság határait (1Móz 2:17), õrizze Isten országa polgárainak boldogságát és békéjét (1Móz 3:22-24; lásd: 18. fejezet).
Az élet szentsége. Az élet Teremtõje továbbra is részt vesz az emberi élet kialakításában, szentté téve ezáltal az életet. Dávid magasztalja Istent, mert része volt az õ születésében is: "Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél… Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva" (Zsolt 139:13-16). Ésaiásnál az Úr úgy utal magára, mint aki "Alkotód anyád méhétõl fogva" (Ésa 44:24). Az élet Isten ajándéka, ezért tiszteletben kell tartanunk, sõt erkölcsi kötelességünk vigyázni rá.
Isten teremtõi munkájának folytatása
Befejezte volna már Isten a teremtést? A teremtési beszámoló ezzel a mondattal zárul: "Elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege" (1Móz 2:1). Az Újszövetség megerõsíti, hogy Isten "a világ megalapításától kezdve bevégezte" a teremtést (Zsid 4:3). Azt jelentené ez, hogy már nem hat Krisztus teremtõ energiája? Ellenkezõleg! A teremtõ ige továbbra is hat, különféle útonmódon.
1. Krisztus és teremtõ szava. A teremtés után 4000 évvel egy római százados így szólt Krisztushoz: "Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám" (Mt 8:8). Jézus pedig éppen úgy, mint a teremtéskor tette, szólt – és a szolga meggyógyult. Jézus földi szolgálata során az a teremtõ erõ, mely életet vitt Ádám élettelen testébe, feltámasztotta a halottakat és új életre keltette azokat a szenvedõket, akik segítségért folyamodtak hozzá.
2. A teremtõ ige ma. Sem a mi világunkat, sem a világegyetemet nem önmagukban meglévõ erõ tartja mûködésben, hanem a Teremtõ Isten õrzi és tartja fenn. Õ az, "aki beborítja az eget felhõivel, esõt készít a föld számára, és füvet sarjaszt a hegyeken; aki megadja táplálékát a baromnak, a holló-fiaknak, amelyek kárognak" (Zsolt 147:8-9; vö. Jób 26:7-14). Szavával tart fenn mindent, és "minden Õbenne áll fenn" (Kol 1:17; vö. Zsid 1:3).
Testünk minden egyes sejtjének mûködése Istentõl függ. Minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás, minden alkalom, amikor szemünkkel pislogunk, a szeretõ Teremtõ gondoskodásáról árulkodik. "Õbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17:28).
Isten teremtõi hatalma nemcsak a teremtésben mûködött, hanem a megváltásban és a helyreállításban is. Isten újjáteremti az emberek szívét (Ésa 44:21-28; Zsolt 51:10). "Az Õ alkotása vagyunk – mondta Pál -, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre" (Ef 2:10). "Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5:17). A világûrt a megszámlálhatatlanul sok csillagrendszerrel benépesítõ Isten ma is használja teremtõi hatalmát, hogy akár a legmélyebbre süllyedt bûnöst is újjáteremtse saját képére.
Ez a megváltó, helyreállító erõ nem korlátozódik csupán arra, hogy csak megváltoztassa az emberi életet. Ugyanaz a hatalom, amely egykor megteremtette az eget és a földet, a végítélet után újjá is fogja tenni – új és fenséges teremtést, új eget és új földet alkotva belõlük (Ésa 65:17-19; Jelenések 21, 22).
Teremtés és megváltás
Tehát Jézus Krisztusban találkozik a teremtés és a megváltás. Hihetetlen világegyetemet és tökéletes világot teremtett. A teremtés és a megváltás közötti párhuzam és ellentét egyaránt fontos.
A teremtés idõtartama. A teremtéskor Krisztus szólt, és parancsa azonnal teljesült. A teremtés munkája Krisztus erõvel teljes szava hatására ment végbe, nem pedig az egyik formából a másikba történõ átalakulások rendkívül hosszú idõszakai által. Krisztus hat nap alatt teremtett meg mindent. De miért is kellett hozzá hat nap? Vajon nem lett volna elég, ha csak egyszer szól, és ezzel egy szempillantás alatt létrehoz mindent?
Talán örömét lelte abban a hat napban, amíg bolygónk kialakult. Esetleg ezt a "hosszabb" idõt azzal magyarázhatjuk, hogy minden teremtett dologban külön értéket látott, vagy talán a hét napos héttel példát akart adni a munka és a pihenés körforgására, amit az ember számára eltervezett.
Az üdvösséget viszont nemcsak szavával szerzi meg. Az ember megmentésének folyamata évezredeken ível át, amibe beletartozik a régi és az új szövetség, Krisztus harminchárom és fél éves földi élete és az azután következõ, közel 2000 éves menynyei közbenjárása. Roppant hosszú idõ – a Szentírás idõrendje szerint mintegy 6000 év a teremtés óta -, és az emberek még mindig nem tértek vissza az Édenkertbe.
A teremtéshez és az újjáteremtéshez szükséges idõben mutatkozó nagy különbség is arról tanúskodik, hogy Isten tettei mindig az emberiség javát szolgálják. A teremtés rövid ideje azt tükrözi, hogy kifejlett embert hozott létre, aki élvezheti teremtett világát. A szeretõ Isten jellemével ellentétben állt volna, ha a teremtés befejezését a hosszú idõszakokon át tartó fokozatos fejlõdés folyamatával késlelteti. Az újjáteremtésre adott idõ pedig arra mutat, hogy szeretetébõl fakadóan Isten a lehetõ legtöbb embert meg akarja menteni (2Pt 3:9).
Krisztus teremtõ munkája. Édenben Krisztus kimondta a teremtõ igét. Betlehemben "az Ige testté lett és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14) – maga a Teremtõ is a teremtett világ részévé vált. Milyen mélységes leereszkedés! Azt senki nem láthatta, amikor Krisztus a világot megteremtette, viszont sokan szemtanúi lehettek, amint hatalmával megnyitotta a vak szemét (Jn 9:6-7), a néma száját (Mt 9:32-33), meggyógyította a leprásokat (Mt 8:2-3) és életre keltette a halottakat (Jn 11:14-45).
Krisztus második Ádámként, az emberiség új kezdeteként jött el (Róma 5). Édenben Õ adta az embernek az élet fáját, az ember pedig fára feszítette Õt a Golgotán. A Paradicsomban az Isten képére teremtett ember magasan állt, a Golgotán az Ember ernyedten függött, mint egy bûnözõ. A teremtési hét péntekén és a keresztre feszítés péntekén is elhangzott: "Elvégeztetett!" – a teremtõ munka befejezését jelölve (1Móz 2:2; Jn 19:30). Az egyiket Krisztus Istenként, a másikat emberként tette, az egyiket hatalmas erõvel, a másikat emberi szenvedés által; az egyiket meghatározott idõre, a másikat az egész örökkévalóságra; az egyiket az elbukás lehetõségével, a másikat Sátán fölötti diadallal.
Krisztus tökéletes isteni keze adott elõször életet az embernek, és átszegzett keze ad majd örök életet neki. Mert nem csak megteremtette, hanem újjá is teremtheti az embert. Mindkét teremtés egyaránt Krisztus mûve – egyik sem természetes fejlõdés eredménye.
Isten a saját képére teremtett bennünket, és arra szólít fel, adjunk dicsõséget neki. A teremtés koronájaként Isten arra hív mindannyiunkat: lépjünk kapcsolatba vele, naponta igényeljük Krisztus újjáteremtõ erejét, hogy még teljesebben tükrözhessük képét Isten dicsõségére.